Ovidius Metamorphoses című műve nagyon sok antik mítoszt és mesét dolgoz fel, sajátos stílusban, egyedi módszerekkel, és ahhoz képest, hogy Kr. u. 8-ban jelent meg, az égvilágon semmit nem veszített aktualitásából. Történetei nem léptetik ki az olvasót a saját világából, ellenkezőleg: megvilágítják azt, úgy, ahogyan még nem látta. Nem lehet szabadulni tőle. Az én agyam is folyamatosan kattogott olvasás közben. Ebből pedig időnként mindenféle bejegyzések születtek.
Itt olvashatjátok az agymenéseimet:
Arakhné: Egy self-made woman, akiből örök művészjelkép lett. Meg a Mackósajt
Caeneus: Félemberi-félállati félcsata
Hermaphroditus és Salmacis: Az erőszaktevő, az áldozat, a bűnhődés, a tükrök és a felfoghatatlan
Morpheus: Az ókori római irodalom meg a Mátrix
Narcissus: Narcissus hasadt személyiség szeretne lenni
Perseus: Ha Perseus azt mondja, hogy fordulj el, akkor, öcsém, az nem játék
Philemon és Baucis: Ovidius és a házimunka, avagy tanuljál nyelveket, és olvass eredetiben!
a Pierisek, valamint Proserpina elrablása: A történelmet a győztes írja, függő beszédben
Pomona és Vertumnus: Mi mindenre használható udvarlás közben a metszőkés?
Pygmalion és leszármazottai: Amikor élővé alakul az élettelen: Pygmalion története betegebb vagy Frankensteiné? és folytatása, a Pygmalion dupla tükörben: beteg, szomorú illúziók
Itt pedig azt, amit az egész műről írtam.
Amikor majd olvasok még mást is Ovidiustól, és írok róla, azzal kibővítem majd ezt a listát.