Állítólag még egy ilyen regény nincs a világon, Brochnak tényleg sikerült valami egészen egyedit alkotnia. Hajlok rá, hogy egyetértsek ezzel a véleménnyel.  Mondjuk, az egyedisége miatt az olvasásához is nehéz tanácsot adni.  Ha valamihez muszáj hasonlítani, az az Ivan Iljics halála (amely –…

Elfeledett írókat több okból is jó olvasni néha, főleg, ha ilyen bestsellert hoztak össze, mint Földi Mihály. Egyrészt kiderülhet, hogy méltatlanul felejtették el az illetőt. Másrészt kiderülhet, hogy későbbi írók támaszkodtak rá. (Itt Szepes Máriára gyanakodtam.) Harmadrészt apró, de jelentős…

Ez majdnem olyan vagány, mint Avilai Szent Teréz. És azért a vagányság lenne az utolsó, ami az embernek egy gótikus kori prédikátorról eszébe jutna. Még akkor is, ha azt a prédikátort eretnekségért beperelték (egyébként szerintem is igazságtalanul).  Eckhart mester azok közé az írók közé tartozik,…

Noná, hogy Dan Simmons felbujtására fogtam hozzá ehhez is, ahogy tavaly a Hyperionhoz. Érdekes módon sokkal nehezebben sikerült közel kerülnöm hozzá; első olvasásra annyi volt a benyomásom, hogy gyönyörű, de meg ne kérdezzék, miről szólt. Pedig annyira nem bonyolult – csak hát Keats nem lenne Keats,…

Boldogult úrfikorom egyik komoly frusztrációja vált véglegesen múlttá, amikor úgy csukhattam be ennek a jámbor barokk vargának a könyvét, hogy még ha nem is értek mindent kristálytisztán, azért legalább azt értem, hogy mit nem értek.  Böhmét olvasni rendkívül nehéz. Ha költészetnek tekinti az ember…

Azt se gondoltam volna, hogy én olyan horrorfilmet lássak, amelyikről az első, ami eszembe jut, az, hogy SZÉP.  Mondjuk, nem túl régen még az se fordult volna meg a fejemben, hogy egyáltalán létezik nekem való horrorműfaj. Aztán felfedeztem a folk horrort. A műfaj három nagy brit klasszikusát már…

Beavatás-történet, mint a többi általam ismert Meyrink-regény, de sajnos messze nem ugyanaz a színvonal. Egy-két emlékezetes mellékszereplője menti meg, valamint az a sanda gyanúm, hogy Szerb Antal tulajdonképpen ennek (is) a paródiáját írta meg A Pendragon legendában (újra kéne már olvasni azt is).…

Színvonalas, tartalmas szórakozás. Lydia Kwa úgy ír kalandregényt, ahogyan én szeretem.  Ami a szingapúri szerzőket illeti, nincsenek elkényeztetve a világolvasók. Ő is csak félig az, mármint hogy ott született, ott nőtt fel (bár ma már Kanadában él), és nyilvánvalóan távol-keleti felmenői vannak –…

Azért, mert ahhoz, hogy bárki összerakjon egyet, nem igazságra van szükség, hanem olvasottságra. Pontosabban: vonzó történetminták ismeretére. Nem is kell túl sok.  Ez persze nem jelenti azt, hogy ne lehetne bármelyik elméletnek akár igaza is. Minden további nélkül, miért ne? Csakhogy annyi minden…

Hogy a francba tudta azt megcsinálni ez a melankolikus-savanyú képű, karótnyelt figura abban a rövidke földi életében, hogy a rasszista, soviniszta, mindenfób zártságot sugárzó írásai abszolút kompatibilisek legyenek a XXI. századdal? Hogy újraolvashatókká, sőt folytathatókká is váljanak? Ehhez nem…