Ismerkedés a szomszédos országok klasszikusaival, harmadik forduló. Szlovákiából eddig Timrava a nyerő, de azért ez a Figuli is tudott valamit.

Mindenekelőtt tájat leírni. A főszereplő szépségesen lírai (és bárki számára befogadhatóan rövid) vallomásai a szülőföldjéről szinte könnyeket csalnak az ember szemébe. Nem egyszerűen betétszövegekről van szó: ebben a regényben a természet, de legalábbis az emberhez közeli képviselői, az állatok is oda tudnak lépni az emberek mellé teljes jogú szereplőnek. Különösen a lovak. Az egyik hűséges társ, a másik eleven lelkiismeret és bosszúálló, de általában véve elmondható róluk, hogy ebben a regényben nagyon komoly hibát követ el az, aki pusztán vagyontárgynak tekinti őket. Aki egyenrangú partnerként kezeli a lovakat, az viszont számíthat is rájuk adott helyzetben.*

Elég hamar egyértelművé válik, hogy a szereplők közötti viszony legalábbis párhuzamba állítható az ember és természet közötti viszonnyal.** Értsd: amelyik szereplő tiszteli a lovat, az az embertársát is tisztelni fogja – ő a jó –, amelyik nem, az nem – ő az ügyeletes gazember. Mesébe illően egyszerű képlet, mégis van annyira realisztikus a világ- és lélekábrázolás, hogy a mindennapokban is elfogadhatóvá, használhatóvá váljon. 

Mert mit is jelent tisztelni a másikat? Azt jelenti: nem kényszerítem semmire, nem tekintem tárgynak, hanem meghagyom neki a szabad véleménynyilvánítás és döntés jogát. Az lehet, hogy ettől nem leszek boldogabb, az is lehet, hogy ő sem, sőt még az is lehet, hogy sok szenvedés vár ránk, de (nem is olyan) hosszú távon még mindig ez a gondolkodásmód jár kevesebb fájdalommal.

A szemem, mely az előző pillanatban nem riadt volna vissza a halál látványától, egyszeriben életet akart látni, olyan teljességgel áldott életet, mint aminő tavasszal a föld, mint aminő nyáron a kalász, mint aminő ősszel az almafa.

Egyáltalán nem vagyok biztos benne, hogy a főszereplő mindig, minden helyzetben helyesen dönt. (Annak ellenére, hogy ő bizony nagyon szereti dicsérni a saját szándékait és döntéseit. Vagy talán éppen azért.) Abban sem vagyok biztos, hogy a többi szereplő döntéseit, cselekedeteit hitelesen ábrázolja a kisregény. (A cselekményelemek időnként elég hajmeresztő logika alapján kapcsolódnak egymáshoz. Vagy éppen sehogy.) De a fenti gondolatmenet következetes végigviteléért elég sok mindent meg tudok bocsátani.

Meg azért, ahogyan Magdaléna alakját kezeli. Eleinte sablonfigurának tűnik, hozza a klasszikus „bájos és passzív” formát, aztán végre kinyitja a száját, és kiderül, hogy esze is van, lélekjelenléte is van. Sőt testi ereje is – amint az logikus, hiszen a paraszti életmód nem pihenteti különösebben az izmokat –, és ennek ismeretében már nem minden cselekményelemet tudok hova tenni, de, ahogy már mondtam, az úgynevezett regénylogika (illetve annak hiánya) elég sok mindent meg tud magyarázni. A megoldással – meg főleg azzal, amilyen magától értetődően kezelik ezt a megoldást – pedig egészen elégedett vagyok. Különösen, ha eszembe jut, hogy ugyanennek a korszaknak a magyar regényirodalma – legalábbis ami a klasszikussá vált fősodort illeti – ugyanerre a helyzetre sokkal kevésbé emberbaráti megoldást kínált volna.***

A pontlevonást tulajdonképpen meg is indokoltam: a cselekmény bakugrásai miatt kapja a regény. A fontosabb fordulópontokon képtelenség képtelenségre halmozódik. A legdrámaibb jelenetek olyan bődületes írói hibákat tartalmaznak, hogy az olvasó csak a fejét vakarja.**** Aztán egy idő után már egyre dühösebb lesz, mivel úgy találja, hogy ember nem viselkedik így, ahogy ezek a regényszereplők. Aztán legyint, és örül az ilyeneknek:

Lenn a völgyben folyó kanyargott füves partjai közt. A víztükör csillogott az égbolt alatt, mely ezen az estén az óntál színét és alakját vette fel. Az alján ott feküdt a hold, mint egy odavetett aranytallér.

Szélsőséges emberábrázolás, logikai hibák, szépséges tájleírások, hasznos tanulságokkal járó kapcsolatbemutatás. Mégiscsak a dicséret felé billen inkább a mérleg. Vitaindítónak mindenképpen szívesen alkalmaznám ezt a kisregényt, talán még a Timrava-elbeszéléseknél is szívesebben, pedig írni Timrava tud jobban.

* Tudom, hogy a szlovák iskolákban kötelező olvasmány. Nem tudom, hány éveseknek, és milyen szempontok alapján elemzik. Én kicsik kezébe biztos nem adnám, a majdnem felnőtteknek viszont már túlságosan fekete-fehér volna, azt hiszem. Valahová tizennégy és tizenhat közé ütemezném be. Akkor alaposan megbeszélném velük ezt a történetelemet, és kapnának egy jó adag ökológiai nevelést hozzá.
** Ismételten hasznos elemzési szempont volna, ha gyerekekkel akarnám megvitatni a regényt.
*** SPOILER Mondjuk, egy szolid öngyilkosságot.
**** SPOILER Példa: X a ló patája alá löki Y-t, hogy zúzódjon szét a feje, miközben egyébként igazából nem megölni akarja, hanem csak megijeszteni, de azért mégiscsak majdnem megöli, csak azon múlik, hogy Z megmenti, majd Z jó ideig tutujgatja Y-t, X meg egyetlen szó és mozdulat nélkül nézi két méter távolságból. Hászen maj honne, mondanák a nagyszüleim falujában.

Ezt 2019. június 16-án írtam. 

Pontszám: 10/8