Gyűjtögetek – válogatok – alakítok – alkotok

Gyűjtögetek – válogatok – alakítok – alkotok

Ivan Iljics után szabadon (Hermann Broch: Vergilius halála)

2024. november 15. - Timár_Krisztina

broch_verg.jpgÁllítólag még egy ilyen regény nincs a világon, Brochnak tényleg sikerült valami egészen egyedit alkotnia. Hajlok rá, hogy egyetértsek ezzel a véleménnyel. 

Mondjuk, az egyedisége miatt az olvasásához is nehéz tanácsot adni. 

Ha valamihez muszáj hasonlítani, az az Ivan Iljics halála (amely – kapaszkodjatok meg – szerintem egyáltalán nem nyomasztó, sőt), amennyiben főszereplője elég biztosan halad a vég felé ahhoz, hogy tudja: elkerülhetetlen, és hamarosan bekövetkezik; de elég lassan ahhoz, hogy legyen ideje végiggondolni az életét, és megpróbálni, hogy tud-e még a vége előtt kihozni belőle valamit, ami „teljes”-nek nevezhető. (Spoiler: tud. Annak ellenére, hogy körülötte mindenki következetesen megpróbálja azt hazudni, hogy nincs is halál.)

Tovább

A gyerekesség ötvennél több árnyalata (Charles Dickens: Nicholas Nickleby)

nickleby_serialcover.jpgEbben a regényben található a(z általam ismert) világirodalom legrokonszenvesebb főgonosza. Megkockáztatom, hogy filmben sem láttam hozzá foghatót, és ezt olyan ember mondja, aki odavan a The Dark Knightért. Egyébként pedig Dickenst én még így nem untam. A kettő nagyjából egyensúlyba kerül. 

Szakmai olvasásnak indult, kettős értelemben. Egyfelől azért, mert hangoskönyvként hallgattam (benne van az előfizetésemben), és harminc órányi Dickens, felirat nélkül, az azért megdobja az ember nyelvi készségeit, ha száznyolcvan éves a szöveg, akkor is. Másfelől azért, mert fordítóként fontos számomra a különböző nyelvjárások ismerete (is), és tudtam, hogy ez volt az egyik olyan regény, amelyik annak idején presztízst szerzett a yorkshire-inek. Ebben a minőségében valóban nélkülözhetetlen. Több szereplő oldalakon át ezt a nyelvjárást beszéli, és jó pár jelenet Yorkshire-ben is játszódik, szóval jobb, mint egy nyelvkönyv. Ráadásul semmi tiszteletlen nincs ezekben a szövegrészekben, abban az értelemben, hogy senki nem tekinti a származásuk vagy a nyelvjárásuk miatt alsóbbrendűnek ezeket a szereplőket. Kivéve a főgonoszt – de hát az érthető okból nem tesz számot, sőt. 

Tovább

Hasad a színfal (Liliomfi, 2024)

szigligeti_vigszinhaz_l.jpg

Nemes, szép feladat a magyar színjátszás legkorábbi darabjait ma színpadra állítani, de nagyon komoly kihívás is egyúttal. Szigligeti Ede legmaradandóbb vígjátékát a mai közönség számára befogadhatóvá tenni bátorságot és ügyességet igényel, hiszen a Liliomfi 1849-ben íródott, a maitól eltérő látásmóddal, eltérő elvárásoknak.

Ráadásul nemcsak számtalan korábbi színpadi előadásnak, hanem Makk Károly 1954-es, szintén klasszikussá vált filmadaptációjának az örökségével is meg kell küzdenie minden egyes társulatnak. A szeptember 21-én bemutatott vígszínházi előadás készítői láthatóan teljes tudatában voltak a kihívásnak. Látszik a szövegen, a rendezésen, a színpadképen, a színészi játékon, a jelmezeken. Az nyilvánvaló, hogy ezt a darabot átírás nélkül nem lehet sem színpadra, sem filmre alkalmazni, Vecsei H. Miklós átirata pedig a legnagyobb tiszteletben tartja az 1849-es Liliomfit, de többet kellett volna változtatnia rajta.

Kritikám a KULTer felületén jelent meg. A teljes szöveget jogi okból nem másolhatom át, de a link odavezet.

Kép forrása: vigszinhaz.hu

Elbaltázott misztikus kísérlet (Földi Mihály: Kádár Anna lelke)

4415254.jpgElfeledett írókat több okból is jó olvasni néha, főleg, ha ilyen bestsellert hoztak össze, mint Földi Mihály. Egyrészt kiderülhet, hogy méltatlanul felejtették el az illetőt. Másrészt kiderülhet, hogy későbbi írók támaszkodtak rá. (Itt Szepes Máriára gyanakodtam.) Harmadrészt apró, de jelentős részleteket tudhat meg az ember annak a kornak a gondolkodásmódjáról, amelyik bestsellert csinált a regényéből. Különben is, klasszikus íróink olyan elánnal tudják szidni a Kádár Anna lelkét, hogy már attól érdekes lesz. 

Olyan nagyon sok minden mástól sajnos nem. Olvasás közben rájöttem, hogy van egy negyedik haszna is az ilyen olvasásoknak: megerősítik az embert abban a meggyőződésében, hogy nem a műfajtól függ a minőség.

Tovább

Maszkjáték tisztelettel (John Buchan: The Thirty-Nine Steps)

buchan_39.jpgA magyar fordítás címe: 39 lépcsőfok.

Elég sok klasszikus kalandregény került föl az 1001 könyv listájára, köztük ez a kémtörténet is. Mint kémtörténet, elég kiszámítható. Egészen más teszi izgalmassá, és engem is egészen másért kötött le. Mint kémtörténetnek, kötelező eleme az, hogy szereplőinek folyamatosan ügyes látszatokat kell teremteniük, a hősnek éppen úgy, mint az ellenfeleknek, és a látszatok segítségével csalniuk egymást csapdába, vagy szökni meg egymás elől. Ezt a játékot pedig a regény mesteri módon űzi. 

Tovább

A láthatatlan fal mögött (Sylvia Plath: The Bell Jar)

plath_bell.jpgHiába íródott évtizedekkel később, azért ez mégiscsak annak az Amerikának az ábrázolása, amely például Dashiel Hammett regényeiben is látható. Nyilván azért asszociáltam egyikről a másikra, mert néhány nap különbséggel olvastam Az üvegkulcsot meg ezt, de igazán nem volt nehéz összekapcsolni egyiket a másikkal. Nyomasztó világ, amelynek elvárásai között rendkívül könnyű eltévedni, és a bizonyos amerikai álom illúziónak bizonyul. Csak itt egy fiatal nő nézőpontjából látható a világ, tehát másképpen (is) tanulságos.

Tovább

A mese visszahajlik önmagára (Székely Szabolcs: A csiga, aki nem talált haza)

szekely_csiga.jpegSzékely Szabolcs verses meséje az a fajta gyerekkönyv, amely gyerekhez és felnőtthöz egyaránt szól, de az utóbbinak mást, többet nyújt. Működik mint bájos kalandtörténet, és működik mint önismerethez vezető beavatástörténet, számos kulturális utalással és találó társadalomrajzzal. Felnőttmese minőségében bonyolultabb és kissé nyomasztóbb is annál, mint amit a „hat éven felülieknek” besorolás ígér, de a megnyugtató végkifejlet ismét derűssé teszi a képet, és segít, hogy felnőtt és gyerek akár együtt is élvezze az olvasást.

Kritikám a KULTeren jelent meg. A teljes szöveget jogi okból nem másolhatom ide, de a link odavezet. 

Társadalmi kísérletezés túlméretezett Messenger-üzenetekben (Jean-Jacques Rousseau: La ​nouvelle Héloïse)

rousseau_p.jpgHatszáz oldalas merénylet a XXI. századi olvasó ellen, Messenger-kompatibilis stílusban. Alapmű, többféle szempontból, és ha az embernek sikerül átkapcsolnia az agyát, nagyon-nagyon érdekes is. Jelzem, az agy átkapcsolására meglepő módon a franciául tanulóknak van a legnagyobb esélyük, mert ez a szöveg eredetiben olvasva pont akkora sikerélmény, mint amekkora merénylet, és középfokú tudással már simán érthető. Rendes magyar fordítása sajnos nincs (csak kilúgozott rövidített, az is özönvíz előtti). Angol van. 

Tovább

Szomorú bohócból apa és anya (George Eliot: Silas Marner)

eliot_marner_w.jpgA magyar fordítás címe: Kései boldogság. 

Azok a drága viktoriánus írók, akiknél a hosszú kisregény kifejezés nem oximoron, és akik úgy maradnak elképesztően frissek és aktuálisak, hogy az ember amúgy kétoldalanként megdöglik az unalomtól. 

A Silas Marner pontosan megfelel a fentieknek. Egyszerre realista regény és tündérmese, amely szeretetteljes humorral rajzolja meg a XIX. század közepének angol faluját, pontos lélekrajzot ad annak a két-három kiemelt alaknak, akik előreviszik a cselekményt, és a vége felé annyira mai megállapításokat tesz örökbefogadásról, barátságról, kitaszítottságról, beilleszkedésről, társadalmi és nemi viszonyokról, hogy a XXI. századi olvasó füle kettéáll.

Tovább

Kötni, oldani, elhallgatni, kimondani (Rusvai Mónika: Kígyók országa)

rusvai_kigyo.jpegÜdvösen gyarapodik azoknak a magyar spekulatív műveknek a száma, amelyek arra törekszenek, hogy hidat képezzenek magas irodalom („szépirodalom”) és zsánerirodalom között. Egyre kevésbé lehet elmondani, hogy két, egymástól élesen elváló kategóriáról volna szó; sokkal inkább egy skála két végpontjáról. Rusvai Mónika második regénye, gondosan kidolgozott történelmi-gondolati hátterével, illetve a magyar népmesékből (is) merítő mágikus világával és nyelvi megoldásaival a végpontokat összekapcsoló, közöttük mozgó szövegek közé tartozik. El is várható ez egy olyan regénytől, amelyben központi szerepet játszanak a korszakokat és élőlényeket összekötő (vagy éppen közöttük kioldódó) fonalak. Akár szó szerinti, akár metaforikus értelemben.

Kritikám az Alföld online felületén jelent meg. A teljes szöveget jogi okból nem másolhatom ide, de a link odavezet.

süti beállítások módosítása