Sose kedveltem különösebben a noirt mint műfajt, de nagyon örülök neki, hogy időnként ilyen példákat is lehet találni rá. Kondor Vilmos sorozatának első darabja minden szempontból megbecsülést érdemel: működik mint krimi, és működik mint történelmi regény. Az egyetlen kifogásom ellene az lehetne, hogy engem ugyan egyszer se lódított ki a komfortzónámból, pedig a noir elvileg arra való is lenne. De ezért csak nem fogok tőle levonni. 

Két vonatúton olvastam el, két és fél óra oda, ugyanannyi vissza. Tökéletes elfoglaltság,* mert nemcsak izgalmas a történet, hanem még informatív is a szöveg. Látszik rajta a befektetett kutatómunka, én pedig azt szeretem, ha a szerző megtiszteli azzal az olvasóit, hogy utánanéz annak, amit majd elébük rak, még akkor is, ha populáris műfajban alkot. Akkor különösen.

Ráadásul minden elismerésem azért, hogy a cselekmény fordulatai azzal együtt is a helyükön vannak, hogy közben az ábrázolt kor körülményei közé is illeszkednek. Azért nemkülönben, hogy Kondor úgy tudja alkalmazni egy amerikai eredetű műfajnak szinte minden elemét, hogy azok semennyire nem lógnak ki a budapesti környezetből. Mintha mindig is ott laktak volna. (Külön érdekes, hogy jó pár helyszínt már én is ismerősként üdvözölhettem.) Adott a kültelki kunyhókban lelkeket tönkretevő nyomor, az előkelő villákban szorongás, magány és embertelenség, a kettő között pedig a kemény krimik kóbor lovagja, no meg az ő szerencsére el nem maradó segítőtársai. 

Rengetegen írtak már a könyvről előttem, sőt, film is készült belőle, úgyhogy sem a cselekményre, sem a harmincas évek Magyarországának történelmi hátterére nem akarok sok szót vesztegetni. Az, hogy egy ennyire nyomasztó, képmutató, gonosz és szomorú világ, amilyet a regény amúgy kiválóan ábrázol, nem lökött ki a komfortzónámból, talán önmagában is szomorú, és a magas ingerküszöbömnek is köszönhető. Nem azt jelenti, hogy minden tetszett volna, amiről olvastam, sőt – inkább azt, hogy semmi nem lepett meg, és soha nem fordult volna elő, hogy egy személy vagy cselekedet megítélésében ne értettem volna egyet a rokonszenvesként bemutatott szereplőkkel. 

Szóval nagyjából mindent megkaptam Kondor Vilmostól, amit Kiss Józseftől nem, és bár továbbra is sajnálom, hogy az utóbbi lehetőséget kihagyta a magyar irodalom, azért annak nagyon örülök, hogy az előbbi itt van velünk. Azt nem mondom, hogy most rögtön olvasnám tovább a sorozatot, mert a műfajt még mindig leginkább messziről szeretem nézni, de örülök, hogy ezt választottam kitekintésnek. 

* Kivéve, hogy a regény szereplői egyfolytában brióst esznek, velem pedig éppen annyit késett a gyors, hogy nem tudtam kimenni az állomásról a pékségbe, mert lekéstem volna a csatlakozást. Ez azért elég érzékenyen érintett, ráadásul dél körül. Pékségeknek javasolnám Kondort reklámnak, ha esetleg még nem fedezték volna fel a piaci rést.

Pontszám: 10/10