Történész által írt történelmi regény rossz nem lehet.

Legalábbis akkor, ha az a bizonyos történész amúgy írni is tud. 

Csudajó, hogy ez a könyv megvan magyarul, és igazán megérdemelné, hogy többen olvassák, mert olyan területen játszódik és olyan korszakról szól, amelyről aránylag kevés szöveg jelent meg, főleg magyar nyelven: a Keletrómai Birodalomról, a sztyeppei népekről, a thrák-szláv-bolgár keveredésből született kora középkori bolgár államról.

Mint mondtam, történész írta, mégpedig történészprofesszor, pályája derekán. Hajlamos vagyok elhinni, hogy ha ő azt mondja, hogy X-nek ilyen ruhája és ilyen ékszerei voltak, akkor azt azért írja, mert még az ásatáson is ott volt, ahol kiszedték X-et a föld alól. Ami pedig a sztyeppei népek társadalmi berendezkedését illeti, nemcsak hitelesnek találom a bemutatását, hanem hasznosnak is – egy-két apróságot leszámítva abszolút érvényes üzenetet hordoz a mai társadalom számára is. Olvastam már más íróktól Bulgária történelméről is, a sztyeppei nomád népekről is egy-egy könyvet, és Mutafcsieva sehol nem kerül velük ellentmondásba – szóval igen-igen informatív.

Közben pedig a tollal is jól bánik: a jellemei emberiek, a párbeszédei élnek, a hátteret nem leírja, hanem megjeleníti, a csatái pedig veszedelmesen izgalmasak. Az elbeszélő személye telitalálat: a művelt bizánci keresztény ifjú, aki a „barbár” bolgárok közé kerül túsznak, és a húsz velük töltött év alatt sem egészen beilleszkednie, sem egészen idegennek maradnia nem sikerül. Ebből a határhelyzetből pedig úgy tud beszámolni az eseményekről, hogy az olvasó többnyire maga se tudja, kinek szurkoljon, vagyis megtanulja szépen a több nézőpont szabályait, ha tetszik neki, ha nem.

Ifjúsági regénynek számít, nem véletlen, hogy a Móra adta ezt ki. Azt nem állítanám jó lelkiismerettel, hogy a tizenkét évesnek már odaadnám – bár az ingerküszöbük magasan az én tizenkét éves kori ingerküszöböm fölött van, tudom. A tizennégy évesnek viszont már igen. Van benne minden, ami ifjúsági regénybe kell: lehet rajta izgulni és sírni, szól barátságról, szerelemről, kalandról, főként pedig felnőtté válásról.

No meg ott vannak benne az ifjúsági regények hátulütői is. Ez a könyv, ha meg is tanít a több nézőpont figyelembe vételére, azért közben jócskán egyszerűsít és eszményít, hogy a nemzeti identitást erősítse.*

Ezért is kap tőlem egy ponttal kevesebbet a kelleténél. Ha bolgár iskolás volnék, még kedvencelném is, csak hát nem vagyok bolgár iskolás. 

* SPOILER A bolgár kán tökéletes hadvezér és felelős politikus, a helybeli szlávok, akikkel nagyon hamar keveredni kezdenek, derék szövetségesek, a bizánciak erőszakosak és utálni valók, ellenben a bolgárok nem bántják a gyengébbet stb. Az meg, ahogyan a bolgár életformát idealizálja, mert az „természetes” (miközben amúgy van nekik képírásuk meg csillagászatuk meg minden egyebük, ami egy kultúrához kell), hát nem is tudom, milyen műfajba való, ha való egyáltalán… 

Ez a bejegyzés egy sorozat része, amelynek minden darabja a világolvasási kihíváshoz kötődik. A teljes listát itt találjátok. 

Ezt 2017. december 10-én írtam. 

Pontszám: 10/9