2017. november 15. 

Nagyon hálás vagyok azért, hogy létrejött a Dalom, dalom, hej! Regém, regém, haj! című antológia, én pedig megvehettem és olvashatom. Persze nagyon sok szöveg, amely szerepel benne, máshonnan is ismerős, máshol is megjelent, de legalább ugyanannyival soha nem találkoztam volna az antológia nélkül. Például Anna Nyerkagi művével. Esélyem nem lett volna akár csak a nevét hallani.

A szibériai népköltészet érdekelt a kötetből elsősorban, de ha már nálam volt, úgy döntöttem, végigolvasom. Van benne műköltészet is, no meg népmesék, mítoszok, novellák és regényrészletek.
A legutóbbiak talán a legértékesebbek, hiszen a finnugor és szamojéd népek íróinak regényeiből éppen csak ennyi jelent meg általam hozzáférhető nyelven. Hiába, muszáj lesz rendesen megtanulnom oroszul.

Anna Pavlovna Nyerkagi nyenyec író és pedagógus. Születési helye nemes egyszerűséggel a Sarki-Urál. Anyanyelve, a nyenyec, a szamojéd nyelvek közé tartozik, és az a kevés beszélője, aki még megvan, a sarkkörön túl, Észak-Szibériában él. Ő maga hatéves (!) volt, amikor elválasztották szüleitől, és bentlakásos szovjet iskolába vitték, ahol tilos volt az oroszon kívül más nyelven beszélni, és természetesen a kultúráját sem volt, aki rendesen megtanítsa neki. Geológusnak tanult, de betegsége miatt nem végezhette el; évtizedek múlva szerzett képesítést, akkor már pedagógiából. Felnőttként kezdte újra megtanulni, kik-mik a nyenyecek, és ekkor írta (orosz nyelven) leghíresebb művét, az Aniko a Nogo nemzetségből című regényét. (Négy további önálló műve szerepel az észt Wikipédián, de szerkesztőként is jegyez nyenyecekről szóló köteteket.) Ebből fordítottak le egy részletet az antológiába. Első regénynek igencsak erős, nagyon szívesen olvasnám tovább, már csak a nyelv kéne hozzá.

Majd gondolt egyet, hazaköltözött nomádnak, és jelenleg a fent látható körülmények között él férjével és negyven darab fogadott gyerekével (legalábbis élt 2012-ben, azóta pár már felnőhetett közülük, mások viszont jöhettek a helyükre). Őket neveli, tanítja, egyszerre ősi és modern módszerekkel, ha csak teheti, a szabad ég alatt.

2012-ben Jekatyerina Golovnya díjnyertes dokumentumfilmet forgatott róla. Itt megtekinthető. Nem néztem végig, mivel sajnos annyit értek a szövegből, hogy gavaritye pa nyenyeckij. Azt viszont így is hallom, hogy a kicsi gyerekek akár egymás között is oroszul beszélnek. Ami rettentő szomorú dolog. Ilyen elhivatott emberek kellenek oda, hogy fennmaradjon a közösség.

(Sárosnak sáros a hely, de az épületek, amelyekben laknak, határozottan nem néznek ki rosszul.)

Ja, a nemzetségneve azt jelenti, "a meg nem hajlók".