Gyűjtögetek – válogatok – alakítok – alkotok

Gyűjtögetek – válogatok – alakítok – alkotok

Bosznia-Hercegovina. Posztmodern metafizikai krimi (Dževad Karahasan: Keleti díván)

2020. március 06. - Timár_Krisztina

karahasan.jpgTízpontos a megírása, hat az olvasása, átlagoltam.

Kellett nekem posztmodern metafizikai krimi balkáni írótól. Olyan tömény volt, hogy jobb szerettem volna valami híg oldat formájában hozzájutni. Az se használt, hogy egész héten, de még a hétvégén is korán keltem, ehhez viszont mindig csak késő este tudtam hozzáfogni. Sokat nem is bírtam belőle sose. Ez megérdemli, hogy odafigyeljenek rá. De ki is szívja az emberből az energiát.

Három történet, amelyek más-más korokban, más-más szereplőkkel játszódnak le, mégis összefüggenek egymással – az egyik szereplői olvassák, felidézik, értelmezik a másikat. Nagyon kell koncentrálni, hogy a sok hasonló név között fel lehessen fedezni a kapcsolódási pontokat. De azért közben ne bolonduljon bele az ember a rengeteg elvont elmélkedésbe, amelyeknek a tétje a legkevésbé sem elvont. Sőt.

Mert egy mágikus realista regényben minden elvont gondolatnak megvan a lenyomata a hétköznapi világban. Egy diktatúrában pedig az elvont gondolkodásnak, egyáltalán a gondolkodásnak van a legnagyobb tétje. Meg a legsúlyosabb következménye.

A szereplők a középkori perzsa-arab világban mozognak (egyébként egytől egyig történelmi személyek), ki-ki a maga módján szolgálja a magánál hatalmasabbat, próbál érvényesülni, céljait elérni, szerelmesnek lenni, életben maradni. És hát az van, hogy ezek nem mindig egyeztethetők össze egymással. Főleg a legutolsóval. Úgyhogy hiába játszódik a szöveg ezer évvel ezelőtt, Kafka-regénynek is elmenne. (A nyögvenyelős stílusa miatt különösen.) Ahogy a fülszöveg mondja: példázatok ezek, egy totalitárius rendszer lenyomatát őrzik. Szigorúan hierarchizált hivatalnokvilág, pontosan körülhatárolt szerepekkel, feltétlen hűséggel a hatalmon levők máról holnapra változó szeszélyei iránt, ahol minden párbeszéd sakkjátszma, és a rendőrfőnöknek nem egyszerűen az a feladata, hogy oldja meg az amúgy is bonyolult bűnügyet, hanem az, hogy a tettes, akit megtalál, az a hatalom által igényelt aktuális ellenségképnek is pont megfeleljen. Adott esetben pedig attól félhet a legjobban, hogy túl okosnak bizonyul, és a saját felettese töri ki a nyakát. Vagy az alárendeltje. Vagy mind a kettő.

Iszonyú nyomasztó ez az egész, és még lassan haladós is, de arra mindenképpen jó, hogy az embernek elmenjen a kedve a diktatúrától. Mert milyen abban élni? Felváltva szorongás és dögunalom, végkimerülésig, miközben időnként megölnek valakit. Úgyhogy ebben a regényben minden főszereplő holtfáradtan, égő szemmel, kiszáradó aggyal csinálja végig a cselekményt.

Hm. Lehet, hogy tulajdonképpen attól voltam megfelelő olvasó, hogy kb. ugyanilyen állapotban csináltam végig az olvasást…

Ja, utóirat: Nem árt hozzá egy kis előismeret a zoroasztriánizmusról, meg arról, hogy hogyan viszonyult ehhez a perzsa valláshoz a középkori iszlám. Súgok: nagyon utálta. Még annál is jobban. Az Ezeregyéjszakából tudom.

Ez a bejegyzés egy sorozat része, amelynek minden darabja a világolvasási kihíváshoz kötődik. A teljes listát itt találjátok. 

Ezt 2017. december 8-án írtam. 

Pontszám: 10/8

Kiadási adatok: Kalligram, Pozsony, 2007. 382 oldal, Radics Viktória fordítása

A bejegyzés trackback címe:

https://gyujtogeto-alkoto.blog.hu/api/trackback/id/tr4615507686

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása