Gyűjtögetek – válogatok – alakítok – alkotok

Gyűjtögetek – válogatok – alakítok – alkotok

Blogbejegyzések, nyelvek, kritikák, régi és új felfedezettek – amit nem raknék ki 2020-ból

2021. január 09. - Timár_Krisztina

9132402947_23a820a0ef_o.jpg

Megkerestem a tavalyi évértékelőmet. Kíváncsi voltam, milyen célokat fogalmaztam meg 2020 számára. 

„Befejezni most már ezt a drágaszágot [értsd: A látszat mesterei második részét], méghozzá zavartalanul. (Hallod, te betolakodó?! [értsd: egy másik regény meglepetésszerű terve, részletek a fenti linken])
Ennek érdekében klasszikus lovagregényeket olvasni, amelyektől szeretnék olyan rohamszerű inspirációkat kapni, mint a fenn szemléltetett, csak most a trilógiámhoz. Hármat begyűjtöttem, annak elégnek kell lenni: a Tirant lo Blanch, a Didrik-saga és az Amadís de Gaula, egyelőre csak angolul. A legutóbbitól őrült meg Don Quijote. Csak mondom, hogy tudjam, mire számítsak.
Még mindig több kortárs magyart olvasni, több fantasyt, népmeséket és mondákat. Valamint a tavaly eltervezett történelmi regényeket.
Január elsejétől kezdve pedig Rabelais-t olvasni, amíg a végére nem érek, vagy bele nem szakadok. Jobban szeretném az előbbit. És még 2020-ban.”

Na, akkor lássuk, mi történt. 

Mindenekelőtt elindítottam ezt a blogot. Régóta terveztem már, kizárólag időhiányon múlt, hogy nem tettem meg hamarabb; két hónapig tartott, míg az összes régebbi írásomat sikerült átemelni ide, de még mindig találok tévelygő szövegeket itt-ott. Nagyon jó döntés volt, most már ragaszkodom hozzá – csak abban nem vagyok biztos, hogy a neve jó ötlet volt. Kedves ismerősök időnként jelzik, hogy mindig „Gyújtogató”-nak olvassák.

Végigértem a Rabelais-összesen? Végig. Kiszótározva, a szavakat megtanulva, újévtől kezdve a születésnapomig, közben egy világjárvánnyal meg egy karanténnal. Közben a kutyakaka szó reneszánsz kori okszitán verziójával („estront de chien”) összeomlasztottam a WordReference programot, mert a kultúra hat. Rabelais – XXI. század: egy – null. Asszem, kimaxoltam. Amikor a végére értem, örömömben egész bejegyzéssorozatot írtam róla, itt az eleje.

Sikerült több kortárs magyar irodalomhoz hozzájutnom? Hát nézzük: A ​nép igazsága, Csudapest világvége, Tündöklő, Ribizli a világ végén, A kalóz királylány, A szakállas Neptun, Régiek, Meseország mindenkié, Széltestvér és Napkelte, Mesteralvók hajnala, The Trans Space Octopus Congregation (a szerző külföldön él, és angol nyelven publikál). Amelyikhez nincs link, arról is írtam már, csak még nem jelent meg. Nem sok, nem is kevés, semmiképp sem elég. Vannak viszont új felfedezettjeim a klasszikus magyar irodalomból, ezeknek nem kevésbé örülök: Csinszka, Török Sophie, Kaffka Margit (novellák, a regényét természetesen ismertem), Lakatos Menyhért (meséi és regénye), Kádár Erzsébet. A fentiek között népmesekötetek és fantasyk is vannak, tehát látszik, hogy az sikerült, ami pedig a nem magyar fantasyt illeti, óriási élmény volt a Deathless és a Monstrous Regiment.

Olvastam lovagregényeket? Didrikéket kétszer is, Tirant történetét halálra untam, a harmadikhoz hozzá se fogtam. Szerencsére útközben kiderült, hogy szereplőalkotásra mindennél alkalmasabb egy ügyes platóni disztópia. Csak a digitális oktatás és társai nem túl alkalmasak arra, hogy az embernek regényt írni is legyen ideje mellettük. 

Szóval befejeztem a kéziratomat? Dehogy. Csak a válságos ponton jutottam túl. Mondjuk, abból volt több is. Pedig nagyon jól indult az év, február elején mindjárt sikerült bekapcsolódnom egy bolygókhoz kapcsolódó novellaíró kihívásba à la Sütő Fanni, amelytől plusz ihletet reméltem, és a saját legnagyobb meglepetésemre gyorsan ki is kerekedett belőle egy jó kis szöveg. Aztán nem lett folytatása. A márciusi karantént a totális szellemi sivárság állapotában indítottam. Egyszerűen képtelen voltam a napi munkámon kívül szó szerint bármire. Még olvasni meg főzni se, ami nálam tényleg a vég. Kedves társaim a kreativitásban, ismeritek azt az érzést, hogy „Úristen, mi lesz, ha meghalok, és senki se tudja befejezni, amit elkezdtem?” Ha nem, akkor sose tudjátok meg. Engem nem cselekvésre sarkallt, hanem megbénított. Végül másfél hónap után sikerült fölkínlódni egy második novellát, lett, amilyen lett, meg se közelíti az elsőt, de el nem tudjátok képzelni, milyen boldoggá tett a tudat, hogy megírtam. Folytatása azóta sincs, mert amikor tudtam a szövegeimen dolgozni, akkor a regényen dolgoztam, illetve pályázatra írtam, de a rettegés régen megszűnt. Tudom, hogy nem rajtam fog múlni. El fogom végezni, amit kitűztem magam elé. 

Akkor mit alkottam még az idén? Horrornovellát, amelyikkel a TBA pályázatának nyertesei közé kerültem, és erre mérhetetlenül büszke vagyok. Valamint előadást Rejtő Jenőről és Terry Pratchettről, amellyel részt vehettem egy populáris kultúráról szóló konferencián, ez pedig nemcsak megtiszteltetés volt, hanem lehetőség is arra, hogy rokonszenves emberek érdekes szövegeit hallhassam. Annyira örültem, hogy végre legalább a virtuális térben láthattam olyan írókat és/vagy kutatókat, akikkel már régóta levelezésben voltam. Továbbá két kritikám jelent meg a BárkaOnline-on, a fent említett Tündöklőről és Nádasdy Bánk bánjáról (az előbbi végül nyomtatott változatban is), és nagyon-nagyon örülök, hogy a további terveimnek is zöld utat adtak. 

Mit olvastam még az idén? Kevesebbet, mint szerettem volna, de kivételesen nem bánom, mert külföldi klasszikusokat eredeti nyelven akartam olvasni, és hát az bizony még lassan megy, valamit valamiért. Woolf Orlandójától el voltam ájulva, Forrester viktoriánus kriminovellái felderítették a karantént, Maupassant Horlája gyors sikerélményt nyújtott, Hugo gyerekkoromban utált Notre Dame-ja meglepően tetszett, Balzacot falhoz akartam vágni, de sajnáltam a falat, Nabokov a tanításról való elmélkedésre késztetett, Golding szokás szerint megihletett, év végén pedig még egy csoda jó Jane Eyre-újraolvasás is összejött, meglepő regényírói felfedezésekkel. Oroszul még nem tudok, úgyhogy Tolsztojt, Dosztojevszkijt és Bulgakovot magyarul abszolváltam. Hogy a spanyol tanulmányaimmal mi lesz, fogalmam sincs, egyelőre lassított ütemben folynak, de egyszerűen nem tud oly mértékben érdekelni, mint a francia vagy a latin. Hát... soha nagyobb bajom ne legyen. Viszont egyre határozottabban szeretnék megtanulni lengyelül. De NEM kezdek bele addig, amíg valamelyik új- vagy régi latin nyelvből legalább középfokúm nincs!!! Folytattam persze a világolvasást is, de igazán csak az ecuadori könyv tetszett. Meg a szibériai népek irodalmából készült válogatás.

Mondjam, mik a céljaim 2021-re? 

Esetleg talán végre-valahára tényleg befejezni a kéziratot. Mondjuk, ez már sokkal közelebbi célnak látszik, mint tavaly ilyenkor, pedig közben a tavaly emlegetett betolakodó regényötlet sem nyugodott: határozott formát kapott, normális koncepciót és többrendbeli biztatást. Viszont sokat segít, hogy a fantasy-trilógiámba új szereplők kerültek, akik érdekelnek, a régiek pedig ez év olvasmányaitól egész fura megvilágításokba kerültek. Ha valaki azt gondolná, hogy fölösleges ennyit keresgélni hozzájuk, téved. A megfelelő ismeret birtokában kettő perc alatt jól megoldok egy olyan írói problémát, amely az ismeret hiányában több heti agytörést és rossz minőségű megoldást jelent. Próbálva. Ó, csak meg tudnám jeleníteni azt a sok mindent, amit adni akarok nekik – lehetőleg művészileg tömörítve (értsd: kivédve szokásos szómenésemet).

Végigolvasni a Lukianosz-összest (a fent említett ismeretek gyarapítása végett) és A nyomorultakat franciául (azért, mert csak). Utóbbi hét éve megvan itthon, három kötet, kétszer hagytam félbe, engem nem fog tovább szemrehányóan nézni! Már el is kezdtem mindkettőt, napi penzumokban menni fog. A latin nyelvű Aeneist már nem is emlegetem, pedig az is szemrehányóan néz, de még csak két éve, majd ha végre eldöntöttem, miből van esélyem nyelvvizsgázni, és a latin mellett szól a legtöbb érv, akkor leveszem a polcról. Továbbá újraolvasni Bahtyint, további kritikaírás céljaira, és nekimenni a Weöres Sándor-összesnek. 

(A fenti kép egyébként Lukianosz-illusztráció, mivel ő a Kr. u. II. században rendesen előfutárkodott a fantasynek is, a sci-finek is. Csak a miheztartás végett. Igen, egy roppant pókhálón vívott csata látható rajta, gigantikus rovarok bekapcsolódásával. Forrás: The Public Domain Review.)

Meg több kortárs magyart, több fantasyt, és mindennap egy népmesét, mondát, mítoszt, szóval hagyományos történetet. Valamint az oly régóta tervezett történelmi regényeket. Meg fenntartani a blogot. 

Remélem, néha lesz időm aludni. 

A bejegyzés trackback címe:

https://gyujtogeto-alkoto.blog.hu/api/trackback/id/tr1816378834

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása