Azt gyerekkorom óta tudtam, hogy Szendrey Júlia írt verseket, de hogy a másik "nagy özvegy", Boncza Berta is, arról nagyon sokáig fogalmam se volt. Amikor lett róla fogalmam, valamiért akkor sem tartottam igazán számon. Aztán egyszer hirtelen felindulásból megvettem az összes verseit, mert ha már lúd, ugye. Még egy tanulmányt is kaptam a lúd mellé ráadásul, Zeke Zsuzsanna tollából.

Elsőre azon lepődtem meg, hogy milyen kevés ez az összes vers. A vékonyka kötet felét a tanulmány, a jegyzetek, no meg (örvendetes módon) egyes kéziratok másolatai teszik ki. Rövidke életmű – gondoltam –, de hát mit tesz az, a minőség számít, Madame de Lafayette is összesen százhatvan oldallal került be a világirodalomba, Arión meg konkrétan 1, azaz egy darab verssel, így kell ezt csinálni, na, lássuk. 

Hát azért Boncza Berta nem volt se Madame de Lafayette, se Arión. Nem lő ki újrafelfedezését követően rögvest, mint a rakéta, a legnagyobbak közé. (Az a Lesznai.) Na de azért kérem, derekas hendikeppel is indult. Nézzük már meg, kiknek az árnyékában élt évekig – és tekintsünk el attól, hogy ezt szabad akaratából, szívesen tette, mert a hendikep attól még hendikep marad. És ahhoz a hendikephez képest több mint érdekes, amit alkotott. Meg adott esetben igen színvonalas is. Annál mindenképp sokkal színvonalasabb, amennyit foglalkoznak vele. Az "Üzenet Juliának" (sic!) című versén kívül szerintem semmit sem ismer tőle a nagyérdemű. (Mondjuk, azt tényleg pont nagyon érdemes ismerni. Meg is találtam a neten, szavalni is szokták.) 

Az első kérdés, amelyet minden olvasója feltesz, természetesen az, hogy "adysan" ír-e. Hogyne. Mégpedig direkt. Legalábbis a tizenhét-tizennyolc éves kori költeményeiben. Amelyek között például Ady Endréhez írt szerelmes versek is találhatók. Az vesse rá az első követ, aki tizenhét évesen, egy nagy költőbe szerelmes kamaszként nem próbálta volna meg a példakép stílusát utánozni. (Arthur Rimbaud álljon hátrébb, még eltalál valakit.) Gyengének nem nevezném ezeket sem, sőt. De az önállóság még váratott magára. És sajnos ára volt. Mint általában. A legjobb verseit a férje halála után, illetve második házasságában írta. Azok pedig, amilyen kevesen vannak, olyan változatosak témájukban is, formájukban is. Ötletszerűnek tűnnek, de minden ötletet gondosan kibontanak. Szinte bármelyiket szívesen válogatnám be akármely antológiába. (Van persze mellettük éppen elég olyan is, amit el lehet dobni, de ezt minden olyan kötetről el lehet mondani, amelyiknek a címe úgy végződik, hogy "összegyűjtött versei".) Ami a legjobban tetszik bennük, az a humor. Vagy inkább öniróniának nevezzem? Hogy se a versek beszélője, se maguk a versek nem veszik saját magukat túl komolyan, és pont ettől válnak komolyan vehetővé. (Igen, a humor, az nem azonos a komolytalansággal. Nagyon nem.)

A kéziratok meg komplett műalkotások, de tényleg. Borzasztó érdekes, ahogy kölcsönhatásba kerül a szöveg és a pár vonással odavetett, ügyes kis rajz, ami sokszor karikatúra. Vagy az, ahogy látszik, hogy az alkalmi verseit egyáltalán nem mindig hivatalos formában készítette el, hanem csak valami olyan papírdarabra, amelyik éppen a keze ügyébe esett, pl. egy szétbontott és kihajtogatott borítékra. Ez is hozzátesz a hangulatukhoz, a könnyedségükhöz, amelynek valahogy mégiscsak súlya lesz. 

Zeke Zsuzsanna tanulmánya nem elsősorban életrajzot tartalmaz (hála Istennek). Tanulságos dolgokat lehet belőle megtudni a társadalmi háttérről, ahogyan még nem láttuk, illetve arról, hogyan tekintett Boncza Berta műveire a férj, a kortársak, az utókor, vagy éppen saját maga. Hogy mit jelentett az, ha valakinek határozottan tehetsége volt a versíráshoz, de nem tetszett neki egyik skatulya sem, amelybe a környezete (és furcsamód saját maga) helyezte volna. Hm, lehet, hogy mégiscsak jobban járt volna ez az életmű, ha komolyan veszik? Lehet, hogy – ad absurdum – még a humorát is komolyabban vette volna, ha minden versét és saját magát is komolyan veszi ez a nő? Ki tudja? Egyvalami zavar engem ebben a tanulmányban, de annyira, hogy fél csillagot csak ezért vontam le: hogy következetesen Bertának nevezi a költőt (sőt, egyszer a "Bertuka" is kicsúszik a tollából). Hát kinek jutna eszébe Ady Endrét "bandikázni"? A Kaffka Margitnak. Jó, neki lehet. Nekünk nem. Bocs. A Csinszka, az más. Igaz, hogy az is becenév, de azt tudatosan használta költői névként Boncza Berta. Gondolom, marketing-okokból. Kicsit többen ismerték (és vették a verseit) ezen a néven, mint amelyiken anyakönyvezték. 

Szóval akit érdekelnek a kevéssé ismert nyugatosok, aki szereti a versekben a humort, aki kíváncsi a századelő irodalmi életére egy olyan szemszögből, amilyenből még nem látta, meg egyáltalán valami különlegeset keres, az itt álljon meg, megtalálta a neki valót. És könnyen be is tudja szerezni, még nem fogyott el a boltokból. 

Pontszám: 10/8