Gyűjtögetek – válogatok – alakítok – alkotok

Gyűjtögetek – válogatok – alakítok – alkotok

Ecuador. Közösség, amely felelősséget vállal, és együtt cselekszik (Ángel F. Rojas: A menekülő falu)

2020. november 04. - Timár_Krisztina

covers_200546.jpgEcuador irodalma: megvan. 

A cím félrement. Aki menekül, az pánikban van, kiszolgáltatott, bármikor a teljes káoszba hullhat. Ez a falu pedig – ez bátor, erős, és képes önálló, emberséges törvényt alkotni. Ez nem menekül. Hanem, ahogy a spanyol cím mondja, biblikus szóhasználattal: „kivonul”, mint Mózes népe Egyiptomból. 

Tartottam tőle egy kicsit, mégiscsak '61-ben jelent meg, azt gondoltam, lesz egy kis propagandaíze. Nem lett. Azért elég világos, hogy milyen okkal és céllal fordították le annak idején: a falu sorsának rosszra fordulását, eredendő bűnét ugyanis a magántulajdon megjelenése jelzi. (Nem mintha addig tényleg minden közös és/vagy tökéletes lenne – de a föld és a munka az. Onnantól, hogy valaki a birtokot kisajátítja, teret nyer a kapzsiság, romlani kezd a helyzet.) A regény végkifejlete és a szereplőknek a hatalomhoz való viszonya azonban gyönyörűen helyreüti az egyensúlyt. Egyúttal pedig kritikáját is nyújtja annak a hatalomnak, amely lefordíttatta a könyvet magyarra. Erre a hatásra tuti nem számítottak.

Itt nincs főszereplő. Illetve maga a falu az, a közösség. Azt énnekem nem mondta senki, hogy ez a könyv amúgy gyorstalpaló tanfolyam szereplőalkotási problémákkal küszködő íróknak! (Szerencsére én már nem vagyok az, de azért egy kis továbbképzés semmiképpen nem ártott.) A teljes első harmad egyetlen roppant seregszemle a falu lakóiról, akik egytől egyig szinte mitikus alakokká nőnek, pedig csak arról van szó, hogy sorsuk van, és viselik azt, sőt a legtöbb esetben kiteljesedni is képesek benne. Akár csavargólét az, akár mesterségbeli tudás. Cselekmény nincs, a sok apró anekdota és a mozgás folyamatos érzékeltetése mégis dinamikussá teszi a szöveget. Már-már a mágikus realizmus határát súrolja, bár az Rojas idejében még nem is létezett. Gyönyörű lehet spanyolul.* Bár beledöglenék a szókincsébe.

yangana.jpgA végén fogtam fel, hogy miért volt szükség erre a seregszemlére. Olvasás közben csak élveztem, ahogyan mindenki egyenként megjelenik, kibontakozik, megelevenedik, mintha ködből bukkannának fel fokozatosan. Van ennek a szakasznak valami karneváli hangulata, valami, ami egyszerre földközeli, hétköznapi és csodálatos. Közben persze mindvégig ott van a nyomasztó tudat is, hogy abban a pillanatban látjuk ezeket az embereket, amikor egész életük munkáját veszítik el, még nem tudjuk, miért, és útnak indulnak a nagy semmibe. 

Aztán felfogtam. Azért kellett mindez a földhözragadt nagyszerűség, hogy hihető legyen, amit ezek az emberek művelnek. Ami tulajdonképpen annyira sírni valóan egyszerű: együtt vállalják a felelősséget a cselekedeteikért. Ugyan vajon miért van az, hogy egy ennyire egyszerű és egyértelmű valami távolról sem magától értetődő, sőt: rémisztően ritka a világtörténelemben? Hogy ha egy közösség ezt mégis képes szavakba önteni és megcselekedni, akkor az a közösség a hősiesség olyan fokát éri el pusztán ezáltal, hogy kificamodik a nyaka annak, aki feltekint rájuk? Miért nem lehet ez egyszerű norma? (Költői kérdés.) 

Ha Rojas bármely más módon mutatná be ezt a közösséget, elvont eszménykép maradna. De mire felfogja az olvasó, hova fut ki az egész, addigra már menthetetlenül elhitte ezt a gyönyörűséget. Amelynek sok-sok apró eleme persze távolról sem gyönyörű, ráadásul amiért a közösség a felelősséget vállalja, az távolról sem példaértékű, és sem ők, sem az elbeszélő nem tekinti annak. Az a példaértékű, ahogy ebből kijönnek.** Meg, ha jobban belegondolok, az, hogy ez a közösség (igaz, bizonyos kereteken belül) minden tagját engedi kiteljesedni. Nemcsak közösségként erős, hanem egyénenként is az, mert a tagjai hagyják egymást létezni. Még ha időnként egymás agyára is mennek.

belyeg.jpgHa Ecuador csak ennyit adott volna a világnak, már az is nagyon komoly érték volna. Köszönjük szépen neki. Meg Rojasnak. Megérdemelte, hogy bélyegre rakják a képét. (Forrás: Wikiwand.)

* Tipródtam egy kicsit, hogy olvassak-e e helyett a háromszázötven oldalas, de magyar nyelvű regény helyett inkább ötven oldalnyi klasszikus ecuadori verset a kezdetleges spanyoltudásommal, de aszonták, szimbolisták a versek, azokhoz nem elég a kezdetleges tudás, hát visszavonulót fújtam. Majd egyszer.

** SPOILER: És ahogyan a vezetőjük megéli a saját kis személyes drámáját, amelyből minden további nélkül kinőhet a közösség drámája is. Az utolsó pillanatig lehet drukkolni: ugye nem, ugye nem, UGYE NEM SZÚROD EL???

Ez a bejegyzés egy sorozat része, amelynek minden darabja a világolvasási kihíváshoz kötődik. A teljes listát itt találjátok. 

Pontszám: 10/10

Kiadási adatok: Táncsics, Bp., 1961. 352 oldal, Tavaszy Sándor fordítása

A bejegyzés trackback címe:

https://gyujtogeto-alkoto.blog.hu/api/trackback/id/tr3016274324

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása