Úristen, hogy ez mekkora könyv.
Az ilyenekre két Nobelt is lehetne adni. Az az egy kevés is neki, amit megkapott.
Húsz év kutatásai, beszámolói és beszélgetései, egységes művészi formába öntve, el nem felejthető módon.
Ha csak Csernobilról szólna, arról a traumáról, amely Fehéroroszországot, Ukrajnát, a volt Szovjetuniót, no meg az egész emberiséget érte (és még negyvennyolcezer évig aktuális lesz, ahogy a könyv vége mondja), akkor is nagy könyv volna. De annál jóval többről szól.

Mitől trauma a trauma? (A nyilvánvalón kívül.) Attól, hogy józan elmével nem lehet elhinni. Még az se fogja fel, aki ott áll vele szemben. Mi teszi még súlyosabbá? Mindenekelőtt a temérdek hazugság, elhallgatás, hozzá nem értés, csinovnyik-hozzáállás (így kell szépen mondani a szolgalelkűséget), pozícióféltés, vádaskodás, rágalmazások, gyűlöletkeltés, gyanakvás, rosszul értelmezett hősiesség – meg a szándékos gonoszság is. Számtalanszor ismétlődik a túlélők szövegében a „háború”, és csakugyan úgy kezelik a helyzetet, mintha háború volna: a népet evakuálják, a magántulajdon fogalma megszűnik, eleinte önkénteseket toboroznak, akiknek az életével, biztonságával a világon senki nem törődik, később durva csalással jutnak ember-utánpótláshoz, és őrült, fanatikus hősiességet várnak el mindenkitől. Elég sokszor a kisemberek is saját maguktól. Háborús filmeket, könyveket idéznek fel, és pont úgy rohannak segíteni a reaktorhoz, mint Iván a pergőtűzbe. Mint amikor a kisgyerekek katonásdit játszanak.

Mitől több ez a könyv egy trauma kibeszélésénél? Ahogy tulajdonképpen a fentiekből is látszik, például attól, hogy tömény társadalomrajz és társadalomkritika. A katasztrófa mindenkiből a legjobbat vagy a legrosszabbat hozza ki. És minél távolabb van az ember a helyszíntől, minél magasabb pozícióban, annál inkább az utóbbit. Nemrég olvastam a szerző Afganisztánról szóló könyvét. Mit mondjak, ebben a könyvben is kísértetiesen hasonlóan működnek a hatalom módszerei. A nép meg hagyja magát, mert jó pár száz éven évtizedeken keresztül nem ismert más utat.* Egyetlen eseménynek köszönhetően a rendszer minden hibája előjön.

És jóval több ez a könyv egy trauma kibeszélésénél azért is, mert szót kapnak azok, akik megpróbálják valamilyen megérthető rendszerbe illeszteni Csernobilt. Szörnyűségként kezelni, de mégiscsak emberileg felfogható módon megfogalmazni. Ha lehet, ha nem. Normális emberi igény ez is. A legtöbben a Jelenések könyvét veszik elő, amelynek egyik verse tényleg hátborzongatóan passzol a helyzethez. Isten büntetését, végítéletet emlegetnek, bocs, de ahogy Gorbacsovról beszélnek, azon muszáj volt vigyorogni: az ember a jellel a fején.** :) De még mindig elég sokan vannak azok is, akik Dosztojevszkijre és a többi misztikus orosz íróra támaszkodnak. Van, aki úgy tekinti Csernobilt, mint ami érvénytelenítette a klasszikusokat, de van, aki éppen ezáltal ad értelmet nekik, és pl. beáll remetének a sugárzó területre, amíg él. Komolyan. Ott speciel van is hely hozzá, nem túl sokan akarnak a környékre költözni ma sem.

Talán a legmeglepőbb gondolat pedig az, hogy a katasztrófa építő jelentőségű is lehet. Mítoszt csinálnak belőle, nemzetalapító mítoszt, közösségi identitást. Mégpedig teljesen jogosan. Ennél jobb alkalom tényleg nem volt még, hogy elkülönítsék magukat a többi szláv néptől, hogy meghatározzák önmagukat. Amíg még megvannak szegények. Bocs, ezt nem tudtam kihagyni. Igaz, ez is benne van a könyvben.

Nagy könyv a fehéroroszokról, az egész emberiségnek. Aktuálisabb az aktuálisnál, mindenestül.

* SPOILER Annyira sokatmondó például, ahogy a terhes asszony a sugárfertőzésben haldokló férjéhez mindenáron oda akar menni – persze, hogy oda akar, ez lenne a normális –, természetesen eltiltják tőle, de nem magyarázzák el neki, hogy miért, és hogy reagál? Letagadja a terhességét, és ajándékokat vesz a kórházi személyzetnek, mert hozzá van szokva, hogy a hazugság meg a vesztegetés oldja meg a problémákat. 
** Gyerekkoromban kettő darab politikust ismertem fel megbízhatóan a tévében: Arafatot, aki konyharuhát hordott a fején (úgy hívtam, hogy kendős bácsi), meg Gorbacsovot, aki Afrika térképét.

Ez a bejegyzés egy sorozat része, amelynek minden darabja a világolvasási kihíváshoz kötődik. A teljes listát itt találjátok.

Ezt 2018. június 22-én írtam. 

Pontszám: 10/10