Elég gyakran előfordul velem, hogy sorozatokat elkezdek, aztán – bár továbbra is érdekel – valamiért bizonytalan időre elnapolom a folytatást. Aztán általában folytatom, de ehhez olykor akár évek kellenek. Mit csináljak, túl sok érdekes könyv van a világon. Mivel tudom, hogy a szerző elsősorban regénysorozatairól ismert (az egyikbe bele is kezdtem, csak hát... lásd fent), most szándékosan novelláskötetet választottam tőle. Azzal biztosan nem járok így.

Az más kérdés, hogy a kötet tizenhárom novellája között olyan is akad, amelyik egyik vagy másik sorozat ismerete nélkül nehezebben érthető. Nem lehetetlen átlátni a szereplők kapcsolatait, mert a téma általános érvénye segít az értelmezésben, de azért számít is a novella az olvasó előismereteire. (Egyébként a „Scar első bálja” éppen az általam elkezdett sorozat világába illeszkedik.) A többi szöveg egy-egy külön világot épít fel, akár a Földön, akár elvont-mitikus közegben.

Van köztük olyan, amelyik létező mintákat használ fel, megcsavarva. A népmesék, néphiedelmek félig komolyan vett, félig parodisztikus átalakítása például rendszerint meghálálja a fáradságot; itt sincs másképp („Jóvágású vérfarkas nősülne”, „Sose szólj be varázslónak!”). Mindkettő elsősorban a humora által hat, ami nemcsak a stílusban nyilvánul meg, hanem abban is, ahogyan rendre kiderül, hogy a nem emberléptékűnek tűnő – akár emberfölötti – szereplők motivációi valójában nagyon is hétköznapiak. Más novellák a zsidó-keresztény mitológia alakjait, elemeit használják fel („Az emlékkufár”, „Csak mi, lélekharcosok”, „Mentsd meg Krisztust!”); ezek közül különösen a legutóbbira igaz, hogy a meglévő, sőt jól ismert háttér nem feltétlenül könnyíti meg, sőt, adott esetben nagyon megnehezíti az alkotó dolgát. Ahogyan az első Scar-regényben, úgy itt is szorosan összekapcsolódik vallás és sci-fi háttér, ilyenkor pedig én hálás közönség vagyok, különösen, ha úgy tud valaki alternatív megoldásokat kitalálni, hogy közben nagyon vigyáz a hitelességre is – meg arra, hogy ne legyen tiszteletlen.

Megoldja.

Olyan novellák is bekerültek a kötetbe, amelyek alternatív, utópisztikus vagy disztópikus világban játszódnak, például egy szörnyszerű vagy nem szörnyszerű lények által ellepett, lakhatatlanná vált Budapesten („Orkszar- és barackillat”), vagy egy olyan közegben, amelyben a mesterséges intelligenciával működő tárgyaknak nemcsak eszük, hanem érzéseik, vágyaik, külső-belső konfliktusaik is vannak („Nyolc négyzetméter a világ”). Különösen az utóbbi lepett meg az ötleteivel. A „Dajkamese” fogott meg a legjobban, mert az alapjául szolgáló nagyon ügyes sci-fi ötlet annyira egyszerű, annyira kézenfekvő, mégsem tudok róla, hogy bárkinek eszébe jutott volna korábban. Érdekes, hogy hány – többek között szándékoltan női problémákra koncentráló – tudományos cikket olvastam már, de erről még csak szó sem esett.

Bár elsősorban szórakoztatásra, kikapcsolódásra készült novellák ezek, és ehhez igazítottam az elvárásaimat is, azért egy dolgot mégis fel kell rónom nekik: a végkifejletek könnyűségét. Az teljesen rendben van, hogy mindegyik felkínál valamiféle megoldást, és abban mindig van valami biztató, a nehézségek ellenére derűs. Az nincs rendben, hogy ennek nem igazán látszik az ára. Még a „Csak mi, lélekharcosok” című novellában is, amely gyakorlatilag csak a főszereplő súlyos belső konfliktusairól szól, és végső soron érthető, ahogyan ez a küzdelem észrevétlenül válik valami nagyon értékesnek az alapjává, de túl könnyen fordul át az ellentétébe mindaz, amit érez. 

Egyetlen olyan novelláskötetet ismerek, amelyikben tendenciózusan minden szöveg feloldással végződik, de azokban jelen van az ehhez nélkülözhetetlen áldozat is, vagyis valami, amit az ember visszavonhatatlanul elveszít, és a hiányát nem felejti el. Az Esővágy novelláiból ez kimaradt, a legfeltűnőbben éppen a címadó írásból, amelynek főszereplője – függetlenül attól, hogy az ő kultúrkörében a fogalom nincs jelen, a szexuális aktus pedig természetvallási jelentőséget kap – mégiscsak erőszakot él át; azt egy alternatív világban sem dolgozza fel az ember ilyen pillanatok alatt.

Ettől eltekintve örülök, hogy ezt a kötetet vettem le a könyvtárban a polcról.

Pontszám: 10/8