„Kézirat sosem ég el.”
Legyen igaza mindörökké, kedves Mihail Afanaszjevics!

Nagyon gondos, alapos, mindenre kiterjedő válogatás ez egy rendkívül értékes életműből. Elmondani is nehéz, mi minden van benne, és még inkább mi az, ami (egyáltalán nem a válogatók hibájából) fájdalmasan hiányzik. Ha pedig létezne a szerzőről életrajz, azt gondolkodás nélkül fel lehetne tenni az irodalom hőseinek listájára. A legelejére.

Mostanában nagyon sokat olvasok a keleti finnugor nyelvű népek irodalmából, olyan nemzetek alkotóitól, amelyeket csak a nyelvtankönyvből ismertem korábban. Azt akarom, hogy keljenek életre. Gerd Kuzebaj udmurt (régebbi nevükön votják) anyanyelvű alkotó volt, aki egyaránt írt udmurt és orosz nyelven. Nemcsak verseket, hanem elbeszélést és esszét is, amelyekből szintén válogattak a kötet számára. Sőt gyűjtött is: népdalokat, meséket, hiedelmeket. Már fiatalon a legnagyobbak közé sorolták, az orosz anyanyelvűek is számon tartották.

Ősz

Lila, sárga s bíbor színfoltok égnek
Az erdőn, túl a kis folyón. Juharfák
Csupasz ágaikat mint hálót tartják
Magasba: fényhalait lesik az égnek.

Berkenyefa vergődik – mit nem ér meg!
Véres bogyófürtök közt kék sebet vág
Rajta az őszi szél: mintha beretvák
Nyesnék: levélhad száll, nincs bennük élet.

A puszta földre zord eső szemerkél.
Elmúlt a nap – éjszakai csípős dér
Mar mindent. Étlen jajgatnak a csókák.

Meleg istállókban szuszog a jószág.
A gabonát behordták. Pisla tűznél
Udmurt nők fonják fonalad, derűs tél!

(Képes Géza fordítása)

Egy kicsi probléma akadt mindezzel: hogy 1898-ban született. Ki lehet számolni, ebből következően mikorra esett a fő alkotói időszaka. Aztán lehet találgatni, miben halt meg 1937-ben. Meg hogy utána hova lettek a művei. Még a megjelentek is. Miért keresik a mai napig a további kéziratokat, milyen irattárakban. És miért hallgatott el örökre az életben maradt pályatárs Asalcsi Oki, akinek szintén jut hely ebben a kötetben (is). Nem sok, de nincs is rá szükség, hiszen a versei ekkorra már mind olvashatóak voltak magyarul. (Itt írtam róluk.)

De „kézirat sosem ég el.” Úgy legyen.

Ha ez a mentő munka volna a kötet összes érdeme, akkor is nagyon örülnék neki, hogy egyáltalán létrejött, Domokos Péter szerkesztői munkájának és a nagyszerű fordítói gárdának köszönhetően. Legfeljebb azt sajnálnám, amit egyébként az előszó szerint ők is: hogy a kétnyelvű kötet kiadása nem jött össze.

Mező

A zene zúg, mint guzli peng,
Arany rozs-szál a húrja.
A szél a zenész, dala zeng,
Rozs-húrt penget az ujja.

Alig érintett rozs-fejek…
„Csingrak!” – zeng a rozskalász-dal.
Az arany mező megremeg,
És már új ének szárnyal.

„Csastkrak!” – hajladoznak és
„Cskir-r” – fodrozódnak.
„Csingir-csin” – zeng a rozsvetés,
Rozs-fejek bodrozódnak.

Itt-ott kalász cseng: kisharang,
„Trilli!” – mezők zizegnek,
Itt-ott csicsergő csitri hang,
„Szipir” – dala szüzeknek.

Néha daruként szólanak,
Krúgatnak, „Tur-fúrt” mondva,
Majd, mint nyugtára száll a nap,
Szállnak a horizontra.

Szól a mező, mint guzli peng,
Arany rozs-szár a húrja.
A szél a zenész, dala zeng,
Rozs-húrt penget az ujja.

(Bede Anna fordítása)

De nem ez a kötet összes érdeme. Mert ez a Kuzebaj, ez nagyon, de nagyon tudott írni. Verset is, elbeszélést meg még jobban. A „Mati” című írástól a hideg is kilelt, annak tényleg helye van bármely válogatásban: társadalomrajz és egyéni dráma és tömeglélektani tanulmány, elfogulatlan elbeszélőtől, didaktikusságtól mentesen. A versek változatos témájúak és formájúak, látható műgonddal kidolgozottak, a legtöbbjükön egyáltalán nem látszik, hogy előzményük (korábbi írott udmurt nyelvű költészet) alig van.* Legfeljebb az látszik, hogy Kuzebaj anyja énekmondó volt, nem akárkitől örökölte a tehetséget a gyermek. A kötetben szereplő esszék pedig nemcsak informatívak, nemcsak az udmurt nemzetiség életének érzékletes megjelenítői, hanem a stílusuk is élvezetes, gördülékeny, a szerzők tudják, hogyan kell fenntartani a figyelmet.

Pont az a fajta életmű, amelyik egy diktatúrában csak útban van. 

Isten áldja azokat, akik megjelentették magyarul, és ellátták mindazzal, ami az értelmezést segítheti. Nem mintha kéne nekem bármikor is életrajz ahhoz, hogy egy művet értelmezni tudjak (sőt), de ebben az esetben mégis hasznosnak bizonyult a háttér ismerete. Kuzebaj életműve nem attól lesz értékes, hogy megtudjuk a keletkezési körülményeit – az csak pluszt ad, és jól is van ez így. Különösen, mert Kányádi Sándor „Gerdről” című esszéje önmagában is műalkotás, nem is akármilyen.

Nagyon örülök, hogy megvan itthon a kötet. Először könyvtári példányt olvastam, és úgy kb. a harmadához érve rendeltem meg. Antikváriumból kaptam, olvasatlanul. Nem kommentálnám.

Énekeim

Énekeim vén
folyamok mentén,
égi utakról,
hol pacsirta szól,
esztendők hosszán
szegődtek hozzám.
    Udmurt falvakban
    járva jártomban,
    hallva hallgattam,
    gyűjtve gyűjtöttem.
Éjjel fektemben,
ülve imetten,
kelve keltemben,
hogy el ne felejtsem,
mindent leírtam,
guzlimra bíztam,
s el-eldalolva
népem szívébe
rejtettem annak
gyönge csücskébe.
Falvaink hosszán
szegődtek hozzám,
ablakok, kertek
alatt virrasztván.
    Mindig csak loppal,
    féltett titkokkal
    mentem, osontam:
    népem fájdalmát,
    éjek énekét
    kitudakoltam.
Pacsirták gyémánt-
csengettyű hangját,
fülemüléknek
arany danáját
mind megtanultam,
    énekeinket
    rájuk hangoltam,
    azok nótája
    lett a példája
    minden dalomnak.
Napszentületkor
a síró népnek
vigasztalásul
jól fog az ének:
    kimegyek hát a
    falu végére,
    írt vinni népem
    sok nagy sebére.
    Velem örülnek,
    kedvre derülnek.
Tavasz jöttével,
vizek nőttével,
virágnyíláskor,
vidámodáskor:
    pendül a guzlám,
    sereglik hozzám,
    gyűl a népem, dől
    s körém verődve
    kap új erőre
    énekeimtől.

(Kányádi Sándor fordítása)

* Az is igaz viszont, hogy a magyar fordítók közül többen is elég tágan értelmezik a műfordítás lehetőségeit – vannak olyan versek a kötetben, amelyeknek több fordítása is létezik, és mindet beválogatták, és nem egészen ugyanúgy néznek ki. (Az egyik, teszem azt, szonett, a másik meg kétszer olyan hosszú és keresztrímes. Azért az elég nagy különbség.) Ilyenkor sajnálom, hogy nem kétnyelvű a kötet, hogy láthatnám, hogy néz ki a vers eredetiben. Persze az is lehet, hogy eredetiben is többféleképpen néz ki, hiszen Kuzebaj sokáig, akár évekig dolgozott egy-egy versén, némelyik több változatban is fennmaradhatott. 

Ezt 2018. január 28-án írtam. 

Pontszám: 10/10