Szeptember elseje óta napról napra, apránként olvasom ezt az antológiát,* és napról napra jobban örülök, hogy megvettem. Hiánypótló, értő kézzel válogatott, lelkiismeretesen szerkesztett,** irdatlan nagy kincset tartalmazó kötet ez, nagyon nagy kár érte, hogy nem olvassák többen. Majd most. 

Vannak ebben népköltések, népmesék, mítoszok, mondák, novellák, regényrészletek, a legnagyobb részt pedig a műköltészet foglalja el. Reprezentatív válogatást nyújt a finnugor és szamojéd nyelvet beszélő népek irodalmából – megmutatja, mennyire gazdag, sokszínű, fennmaradásra nagyon is érdemes kultúrák ezek. A nyelvtankönyv népnevei és statisztikai adatai életre kelnek, vers- és mesemondó közösségekké válnak.

Különösen a kisebbségben élő népek esetében fontos ez. A finnek, az észtek államalkotó nép, kultúrájuk régen polgárjogot nyert a „nagyok” között; az oroszországi, baltikumi, skandináviai kisebbségek helyzete jóval nehezebb, nem egynek a fennmaradásáért is küzdeni kell. Ez az antológia is hozzáteszi a magáét ahhoz a munkához, amely a kultúrák megismertetéséhez és végső soron fenntartásához szükséges.

Egyébként nem erre készült eredetileg, hanem vers- és prózamondóknak segítségül. Ez aztán látszik is rajta, de tíz kilométerről ám: a puha kötés, az egyszerűnél is egyszerűbb tipográfia és nyomtatási technika, a források nem éppen tudományos igényű (de azért a maga módján végül is megfelelő) megjelölése, no meg főleg a temérdek elütés avagy sajtóhiba messzire ordítja, hogy „a feléből ki kell neki jönni!” Az is látszik, hogy a válogatás első szempontja az volt, hogy a szövegek előadhatók legyenek.

De hál'Istennek alaposan túlnőtt ezen a vállalkozáson a kötet. Egy idő után már nagyon vigyáztak arra, hogy csak olyasmi maradjon ki, amit máshol megtalálhat az érdeklődő olvasó, mert az illető szerzőnek jelent már meg teljes kötete is magyarul. Akinek nem jelent meg, attól jóval több került bele a kötetbe, sőt a nehezen vagy éppen sehogyan sem hozzáférhető életművekből bizonyos szövegeket direkt az antológia kedvéért fordítottak magyarra. Figyeltek arra, hogy a nagyon keveset fordított kultúrákból is bekerüljön legalább három-négy szöveg, sőt még arra is – ami ritkaság –, hogy ahol csak lehet, férfi és női szerzők egyaránt helyet kapjanak.

Az a benyomásom, hogy munka közben mintha egyre fokozódott volna a készítők lelkesedése, míg a végén már azt is elfelejtették, hogy jóval kisebb volumenű vállalkozásnak akarták ezt indítani eredetileg, és főleg „a feléből ki kell neki jönni”. És jól is van ez így! Hol olvashatna az ember másképp nganaszan mesét, nyenyec regényt (sajnos csak az elejét), klasszikus észt és kortárs számi verset, vagy éppen XIX. századi finn novellát, amelyik száztíz éve nem jelent meg magyarul?! Ki hívná fel a figyelmét a manysi hősénekekre, a többször is Nobel-díjra jelölt skandináv és balti írókra, költőkre, vagy éppen arra, hogy a pár ezres vepsze népnek is volt saját költője, és le is fordították a verseit magyarra?! Esélyem nem volna ezekről még tudni sem az ilyen antológiák nélkül. Így viszont már tudom, merre nyomozzak tovább azok után az életművek után, amelyek már rég érdekelnek, vagy éppen most kezdtek érdekelni. Már csak oroszul kéne megtanulni hozzá. De ez még mindig jobb, mint hogyha kamasszul meg lívül kéne.

Nem mondom, hogy minden tetszik, amit a kötetben találtam; úgy, ahogy van, az egész mégis kincs. Egzotikus, alig ismert kultúrákat hoz közel, és ismert kultúrák ismeretlen hangjait szólaltatja meg. Tisztelet a szerkesztőknek és a fordítóknak! 

FRISSÍTÉS:

A kötet egyes szerzői, akikről írtam, vagy akiktől legalább egy kötetnyi verset/prózát elolvastam azóta (a nevükre kattintva a róluk szóló blogbejegyzést lehet megtalálni): 

Nikolai Abramov (vepsze)
Jeremej Ajpin (hanti)
Szvetlana Gyiniszlamova (manysi)
Jaan Kross (észt)
Gerd Kuzebaj (udmurt)
Anna Pavlovna Nyerkagi (nyenyec)
Asalcsi Oki (udmurt)
Kirsti Paltto (számi) 
Juvan Sesztalov (manysi)
Andrej Tarhanov (manysi)
Maria Vagatova (hanti)

* Még bőven eltartott volna legalább ugyanannyi ideig, mint amennyi idáig eltelt, de túl sok minden(ki) iránt keltette fel az érdeklődésemet, úgyhogy a végén nagyon rákapcsoltam, hogy másik kötetbe kezdhessek.
** …bár nem olyan nagyon lelkiismeretesen „megcímzett” kötet… „A rokon népek irodalmából”. Nem a népek rokonok, hanem a nyelvek, amelyeket beszélnek. Bár tény, hogy ezt nem lehetett volna ilyen frappánsan címbe foglalni – viszont korrekt volna. Morgás lezárva. 

Ezt 2017. november 23-án írtam. 

Pontszám: 10/10