Szent könyveket továbbra sem pontozunk. 

Még mindig a világolvasós kihívásom. (A listát lásd alant.) Tudtam, hogy ahogyan Indiához az Upanisadokat, Izraelhez a Bibliát, úgy Szaúd-Arábiához a Koránt kell majd elolvasnom. Nemcsak azért, mert a szent könyvek különösen alkalmasak arra, hogy a belőlük kiinduló kultúrát megismerjük, hanem azért is, mert olyan ismeretanyagot adnak, ami bőven túnyúlik az országhatárokon. Nyilván nemcsak az ország érdekelt, hanem az iszlám vallás is. Ráadásul amikor belekezdtem a könyvbe, akkor azonnal informáltak is arról, hogy bár Simon Róbert* fordítását nem könnyű olvasni, de legalább tudományos pontosságú, tehát jól választottam. 

Úgyhogy most már első kézből tudom, mit jelent az, hogy az iszlám vallásban az egyetlen Istent Allahnak hívják (igen, ő ugyanaz, az Allah szó ennyit jelent), hogy az ember lelki üdvösségének jót tesz, ha enni ad az éhezőknek, és segít a kiszolgáltatottaknak, és hogy Mózest (és Jézust is) prófétának tekintik. Továbbá nem igaz az az elég népszerű vélekedés, hogy a nők üdvösségét nem említi az iszlám vallás, mivel rendszeresen kimondódik a szövegben, hogy férfi és női hívők is a mennybe juthatnak. Más kérdés, hogy azt nem tudjuk meg, mit jelent a nők számára az üdvösség. Csak azt ismételgeti a szöveg unos-untalan, hogy a férfiak számára mit.

Sajnos ennél sokkal többet nem tudok, és nem azért, mintha nem figyeltem volna oda. A Korán abban tér el az általam ismert más szent könyvektől (érdemes megnézni a blogon a „szent könyv” címkét), hogy rendkívül repetitív. Nem a fordítás tudományos pontossága nehezíti meg az olvasást, dehogyis. Az nehezíti meg, de nagyon, hogy az egyes fejezetek („szúrák”) között óvatosan fogalmazva is jelentősek az átfedések. Ugyanazok a sorok, bekezdések ismétlődnek lapról lapra, és mire az ember a kötet feléhez ér, már nem esküszik meg rá, hogy két harmincötödször olvasott bekezdés között nem hagyott-e ki valami fontosat az agya. 

Eltérően a Bibliától, a Korán csak nyomokban tartalmaz történeteket. Túlnyomó része tanítás, illetve konkrétan ugyanannak a tanításnak az ismétlése. Értem, hogy nem a mesélés a cél, csak sajnálom, mert a történetek jobban érdekeltek volna. Főleg, amelyek a Biblia történeteit mesélik újra, más nézőpontokból. Érdekes látni, hogyan alakul át ebben a kultúrában az ószövetségi József-történet, Ábrahám fiainak sorrendje, vagy éppen Jézus születése. A legfeltűnőbb eltérés a Biblia és a Korán között szinte mindig az, hogy az előbbi nehezebbnek, több szenvedéssel és kétellyel terheltebbnek mutatja a szereplő életét, míg az utóbbi könnyebbnek, diadalmasabbnak. Nem is tudtam szabadulni a gondolattól, hogy az előbbi realisztikusabb.

Az iszlám vallással kapcsolatos kérdésekbe nem akarok belemenni, éppen azért, mert tudom, hogy annak is nagyon különböző ágai és gondolkodásmódjai indultak ki ebből az egyetlen könyvből, amelyet ugyanúgy számos módon lehet értelmezni, mint a Bibliát, és egyik a másikkal ugyanúgy nem feltétlenül békíthető össze, mint ahogy sok száz évig a keresztény felekezetek sem békültek, a keresztény és a zsidó vallásról nem is beszélve. Ezekkel a vallásokkal a Korán kapcsolata éppen olyan ellentmondásos, mint a könyv önmagában. Az egyik oldalon az abszolút elismerés hangján beszél róluk, a másik oldalon elítélőleg, miközben abban se mindig vagyok biztos, hogy tulajdonképpen ugyanarról beszél-e. (Nyilván többek között ez az, ami értelmezés kérdése, és aminek a megítélése attól is függ, ki és hogyan fordítja a szöveget.) Eléggé meglepett például, hogy folyamatosan tiltakozik olyan keresztény hittételek ellen, amik nem is léteznek – igaz, hogy a Korán megírásának idejében akár létezhettek is, maximum én nem tudok róla. Egy dolog van, ami mellett nem tudok elmenni, mert teljesen egyértelmű és számomra nagyon furcsa: hogy a Korán még a református hitnél is erősebben hangsúlyozza az eleve elrendelést. Hogy csak az üdvözülhet, akinek hite van, de a hit sem az ember saját érdeme, hanem isteni adomány.

Azt azért majd mindenképpen szeretném, ha egyszer muszlim hitű női ismerőssel beszélgethetnék arról, hogy számukra mit jelent ez a nagyon férfiközpontú szöveg. (Természetesen nekem is léteznek dilemmáim a saját vallásommal és annak szent könyvével kapcsolatban, ezek nagy részét le is írtam.) Tudom, hogy még egy országon, egy kultúrán belül is nagyon eltérhetnek a különböző látásmódok és életmódok az ő számukra is. Az agressziót, ami szintén jelen van a könyvben, elég nehéz kikapcsolni, de nagyon jól tudom, hogy nem lehetetlen. Egyszer ugyanis jelen lehettem hagyományőrző kerengő dervisek... nem mondom, hogy „bemutatóján”, mert számukra látványosan nem játékról volt szó, függetlenül attól, hogy vendégek előtt produkálták. Sőt, az egyikükkel tolmács segítségével beszélgethettem is, és nagyon szép dolgokat tudtam meg a filozófiájukról. Nagyon sok minden meg is felelt annak, amit korábban itt olvastam, borzasztó érdekes kapcsolódási pontokkal. Általában az iszlám misztika bejön nekem, egy klasszikusát olvastam is, csodálatos. 

Úgyhogy igen, továbbra is érdemes világolvasáshoz szent könyveket választani, de ami a Koránt illeti, csakis beosztással. Nem is folyamatos olvasásra való – úgy az ismétlődések miatt elég keveset fogna fel belőle az ember –, hanem beosztásra. És mindenképpen tudományos igényű fordítást válasszatok. 

* Az ő munkásságát egyébként is ismertem már egy kicsit régebbről, tudtam, hogy megbízható. 

Ez a bejegyzés egy sorozat része, amelynek minden darabja a világolvasási kihíváshoz kötődik. A teljes listát itt találjátok.