Rendhagyó poszt lesz ez, nem könyvajánlónak, inkább vitaindítónak szánva. 

Beszélgettünk Tim Morgan kollégával a Facebook F.I.O.K. csoportjában megosztott posztom alatt egy kicsit arról, hogy vajon milyen alapon adtak vagy nem adtak ki (újra) fantasztikus irodalmat az 1948-as kommunista hatalomátvétel és '89 között. 

A sci-finek, amelyikről szó volt, valóban tele van a cselekménye lyukkal, a háttér kidolgozottsága logikai hibákkal, amelyek ma már nyilvánvalóak. A harmincas évektől '89-ig nem is jelenhetett meg újra, függetlenül attól, hogy a szerzőjétől a korszakban egyébként gyakorlatilag bármit kiadtak. 

Azért vajon, mert annyira buta hibák maradtak benne? Valóban elég abszurd csavarokat tartalmaz a szöveg. Idézem Timet: 

Ha egy világ jól átgondolt és kellően érdekes, akkor az olvasó hajlandó felfüggeszteni a hitetlenkedését a történet kedvéért, de bármilyen hiba, legyen az aprócska, képes megtörni az illúziót. Itt meg nem is olyan aprócska a hiba, ami azt illeti... 

Csak egy példa, talán még nem spoiler: kétezer évig egy gleccser alján pihenő gépeket indítanak benne pöccre, miközben egy védett helyen levő autót se nagyon lehetne néhány hónapnyi állás után. Arról nem beszélve, mi maradna egy ilyen törékeny szerkezetből egy olyan hatalmas erőtől, ami egy gleccsert jellemez. És akkor a korróziót még nem is említettük. 

A másik butáskodás pedig az, hogy a történelem úgy ismétli meg magát, hogy minden apró részlet egyezik: a kétezer éve élt történelmi személyek neve is, és minden lépésük, döntésük egyezik a mostaniakkal, így aztán persze lehet előre tudni, mit fognak majd tenni. Hát nem tudom… Inkább valami alternatív, vagy párhuzamos történelemmel meg lehetett volna magyarázni az eseményeket, de akkor ugye nem működne a csavarnak szánt fordulat a repülővel.

Még ha valami paródiának szánta volna a szerző, akkor talán elmenne, de így, eh!

Szóval mindenkinek ajánlom Ráth-Végh István munkáit, mert valóban szórakoztatóak, és tiszteletet parancsoló műveltség árad minden sorukból, de ezt a regényt inkább el kéne felejteni. Merő jóindulatból. A szerző érdekében.

Én inkább ezt sejtem az elhallgatás hátterében.

Én azt válaszoltam erre, hogy szerintem a harmincas években ezeket még nem tekintették hibának. Szerintem akkor tényleg annyira csúcstechnikásnak tartották azokat a repülőket, hogy egyáltalán nem tekintették irreálisnak a beindításukat kétezer év után. Az ötvenes évektől már tekinthették volna, akkor viszont ennél sokkal nagyobb blődségeket is kiadtak, főleg, ha szovjet író írta. Hirtelen Beljajev jutott az eszembe, és az ő kevéssé élvezhető kisregényei, amelyek többször is megjelentek nálunk. Az egyikben például valamelyik szereplő kezében ott van egy pohár – mondom: POHÁR – cseppfolyós levegő. Lezáratlanul. És nem párolog el azonnal. Mondjuk, Beljajev regényeivel nemcsak ilyen gondok vannak, hanem írni se tudott úgy, ahogy Ráth-Végh. 

Szerintem azért nem adták ki újra Az ércmadarat, mert olyan elméleten alapult a kiindulási pontja, amelyikre gondolni se szerettek a korszak kultúrpolitikusai. Az ötlet nem túl gyakran bukkan fel a regényben – sajnos, mert nekem egyébként nagyon tetszik. Lehet, hogy az a néhány előfordulás már túl sok volt az elvtársaknak, lehet, hogy nem.

Az elmélet a körkörösen haladó idő, amellyel a reinkarnáció és a minduntalan újrakezdődő történelem is együtt jár. Sajnos nincs igazán kidolgozva a regényben – nem is ez volt a cél, inkább csak játékos alapötlet, amelyikre sok-sok műveltséganyagot és humort lehet pakolni –, de szerintem ezért nem adták ki újra Az ércmadarat.

Abból gondolom ezt, hogy azt a korabeli kalandregényt, amelyik teljes egészében ezen az alapötleten alapul, és még alaposan ki is van dolgozva (Szepes Mária: A Vörös Oroszlán, itt írtam róla), nemhogy nem adták ki újra '46 után a nyolcvanas évekig, de még be is zúzták. Igaz, hogy azzal nem vártak '89-ig, hanem már '83-ban kiadták újra. Ellenpélda: Várkonyi Nándortól a Sziriat oszlopait (itt írtam róla) kiadták ugyan a hetvenes években, de olyan erősen cenzúrázva és átírva, hogy a szerző bele is betegedett. Azt nemhogy '89-ig nem adták ki eredeti formájában, hanem 2002-ig vártak vele.* És miért? Nem azért, mert logikátlanságok voltak benne. Voltak, tény, de a dilettáns átíró-cenzor azokat csak szaporította. Volt szerencsém a cenzúrázott és a cenzúrázatlan kiadáshoz is, tanúsítom, az előbbiben vannak marhaságok. Olyan elméleteket kapcsol be a világ alakulásának magyarázatába, amelyekről még az én kisérettségi óta frissítetlen földrajztudásommal is látszott, hogy lehetetlenségek. Én a kilencvenes években kisérettségiztem, és a lemeztektonika működése akkor már közhelynek számított, úgyhogy nem létezik, hogy a hetvenes években ne tudtak volna róla, mi történhet meg tektonikailag, és mi nem. 

A cenzúrázatlanban egyszerűen csak az történt (az utószó szerint), hogy Várkonyinak volt képe olyan elméletet használni, amelyiknek a megalkotója a Harmadik Birodalom ideológusai közé tartozott.** Egyébként pedig hiába bizonyult utólag irreálisnak az is, amit Várkonyi kitalált, nemcsak jobban illik a gondolatmenetébe, hanem sokkal-sokkal izgalmasabb is, mint az átirat. 

Összefoglalva: szerintem nem a cselekmény logikátlanságaival volt problémájuk a korabeli kultúrpolitikusoknak, hanem a háború előtt és alatt divatos gondolatmenetekkel, abban is speciálisan a körkörös idővel és a reinkarnációval. Azért, mert az ő gondolkodásmódjuk (akár hittek benne igazából, akár csak megélhetési hívők voltak) azon alapult, hogy az idő lineáris. Kezdődött valahol, véget ér valahol, mégpedig a marxista filozófia szerint a megvalósult kommunizmusban. Ha már éppen nagypénteken fogtam hozzá ehhez a poszthoz, akkor azt sem felejthetem ki belőle, hogy egyébként bármennyire is tagadta a korszak gondolkodásmódja a kereszténység létjogosultságát, ez a bizonyos a lineáris idő akkor is bibliai eredetű gondolat, ha nem az Isten országát, hanem a kommunizmust tesszük a végére. Az aztán már egy másik beszélgetés kiindulópontja lehetne, hogy ez a csavar hogyan képzelhető el. Most csak annyit írok, hogy az általam ismert szovjet utópiák, amelyek a jövőben játszódnak, mind ezt hangsúlyozzák: egyszer „megérik” az idő, és onnantól kezdve minden tökéletes lesz. Vagy nem, de az utóbbit tudtommal csak Sztrugackijék merték megírni, és csak nagyon óvatosan, körkörösség nélkül. 

Ugyanakkor biztos, hogy én kevesebb sci-fit olvastam, mint Tim. Retróból is, '89 után megjelentekből meg főleg. Biztos, hogy a műveltségemben maradtak lyukak, és nem tudhatom, hogy voltak-e olyan művek, amelyeket ugyanebben a korban a logikátlanságaik miatt nem jelentettek meg, vagy legalábbis nem eredeti formájukban. Sőt, az is lehet, hogy egy harmadik okból nem adták ki a regényt, pl. Ráth-Végh nem engedte meg. De mindegy is, kinek van igaza; elgondolkodni ezen az egészen, az az, ami igazán érdekes. 

Úgyhogy ezt a posztot inkább vitaindítónak, mint -lezárónak szánom. Tessék velem vitatkozni, ellenpéldákat hozni, komolyan érdekel. 

FRISSÍTÉS: És már jött az első válasz, amely szerint A Vörös Oroszlán '83-as kiadását is cenzúrázták. Nem lep meg. Hál'Istennek ettől a kiadástól meg lettem kímélve. 

* Igaz, ott szöveggondozási problémák is voltak, úgy emlékszem. Nem volt meg a kézirat minden lapja, úgy kellett rekonstruálni. Egy kicsi része egyébként a cenzúrázatlan Várkonyi-elméletnek is megjelent a nyolcvanas évek elején a Galaktikában. Tudom, hogy még akkor is nagy bátorság kellett hozzá, hogy kiadják. Még úgy is, hogy a kontextus a fantasztikum körébe utalta a szerzője által egyáltalán nem fantasztikusnak tekintett témát. Mellette egyébként egy hasonlóan cenzúrázatlan Hamvas-esszé is felbukkan ugyanabban a folyóiratszámban. Az a Scientia sacrából való (itt írtam róla egy kis rögtönzést), és '88-ig nem engedték könyvalakban megjelenni. 

** Természetesen amit Várkonyi felhasznál az illető elméletéből (a két hold elmélete), annak semmi köze a Harmadik Birodalomhoz. Ma már nyilvánvalóan látszik, hogy nem létezhetett egy második holdja a Földnek, amelyik megsemmisült, és apokalipszist csinált. De Várkonyi korában még éppen hogy reálisnak tűnhetett, főleg az ő gondolatmenetéből nézve.