Avagy: Ha valaki nem tudná, mivel kösse le otthon kisiskolás csemetéjét (meg vele együtt saját magát is) karantén idején, nem kell tovább keresgélni, megtalálta a tutit. 

Szokás szerint hiánypótló alkotás a Ribizli, ahogy azt a szerzőtől/újramesélőtől már megszokhattuk. 

Őszintén szólva meglepett, hogy ez a kötet valóban szó szerint mesegyűjtemény, azaz nem abba a sajátos műfajba tartozik, amely egybefogja a meseszöveget a róla szóló szakirodalommal (háttérrel, értelmezésekkel, a mesemondás módszertanával stb.), és amelyet Zalka Csenge könyvein kívül még nem láttam, nála viszont nem is egyszer.* Megszoktam és megszerettem ezt a műfajt, most pedig, megvallom, hiányzott is egy kicsit. Szerencsére maguk a mesék bőven kárpótoltak. 

Profi munka, mi lenne más. Ha nem követtem volna a kötetbe kerülendő mesékről készült blogbejegyzéseket, akkor is láthatnám rajta, hogy csak a jéghegy csúcsa. Sok évnyi olvasás, levéltári-néprajzi kutatás, mesemondás áll mögötte, meg persze a már megszerkesztett kötetekből szerzett tapasztalat. A magyar nyelvterület minden tájáról kerültek bele mesék. Zalka Csenge mindegyiknek igyekezett több verzióját is felkutatni – némelyikből ötöt-hatot is sikerült találnia, na, az se ötperces munka lehetett –, és úgy megszerkeszteni őket, hogy mindegyik változatból a legjobb részeket válassza ki. (Természetesen nem látszanak az „elvarrások”.) A forrásokat minden mese esetében részletesen feltüntette, szóval bárki utánanézhet. Ő pedig maga a szerkesztésen kívül „csak” a stílusát tette hozzá mindegyikhez. Azt a stílust, amelyet a legkülönbözőbb közönségek előtt alakított olyanná, amilyen. Úgy hívják az ilyet a zenéből kölcsönzött szakszóval, hogy polifónia. Sokszólamú ez a mesekötet. 

Vannak közöttük olyan mesék, amelyeket minden felnőtt ismerhet a régóta közkézen forgó népmesekötetekből, Benedek Elektől, Illyés Gyulától – legfeljebb ott nem pont így hangzanak, hiszen Zalka Csenge más változataikat is megtalálta, és összedolgozta velük. Van, amelyik Jókai-kisregény alapjául is szolgált százötven éve. Vannak, amelyek kevésbé ismert – attól még ugyanolyan színvonalas – gyűjteményekben szerepeltek, most pedig szélesebb körű ismertséget kapnak. És vannak, amelyeket a szerkesztő személyesen ásott elő levéltárak mélyéről, ahol adott esetben évtizedek óta lapul a kéziratuk. 

A kiadó hatéves kortól ajánlja a kötetet. Nem lőtt mellé (amint az olykor előfordul), minden további nélkül el tudom képzelni ezeket a meséket hatévesek társaságában. Azt azért hozzáteszem, hogy felnőttként is sokat jelentenek. Nem többet értek belőlük, csak mást. Gyerekként is szerettem volna, ebben biztos vagyok. A gyerekemnek mindenesetre szívesen olvasnám, és biztos vagyok benne, hogy nagyon tetszene neki. (Az alcímben a „mai gyerekeknek” kitétel, az sem nem véletlen, sem nem puszta szólam.) Csupa olyat tanulhat belőle, amelyre a mai világban egyre nagyobb szükség van. (Még egy ok a „mai gyerekeknek” kitételre.) Együttműködésre, egymás kölcsönös megbecsülésére, a józan ész és a humor értékelésére, a bajban kitartó helytállásra tanítják a gyerekeket ezek a mesék – fiúkat és lányokat egyaránt. Mert az ám nem igaz, hogy a népmesékben a lányok csak várják a megmentésüket, vagy jutalomként adják-veszik őket. Mint ahogy az sem, hogy mindent a fiúknak muszáj elvégezniük. 

Külön dicséret illeti Herbszt László illusztrációit. Kedvesek is, illenek is a mesékhez. Kevés szín és forma variálásával dolgoznak, mégis minden mesének egyedi kíséretet adnak.

Nagyon köszönöm a példányomat a szerzőnek és a kiadónak. Egy testvérét februárban ajándékoztam is, remélem, azóta megtalálta gazdáját. 

* Már három mesekötetéről írtam, itt, itt és itt. A legutóbbiban egyértelműen a szakirodalmi jelleg felé billen a mérleg, de a két előbbi is végigkommentálja a meseszövegeket.

Pontszám: 10/10