Magyar, közép-európai, kelet-európai, esetleg kombinálva. Értelmiségi. Legalábbis igyekszem. 

Identitásom egyik eleme sincs bebetonozva örökre. Időről időre újra meg kell határoznom magam, akár belső igényből, akár azért, mert valamelyik elemen a történelemnek kedve támad keresztülgyalogolni. Jelenleg ugyanezt végig kell csinálnia rajtam kívül még nagyon sok embernek, főleg a Lajtán innen. Szeretném, ha minél többen megérnénk az önmeghatározások végét. 

Ehhez akarok hozzájárulni ezzel a poszttal. Nem áltatom magam azzal, hogy bármilyen konfliktust megoldhatok vele, de legalább nehezíteni nem fogom senki dolgát. Nem értékteleníthetem el a birtokomban levő információkat azzal, hogy hallgatok róluk. Az olvasás tájékoztat és identitást képez, mi pedig tapasztalatom szerint keveset olvasunk a szomszédos népek irodalmából. Ezért nem is vagyok benne biztos, hogy igazán ismerjük egymást, pedig az nemcsak akkor fontos, ha barátkozni akar az ember, hanem akkor is elemi érdek, ha ellenfélnek tekinti a másikat. (Más kérdés, hogy ellenfél marad-e, akit már ismerünk. Lehet, hogy igen, lehet, hogy nem.) 

Az utóbbi években, amióta elkezdtem körbeolvasni a világot, érthető okból erre a régióra koncentráltam a legjobban. Úgyhogy meglehetősen sok művet ismerek Közép- és Kelet-Európából. Olyanokból a legtöbbet, amelyek egy-egy közösség önmeghatározásáról, saját határainak kijelöléséről vagy megnyitásáról szólnak. Nem egy közülük Nobelt ért, vagy felkerült az 1001 könyv listájára. Vannak köztük történelmi regények, lélektani regények, spekulatív művek, ezek kombinációi, mindenféle. Ezeket szeretném itt megmutatni, természetesen a teljesség igénye nélkül. Sajnos még sokkal több az, amit nem ismerek. 

Az országok nevei ábécérendben szerepelnek. Minden cím egy-egy link, amely a könyvajánlómhoz vezet. Alatta néhány sorban összefoglaltam, hogyan kapcsolódik az illető könyv a régió valamely problémájához. Ezek alapján ki-ki eldöntheti, melyikben szeretne elmélyedni. A legtöbbjük magyarul is olvasható. 

Albánia

Ismail Kadare: A fellegvár

Az agresszornak arca van. A fellegvárat ostromló seregben kisemberek vannak, álmokkal, vágyakkal, szorongásokkal, örömökkel. Aljasságokkal, durvasággal, irigységgel, gyűlölettel. Csúnyán kihasználva. Egyikük sincs a saját társaitól biztonságban. 

Ismail Kadare: Spring Flowers, Spring Frost

A diktatúrának vége, és többek szeretnék az emlékét is kitörölni annak, hogy valaha az ő közreműködésükkel létezett. Annak érdekében, hogy ez minél hatékonyabban sikerüljön, az egyetlen embertől, akinek múltja nincs, csak jövője volna, képmutató és könyörtelen módon elveszik azt a jövőt. (Sajnos magyar nyelven nem olvasható.) 

Bosznia-Hercegovina

Meša Selimović: A dervis és a halál

Mindenki figyel, mindenkit figyelnek, a rossz szándék terjed, a jó szándékot lenyeli és megemészti a rendszer, a büntetés gyors, az igazság lassú, az ostobaság mindent legyőz, kegyelmet pedig nem adnak, mert az unalmas.

Dževad Karahasan: Keleti díván

A szereplők a középkori perzsa-arab világban mozognak (egytől egyig történelmi személyek), ki-ki a maga módján szolgálja a magánál hatalmasabbat, próbál érvényesülni, céljait elérni, szerelmesnek lenni, életben maradni. És hát az van, hogy ezek nem mindig egyeztethetők össze egymással. Főleg a legutolsóval. 

Bulgária

Vera Mutafcsieva: Pagane jóslata

A művelt bizánci keresztény ifjú „barbár” bolgárok közé kerül túsznak, és a húsz velük töltött év alatt sem egészen beilleszkednie, sem egészen idegennek maradnia nem sikerül. Ezért amikor megszólal, az olvasó megtanulja szépen a több nézőpont szabályait, ha tetszik neki, ha nem.

Vera Mutafcsieva: Cem szultán

A történelem fonákja. Ami itt nem a fonák, hanem a szín. Minden, ami háttérben szokott maradni, itt előbújik: a szultánt mint magánembert látjuk, Európa és Ázsia urait mint koncon marakodó kutyákat. Több, akár egymással ellentétes kultúra képviselői is felbukkannak, látszik több nézőpont, többféle igazság… vagyis… hagyjuk. Igazságból éppenséggel kevés van. Szinte mindenki hazudik.

Emilijan Sztanev: Szibin herceg legendája

Filozofikus regény, még akkor is, ha a cselekmény sem kevéssé izgalmas: van benne kivégzés, utcai harc, menekülés, üldözés, szerelem és tömeghisztéria. De mielőtt bármelyik szereplő bármit cselekedne, előbb mindig megkérdezi: Miért teszem ezt? Ki sugallja nekem ezt az ötletet? Kihez jutok általa közelebb?

Csehország

Karel Čapek: Betörők, bírák, bűvészek és társaik

Bárki írhat Čapek-novellát az alapján a recept alapján, amelyet az értékelésben megosztok. Volt is, aki tudott, ha nem is Čapek-novellát, de regényt. Úgy hívták, hogy Rejtő Jenő. Persze éppen ilyen helytálló megállapítás volna azt mondani, hogy Čapek írt Rejtő-novellákat.

Franz Kafka: A per

A saját életedről te tudsz a legkevesebbet. Láthatatlan szabályrendszer van körülötted, amelyről rajtad kívül mindenki tudni látszik, és nem tudsz nem beleütközni a szálaiba, viszont ha beleütközöl, az orrodra ütnek. Soha nem lehet megtalálni semminek a felelősét, mert mindenki, akivel kapcsolatba lépsz, nála magasabb állásúakra hivatkozik, akit talán még ő se látott soha életében. 

Észak-Macedónia

Gimes Romána (szerk.): A konzul éjszakája

Sok és sokféle szöveget tartalmaz, megrendítőt is, humorosat is, népit is, városit is, realisztikusat is, szimbolikus-balladait is. Szocialista propagandát csak nyomokban. Azt is érvényteleníti egy másik szövegben, nem kis bátorsággal. Került bele igazi örkényes, kelet-európai groteszk is, bírósági lélektani dráma is, az emigrációban élő macedónok búját-baját elmesélő anekdotafüzér is.

Észtország

Jaan Kross: A cár őrültje

A XIX. századi balti nemesúr meg meri mondani az igazat az orosz cárnak, ezért embertelen és abszurd körülmények között tartják évekig. Amikor kiengedik, tulajdonképpen akkor is börtönben marad – folyamatosan besúgók vannak körülötte. Egyik se gonosz: átlagemberek, több-kevesebb lelkifurdalással, akik szeretik vagy nem szeretik kiszolgálni a rendszert. Aztán egész Észtország láthatatlanul a börtönévé válik. De ezt a börtönt már ő IS választja magának. 

Jaan Kross: Martens professzor elutazása

Abszolút racionális regény, a történelem fantasztikumba hajló ismétlődéseiről. Szóval úgy irracionális, hogy egy percig nem felejt el realista lenni. Akármi legyen is a kapcsolat a regénybeli Martensek között – reinkarnáció, ős-emlékezet vagy bármi –, a legfontosabb közös vonásuk mindig a megalkuvás és a helyes döntésre való képtelenség marad. 

Viivi Luik: A történelem szépsége

A családtagok titkos nyelvet kénytelenek kitalálni, mert lehallgathatják a telefont, és így a szavak jelentése rendre elcsúszik, újfajta rendszerekbe illeszkedik. A megértés a tét, az, hogy van-e az embernek esélye felfogni, mi történik vele.

Fehéroroszország

Szvetlana Alekszijevics: Csernobili ima

Mitől trauma a trauma? Attól, hogy józan elmével nem lehet elhinni. Még az se fogja fel, aki ott áll a szörnyűséggel szemben, sőt, akinek ráesik a szörnyűség a fejére. Mi teszi még súlyosabbá? Mindenekelőtt a temérdek hazugság, elhallgatás, hozzá nem értés, szolgalelkűség, pozícióféltés, vádaskodás, rágalmazások, gyűlöletkeltés, gyanakvás, rosszul értelmezett hősiesség – meg a szándékos gonoszság is.

Szvetlana Alekszijevics: Fiúk cinkkoporsóban

Nyolcvanas évek, Afganisztán. Agresszorok érkeznek, őrült hódítói tervekkel, elhibázott politikai döntéseknek köszönhetően. Illetve dehogy érkeznek; ők maradnak otthon a négy fal biztonságában: maguk helyett küldik azokat, akik nem tudnak elszaladni a következmények elől. Hősiesség elvétve, ha akad, itt személytelen hatalmak játéka folyik, amelyek semmiért nem vállalják a felelősséget.

Vaszil Bikov: Az ő katonái

A II. világháború alulnézetből. A magas rangú tisztek öncélúan hatalmaskodnak, és úgy kezelik a rájuk bízott csapatokat, mint a darálóba adagolandó húsmasszát. Aki igazán kitesz magáért, az még a megdicsérést se éri meg. Minden halottnak arca van, legalább pár sornyi története, emberek, akik szeretik és féltik. Ja, és ha ennyi nem volna elég, akkor a tetejébe még kiderül, hogy a „másik oldalon” is emberek vannak.

Horvátország

Dubravka Ugrešić: A feltétel nélküli kapituláció múzeuma

Hiába magyarázták a gyerekeknek az ábécéskönyvvel kezdve, hogy a szerb, a horvát, a macedón meg a bosnyák kisgyerek jó barátok, egyszer akkor is kitört a délszláv háború, és elkezdtek egymásra lőni ezek a jó barátok. Arról a hazáról, amelyben ezek a gyerekek felnőttek, kiderült, hogy illúzió volt, aztán szétesett hét darabba. Úgy, hogy közben vér folyt, házak omlottak össze, és pusztult az emlékezet.

Miroslav Krleža: Az ész határán

Méltóság, az nincs. Sár és mocsok, az van. A kitartott nő meg a börtöntöltelékek képviselik az erkölcsöt. 

Lengyelország

Adam Mickiewicz: Pan Tadeus vagy az utolsó birtokbafoglalás Litvániában 

Nagyon sok mindenben emlékeztet ez a világ a korabeli Magyarországra. Bizalmas, családias légkörben élnek, mindenki ismer mindenkit, mindenki ért mindent félszavakból, és aztán ugyanilyen családias indulattal esnek egymásnak egy tizenöt-húsz évvel korábbi sérelem felemlegetésekor. Meghitten utálják a szomszédot, miközben arra kéne koncentrálni, hogy jön Napóleon, és három részre van szakítva Lengyelország.

Olga Tokarczuk: Őskor és más idők

Ebben a faluban nagyon sok minden megtörténhet, akár még afféle földhözragadt csodák is, amelyek nem semlegesítik a legaljasabb fajta, elaltatott lelkiismerettel vagy éppen közömbösen végrehajtott brutalitást – de a brutalitás sem a csodákat.

Stanisław Lem: Solaris

Az úgynevezett homo sapiens leginkább azt tudja felfogni, ami hasonlít hozzá. Amikor a nagybetűs Másikat keresi, figyeli, fedezi fel, akkor többnyire saját magának keres tükröt – és hány olyan ember van, aki magától értetődőnek tartja, hogy el lehet és kell valamit pusztítani csak azért, mert nem értjük.

Lettország

Regīna Ezera: Csak egy nap volt a nyár

Állandó az ide-oda mozgás helyén-nem-valóság és helyénvalóság között. Az a tudat, hogy a főszereplő/elbeszélő nem illik a tájba, a családba, a közösségbe, állandóan, fojtogatóan jelen van. 

Anna Brigadere: The Annele Trilogy

Úton levés és magány: ez Annele első emlékeinek két meghatározó eleme, és ezek maradnak vele az utolsó mondatokig. Ritkán sajnálja magát értük. Kisgyerekként elfogadja ezt a két dolgot eleve adottnak, serdülő lányként ezek segítségével alkotja meg az identitását. Úgy kezeli őket, mint valami faragó szerszámot, amelyekkel saját magát alakítja. Mert más nem teszi meg helyette. (Sajnos magyar nyelven nem olvasható.)

Laimonis Purs: Lángoló vár

Az az időszak ez, amelyben a német lovagrend keresztény hitre próbálta téríteni a balti népeket, úgy, hogy félig kiirtotta őket. Nemcsak azért, mert ők voltak többen – a sokkal nagyobb baj az volt, hogy azok a bizonyos sokszínű balti népek egyszerűen képtelenek voltak egymással megegyezni.

Litvánia

Saulius Tomas Kondrotas: A kígyó pillantása

„Ismerős-ismeretlen”. Játszik az olvasóval. Idősíkok, nézőpontok, helyszínek között mozog, villódzik ide-oda, az ember folyton azt hiszi, sikerült megfognia a történet fonalát… aztán mégse, mert hirtelen megszakad, valami egészen új következik… aztán kiderül, hogy annak az „egészen új”-nak tulajdonképpen olyasmihez van köze, amit a regény elején már olvasott, csak most más szemszögből látja – vagy mégsem?

Magyarország

Katona József: Bánk bán

Sötét és labirintusszerű világ, ahol a legokosabbakat is érhetik balesetek. Három  emberre van bízva az ország, és nincs közöttük legalkalmasabb, de még az sem biztos, hogy a legkevésbé alkalmatlan kezében van az irányítás. Egyén és közösség sérelmét kizárólag törvényes úton lehet és szabad megtorolni, mert bármi más ártatlanok halálához vezethet. Vezet is.

Hamvas Béla: Karnevál

Minden benne van, meg mindennek az ellenkezője is. Akármit mond, a következő oldalon nevetve visszavonja. Ha komolyan veszed, komolytalan. Ha röhögni akarsz rajta, orrba vág. Magasztos szellemi utazás, beavatás/beavatódás és önmegismerés; a XX. század első felének magyar történelme és annak véresen komoly tanulságai egy család három nemzedékének életén keresztül. A szentség kutyagumit se ér, ha a gonosszal megütközve darabokra törik. De ha nem törik darabokra, akkor valóban fejet kell hajtani előtte. 

Faludy György: Pokolbeli víg napjaim

Milyen egy trickster? Pofátlan (az Andrássy út 60. pincéjében beleásít a vallatóinak a képébe), gyáva (kiröhögi, aki hősnek tekintené, pedig adott esetben azzá válik), rendkívül erkölcsös (nem ír azok ellen, akiket éppen üldöznek, hiába érdemelték ki hatszor is a gyűlöletét), de azért rendkívül erkölcstelen (a „ne paráználkodj” parancsolatot minden módon megszegi), vagy mégis erkölcsös (erőszakhoz soha nem folyamodik). Továbbá mindent túlél. 

Szabó Magda: A pillanat

Milyen egy reálpolitikus? Kemény, szigorú, nagyon magányos, de a magányából értéket kovácsoló, felelősségteljes, kérlelhetetlen, de nem rosszindulatú. A múltja sokszorosan traumatizált, a jövője még sokszorosabban. Mint az okos lány, el is végzi a (nem) rámért történelmi feladatot, meg nem is. A róla szóló történet pedig az ókori Mediterráneumban is játszódik, meg nem is. 

Földes Jolán: A halászó macska uccája

Mit ér az ember, ha emigrál? Íme, az utak találkozása. A senki földje. Az a hely, amely egyfelől nyitott (bárki beléphet, és el is hagyhatja), másfelől zárt (az idegen ország éppen úgy kicsukja magából, mint ahogyan a benne élőket is örök idegenségben tartja). Az a hely a megtestesült idő, amely egyszerre áll és rohan: mindenki úgy lép be, hogy rögtön ki is akar lépni, és benne ragad egész életére.

Moldova

Jon Druce: A szép siratóasszony

Mesélősen szép novellák. Az embernek olvasás közben meleg göröngyök morzsolódnak szét a kezében, vagy telemegy az orra a határból érkező száraz téli széllel. Esetleg csörögni kezd a kútlánc, és megtelik a bádogvödör. 

Montenegró

Mirko Kovač: Város a tükörben

Ott játszódik a regény, ahol Montenegró, Hercegovina és Horvátország határai összeszaladnak, és a három különböző ország három különböző városa-faluja között akkora távolság sincs, mint Szolnokhoz Budapest. A szereplők számára természetes, hogy könnyedén lépik át a határokat bármelyik irányban (különösen, amikor éppen Jugoszláviának hívják mind a három országot).

Andrej Nikolaidis: Az eljövetel

Bonyolult elbeszélői struktúra, posztmodernnel elegy, nyomokban mágikus realizmust tartalmazhat, és még egy speciálisan kelet-európai apokalipszis is belefér. 

Oroszország

Lev Tolsztoj: Háború és béke

Ki csinálja a háborút? A „nagy ember” vagy azok, akik teljesítik a parancsait? Dönthet-e bármelyikük másképp, és hogyan lehetséges más döntés? Elsőre jelentéktelennek tűnő apró elemek a tudatos szerkesztésnek köszönhetően fogaskerekekké állnak össze, a fogaskerekek pedig sorsdöntő eseményeket indítanak el. Kérdés, ad-e választ itt, most, nekünk, a mi kérdéseinkre. 

Ljudmila Ulickaja: A mi Urunk népe

„Az istenadta nép.” Sok-sok kisember, sok-sok történet. Az elbeszélő mindig mindenre tudja a megfelelő kifejezést, és azt is pontosan tudja, minek mennyi teret kell szentelni. Szeretettel, okos szemmel, bölcs és (ön)ironikus kívülállóként figyeli a környezetét, de legfeljebb elvétve és visszafogottan ítélkezik.

Mihail Bulgakov: A Mester és Margarita

A mágiát azért nem lehet leleplezni, mert a mágia maga a leleplezés. Lakás kiürítése? Simán megy. A pénz értékének lefelé nyomása? Nem probléma. Korrupció? Hatékonyan. Feljelentések, emberek egymás ellen fordítása, majd eltüntetése? Gyorsan, ügyesen, messzire. Moszkvában tudvalevőleg egyetlen hely létezik, ahol emberségesen bánnak az emberekkel: az elmegyógyintézet. 

Tatyjana Tolsztaja: Kssz! / A macskány

Brutális-tündéri világ, kétszáz évvel az atomrobbanás után, nyakig a neolitikumban. A szereplők bűvös-bájos szövegekkel tömik az olvasó fejét, miközben egérhúst majszolnak, egérzsírból készült gyertyával világítanak, egérbőrből varrott sapkát viselnek, és némelyiknek a hónaljából nő ki a lábfeje, már hogy a kétszáz évvel korábbi atomrobbanás okán. Az olvasónak meg a hideg futkos a hátán, miközben röhög.

Arkagyij Sztrugackij – Borisz Sztrugackij: Sánta sors

Ahogy Bulgakov hősei, úgy az itt megjelenő rémálombeli „lények” sem tesznek semmi egyebet, csak amit a szovjet társadalom úgyis megtesz saját magával. A tudományos-fantasztikusból a „fantasztikus”, az mindvégig ott billeg a valószerű és a valószerűtlen határán, szóval pont ott, ahol a kísértetiesnek lenni kell. 

Románia

Vasile Voiculescu: Az álombeli őz

Lubickol a legkomolyabban vett romantikában, annak természetkultuszával, néphagyomány-kultuszával, orientalizmusával, rémtörténet-imádatával együtt. Nagyon sokat használja a havasalföldi, moldvai román hiedelemvilág alakjait, rendszeresen léptet fel kuruzslókat, bűbájosokat. Miközben gyalázzák szegény fejét, hogy miért nem ír az aktuális diktatúrának megfelelőt, és persze be is csukják érte.

Liviu Rebreanu: Akasztottak erdeje

Amikor olvasni kezdtem, erdélyi magyar ismerőseim közül többen is lelkesen jelezték, hogy ez volt a kedvenc kötelezőjük román irodalomból. Legalább annyira a megértésről és meg nem értésről szól, mint amennyire az I. világháborúról. Még önmagukat se feltétlenül értik ezek az emberek, nem is törekednek rá. Összesen csak egy ember jön rá, hogy ez a hozzáállás legalább olyan ostoba, mint amennyire erkölcs nélkül való.

Szerbia

Milorad Pavić: Kazár szótár

Mágikus hatású álomlabirintus a délkelet-európai történelemben, amelyben minden összefügg mindennel. Állandóan jelen van a többnyelvűség, a fordíthatóság kérdése, a történelem különböző síkjai. A nemzetiségek képviselői folyamatosan keresik egymást, és rendszeresen a halálban találkoznak. Amely ebben a regényben korántsem olyan biztos. Jó páran visszajárnak.

Ivo Andrić: Híd a Drinán

Kisember-történelem, ráérősen mesélve, anekdotákkal tele.

(Koszovói könyvet is találtam, csak beszerezni nem sikerül évek óta, de már látszik az alagút vége.)

Szlovákia

Margita Figuli: Három gesztenyepej

Mit is jelent tisztelni a másikat? Azt jelenti: nem kényszerítem semmire, nem tekintem tárgynak, hanem meghagyom neki a szabad véleménynyilvánítás és döntés jogát. Az lehet, hogy ettől nem leszek boldogabb, az is lehet, hogy ő sem, sőt még az is lehet, hogy sok szenvedés vár ránk, de (nem is olyan) hosszú távon még mindig ez a gondolkodásmód jár kevesebb fájdalommal.

Timrava: Hősök

Móriczi világ női szemmel. A XIX–XX. század fordulója, a világháborúval bezárólag. Az az idő, amikor ott, ahol Božena Slančíková (írói álnevén Timrava) született és élt, leginkább egyéni választáson múlt, hogy egy értelmiségi melyik nemzetiséghez fog tartozni, mert a génállományuk fele-fele arányt mutatott, nyelvet meg minimum kettőt beszéltek anyanyelvi szinten. 

 Szlovénia

Vladimir Bartol: Alamut

Nagyon ijesztő, kiválóan megírt, könnyen olvasható, hajnali-egyig-le-nem-tehetősen izgalmas, fojtogató hatású példázat a fanatizmusról. A középkorban játszódik, 1938-ban (!) íródott, sajnos időtlen, kortól és kultúrától független. 

Ukrajna

Marina Gyacsenko – Szergej Gyacsenko: Alekszandra és a Teremtés növendékei

Mágia nincs. Tudatkitágítás van. Bonyolultabbnál bonyolultabb lélektani, sőt mélylélektani gyakorlatok vannak. Ész, képzelet, kreativitás, koncentráció, akaraterősítés, gondolatfegyelmezés, „paranormális” jelenségek, elvont filozófiai összefüggések cseppet sem veszélytelen, sőt nagyon is kegyetlen következményekkel járó átvitele a mindennapi életbe. 

Oles' Honchar: The Cathedral

Identitás Ukrajnának. Sajnos magyar nyelven nem olvasható, viszont angolul legalább ingyenes. Amikor először (még bőven a szovjet időkben) megjelent, betiltották. Összesen ugyanis talán kétszer csúszik ki a szereplők száján, hogy ők a Szovjetunióhoz tartoznak, mindig csak Ukrajna így, a kozákok úgy… és ez még csak a hatvanas évek, hol van ehhez harminc év függetlenség? A címbeli katedrálisnak vallási jelentősége nem sok van, de művészi értéket, szabadságot és alkotóerőt annál inkább képvisel. Függetlenül attól, hogy a szereplők között egyáltalán nem mindenki szabad és alkotó: legalább annyi a hajlékony gerincű pártszolga és a piszkos alak, mint a tisztességes kisember. 

- - - - - - - - - 

Ez a lista természetesen semmilyen értelemben nem teljes. Először is mindenhonnan több könyvet is olvastam az említetteknél, de korántsem eleget. Másodszor a különböző országok kisebbségeinek íróit is bele kellene vennem a bejegyzésbe. Az ő műveikről írt kellő mennyiségű értékelésre azonban sajnos még nem tudtam sort keríteni. Határon túli magyar íróktól természetesen olvastam, csak nagy részüket 2014 előtt, amikor még nem írtam értékeléseket. A kárpátaljai magyar irodalmat például jelenleg egy kötetnyi szürrealitás képviseli a blogon, a vajdaságit a magyar Forrest Gump, az erdélyit több is, a legutóbbi egy példázat a mindenkit összeroppantó hatalomról. Nekik külön posztot fogok szentelni, ha elegendő értékelésem összegyűlt. 

Kivételt képeznek az oroszországi kisebbségek képviselői. Tőlük ugyanis éppen az utóbbi időben találtam sok mindent, mert érdekelt, hogyan bántak/bánnak velük egy diktatúrában. Kitaláljátok, miben halt meg a világirodalmi rangú életművet létrehozó udmurt klasszikus? Ahogy mondjátok, abban. Annyi volt a bűne, hogy értelmiségiként segített őrizni a nemzetiségi identitást. De megemlíthetek egy manysi klasszikust is, ahogyan beszámol egy érvényes és fenntartható kultúráról, amely sokkal többet érdemel annál, mint hogy lassú pusztulásra ítéljék. 

A gyors pusztulást pedig végképp nem engedhetjük meg magunknak. Semmilyen értelemben. Éppen elég trauma ért minket az utóbbi pár száz évben, köszönjük, nem kell több, van elég dolgunk a feldolgozásukkal így is. 

A térkép forrása: TRAASGPU.