Eszemben sincs, hogy tagadjam a leírt események megtörténtét, de mint a címből kiderül, nem (ön)életrajzi műként olvastam ezt a könyvet. Úgy gondolom ugyanis, hogy nem attól lesz „jó” egy szöveg, hogy amiről szól, az megtörtént vagy sem. Az is fontos, főleg, ha ilyen erővel lép fel a hitelesség igényével, mint ez. De a hatás legnagyobb részét mindig a „hogyan”-nal éri el.* Ráadásul ugyancsak a „hogyan” teszi általánosíthatóvá, más korokra, más háborúkra és diktatúrákra is érvényessé. 

Úgyhogy a főszereplőből (aki persze nagyon hasonlít Faludy Györgyre) mitológiai alak lesz. Komikus fajta. Igen, kérem. Ilyen van. Miért, eddig azt hittétek, hogy a mitológia kizárólag komoly dolgok gyűjteménye? Tévedtetek. A trickster éppen olyan teljes jogú mitológiai alak, mint, teszem azt, a kultúrhérosz, aki naponta kétszer megmenti a világot.

Hogy milyen egy trickster?

Hát mindenekelőtt olyan ellentmondásos, hogy a meghatározása már több néprajzi tanszéket meghasonlásra késztetett (copyright: Zalka Csenge), de azért megpróbálom: csínytevő figura, aki mindenféle fortélyt talál ki, akár konkrét céllal, akár csak az élvezet kedvéért is, és bármivel képes bontani a rendet – közben pedig, adott esetben, új és emberibb világot alakítani ki... vagy nem. Van neki annyi változata, hogy a regényműfajnak sincs több, tele önellentmondásokkal, és pont attól jó. Meg tricksteres.** 

Hogy milyen a Faludy-féle trickster? Na, erre már könnyebb válaszolni.

Pofátlan. Valahányszor véleményt mond általa akár igen tisztelt emberekről is, nem átall nagyon alantasnak tartott részleteket is belevenni, ám teszi ezt oly módon, hogy az illető ezt inkább dicséretnek tekinthesse. (Ezáltal nem lesz kevésbé pofátlan, sőt: nem átallja kétségbe vonni, hogy az, amit alantasnak tartanak, valóban olyan alantas-e. Amivel mindjárt bontani is kezdi a világrendet.) Akkor most el lehet képzelni, mit művel az általa nem tisztelt emberekkel. Gúnyneveket ad nekik, beleásít a képükbe vallatás közben, vagy beadja nekik, hogy az amerikai ügynökök, akivel szerintük összeköttetésben állt, klasszikus amerikai költők nevére hallgatnak.*** Minden módon kiröhögi őket a társaival együtt. Meg az olvasóval együtt.

SZŐRHAS: [...] Emlékszik a találkozás helyére?

ÉN: A 72. utca és a Broadway sarkán lévő drugstore-ban.

SZŐRHAS: Mi az hogy droksztor?

ÉN: Kocsma.

SZŐRHAS: Helyes! Kikkel találkozott ott?

ÉN: Az OSS két titkos ügynökével.

SZŐRHAS: Írja le őket!

ÉN: Civilben voltak, de később megtudtam a rangjukat is. Az egyik akkoriban mintegy negyven esztendős lehetett. Erősen őszülő, bajszos, magas homlokú, ovális arcú, alkoholistának tűnő, középmagas férfi. Álmodozó tekintetűnek mondanám, mert…

SZŐRHAS (a gépírónőhöz): Az álmodozó tekintetet ikszelje ki! Folytassa!

ÉN: Bostoni nyelvjárásban beszélt. Edgar Poe százados a neve. (A gépírónőhöz) Po-e-nak írják. Két szótag.

Gyáva. Saját bevallása szerint. Ugyanúgy fél, mint bárki más, és nem feltétlenül küzd ellene. Gyűlöli érte saját magát, de mindig megmagyarázza, hogy a bátorsággal semmit nem érne, aztán ezért a magyarázkodásért külön gyűlöli saját magát. Vagyis pontosan ugyanazt csinálja, amit bármely erkölcsös ember csinálhatna az ő helyében, aki nem hős is egyúttal. Ettől aztán időnként szándékán kívül hőssé válik – de soha nem jut eszébe, hogy ettől magasabb rendűnek tekintse magát. Sőt, azt is kiröhögi, vagy legalábbis szelíden megmosolyogja, aki megpróbálná annak tekinteni. 

Ha már erkölcs. Egyfelől rendkívül erkölcsös... 

– De te egész életedben gyűlölted a klerikális reakciót! – üvöltötte Bandi. – Te fordítottad magyarra Florian Geyer énekét, a jezsuita szerenádot és hány más verset még! 
[...]
– Ez nem politikai kérdés.
– Hát mi az ördög?
– Ízlés kérdése. Az ember nem ír azok ellen, akiket üldöznek, és akiknek nincs módjuk védekezni – állapítottam meg, és felkeltem székemről.

...másfelől rendkívül erkölcstelen. Egyetlen parancsolatot nem tart magára nézve kötelezőnek, a „ne paráználkodj”-ot, és azt minden módon meg is szegi...

...kivéve, ha erőszakot kellene alkalmaznia. Kizárólag egyenrangú felek közötti viszonyt fogad el, ha tönkremegy is bele a házassága.**** Vagy ha bármely egyéb parancsolatot meg kellene szegnie a szerelme kedvéért. Vagy csak eltűrnie, hogy azt a parancsolatot más megszegi. Ha el is kell hagynia az illetőt. Szóval még az erkölcstelenségében is van erkölcs.

Továbbá mindent túlél. Annyira szerencsés, hogy az már szintén pofátlan. Egyszerűen mindenből kimászik különösebb tartós sérülések nélkül, akár szívóssággal, akár éppen a megfelelő időben érkező (majdnem mesebeli) segítséggel. Ahányszor agyonverik, annyiszor felugrik. Mint Tom a Tom és Jerryből. Csak éppen az ő titka nemcsak a testben rejlik, hanem a szellemben is. Ő a bölcsész trickster. Úgy éli túl a vallatást és a munkatábort, hogy fejben verset ír, hangosan pedig Seherezádé módjára addig beszél a rabtartójához, míg a veszély el nem múlik, vagy platóni dialógusokat folytat a rabtársaival. Ezzel mások életben maradását is elősegíti. Nem mellesleg pedig példát ad. Ezért beszéltem fentebb általánosíthatóságról. 

Negyven hónap tapasztalata és a sok száz spiclijelentés után végre ők is rájöttek, hogy nem azok a [rendszer] legnagyobb ellenségei, akik Rákosi arcképét leköpték, hanem azok, akik szabad idejükben kultúráról beszélgetnek.

Persze egyáltalán nem állítom, hogy minden vonásában mindig rokonszenves volna számomra ez a trickster. Dehogyis! A fenti elemek egyáltalán nem mind tetszenek nekem. Még csak nem is értek mindenben egyet vele. Nekem például eszembe se jutna Platónt fogódzónak választani, nálam ezt a szerepet Bahtyin tölti be, ami kb. ég és föld különbségét jelenti, szó szerint. Ráadásul ami a szerelmi kalandokat illeti, hát mit mondjak, még nekem is kissé sok volt. De ettől a figura nem lesz rosszabbul megírva. Különben is, valószínűleg ez a bizonyos trickster tiltakozna a legjobban az ellen, hogy változtathatatlan és tiszteletre méltó szobrot csináljanak belőle. Az nem trickster-tempó. 

A könyv se lesz rosszabb tőle. Sőt. Hiszen nemcsak arról a bizonyos mitológiai alakról szól a mese, hanem sok-sok kisemberről is, akik ugyanúgy igyekeztek megszegni a zsarnoki törvényeket, mint a főszereplő. Vagy éppen segítettek fenntartani az öldöklést/zsarnokságot, akár gonoszságból, akár gerinctelenségből, akár jóhiszeműségből. Az előbbieknek a megvetendőségét, az utóbbinak a szerethetőségét, sőt tragédiáját egyaránt megjeleníti a szöveg. 

Mi történik a hívővel, ha az inkvizíció börtönében rájön, hogy az őt kihallgató dominikánusok cinikus ateisták és a kínzóeszközöknél pogány szadisták állnak?

Nagyon örülök, hogy van angol fordítása. Azt nem tudom, mennyire volt nehéz vagy könnyű lefordítani ezt a szöveget, amelynek minden szaván látszik, hogy költő írta. Azt tudom, hogy a szerzőnek volt alkalma együttműködni a fordítóval, szóval rossz nem lehet. A magyar irodalom egyik világirodalmi jelentőségű műve, amelyeket idegen anyanyelvű ismerősöknek is szívesen ajánlok, ha szeretnék megérteni Közép- és Kelet-Európa múltját – no meg a jelenét. Azonnal tessék föltenni az 1001-es listára. Ahány példányát csak megtalálom, megy ajándékba minden angolul tudónak. Az ajtóval együtt. 

* Annál is inkább, mert a „mi”-ből, vagyis az ábrázolt világból mindig kimarad valami, aminek egy másik szemlélő szerint bele kellett volna kerülnie. Vagy belekerül valami, ami más szerint nem volt benne. Holtbiztos, hogy egyik is, másik is megtörtént a könyv írása során, holtbiztos, hogy nem száz százalékig minden pont úgy történt. Hogy mást ne mondjak, a córdobai tál esetéről ordít, hogy fikció. Nagyon meglepődnék, ha kiderülne, hogy igaz. De tökmindegy, mert azt a házasságot így is tökéletesen összefoglalja pár sorban. 

** Itt egy másik változat a tricksterre, sokkal ellenszenvesebb a jelenleginél, bár Faludynak nagyon tetszene, hogy pont vele hasonlítom össze. 

*** Ezt a sztorit amúgy hajlamos vagyok elhinni. Poe akkor még nem szerepelt minden középiskolai tankönyvben, ráadásul abban a helyzetben van is értelme annak, hogy pont őt említse a fogoly. (Mivel félhet attól, hogy nyilvánosságra kerül a vallomása, jelezni szeretné valahogy az ismerőseinek, hogy nem mond igazat, tehát nem bűnös.) Ráadásul a név után szereplő helyesírási instrukció esete annyira tipikus, hogy még az én családomban is történt hasonló, csak sírkoszorúval. 

**** Amiről egyébként a Karnevál fúriája jut eszembe, aki azért hisztérikus és gonosz, mert a férje nem szereti. Ezen az egyen kívül mindent megad neki, de a nőnek pont csak ez az egy kellene. Nagyjából itt is ez a helyzet.

Pontszám: 10/10