Az a tíz pont pediglen így jött ki:

Az, hogy egy anyanyelvén író manysi (régebbi nevén vogul) költő verseit kétnyelvű kiadásban megjelentetik Magyarországon, a szerző illusztrációival, valamint a végén szójegyzékkel, manysiul tudók nyersfordításai alapján készült műfordításban, az önmagában legalább húsz pont a tízből.
Az, hogy a versek nagy része népköltészeti ihletésű, plusz két pont, mert azt szeretem.
Az, hogy a többi vers vallomásos vagy didaktikus, jól leviszi a pontszámot, mert azt nem szeretem. Vállalom.
A fordítói módszer meg még tovább. Azt is vállalom. Elfogadom, hogy ez érvényes fordítói stílus, csak nekem nem tetszik.

Azt hiszem, az összes manysi költő legfőbb problémája lehet (már a kisebbségi helyzetből következő problémákon túl), hogy hogy törjön ki Juvan Sesztalov árnyékából. Szvetlana Gyiniszlamovának meg főleg, mivel ő pont Sesztalovból írta a disszertációját. Az, hogy ő is népköltészeti alapokon alkot, ahogy a példaképe, de másképpen, már önmagában dicsérni való teljesítmény.

Madárka két fényes szemével
Felülről nézek lefelé én.
Orosz-mód okos repülővel
Fejedelmi városba repülvén.

Szertegyökerező patakok
Végtelen vizei áradnak.
Vasból való fehér csónakok
Emerre-amarra siklanak.

Sok-sok várost felépítettek
Sok-sok várost megszépítettek.
Fél toboz formájú sok házat
Építettek hányat és hányat.

Hosszú utak futnak a földön
Cérnaszál módon tekeregnek,
Hímes erdők nőnek a földön,
Varrósdoboz-díszként díszelnek.

Madárka két fényes szemével
Földet-vizet felülről néztem.
Orosz-mód okos repülővel
Én, szoszvai lány, jól repültem.

A kötet első felének verseiből több is pont ezt teszi, úgyszintén a legutolsó. Bár manysiul összesen annyit tudok, hogy kettő, három, öt, húsz, kutya, hal, kéz, fiú, folyó, jég, tél és zöld, valószínűnek tartom, hogy azért is érzékelhető annyira, milyen jó szövegek ezek, mert a manysi és a magyar népköltészet is hasonló ritmusvilággal dolgozik, így a fordítás szinte „automatikusan” igazodott az eredetihez. Logikusnak tűnik legalábbis. Balladákat, hősi énekeket idéznek vagy dolgoznak fel újra ezek a szövegek, manysi mitikus alakokat és néphagyományokat jelenítenek meg, közben pedig rendszeresen használják a jellegzetes párhuzamos nyelvi szerkezeteket.

Vízcsepp

Én, földdel bíró nő – némán nem élhetek,
Amíg csak élek, őrzöm anyanyelvemet.
Vajban úszó gondolatom szövi beszédem
Vajban lakó szívem szövögeti beszédem.

Tiszta Szoszva-vízben én, vízcsepp ragyogok,
Pengő jéghegyek közt én, jégcsepp csillogok,
Ömlő esővel én, esőcsepp lecsurgok,
Hulló hóval én, hópehely firgek-forgok.

Esztendők során én sok mindent megértem,
Anyácskám térdén, ím sokat üldögéltem,
Rég folydogáló víz cseppjeként csorogtam,
Egykoron manysi népem közt lakoztam.

Minden erdő ösvényét bejárta lábam,
Előre vivő út gondolatát megtaláltam.
Halltam Torum földjének-vizének énekét,
Énekeltem Anyácskám énekelt énekét.

Halk énekem hangosan ontottam a földre,
Kedvemet elhagytam könnyem letörölve,
Mától fogva szeretnék vízcsepp maradni,
Népem dalait-meséit észben tartani.

Én, földdel bíró nő – némán nem élhetek,
Amíg csak élek, őrzöm anyanyelvemet.
Vajban úszó gondolatom szövi beszédem
Vajban lakó szívem szövögeti beszédem.

A továbbiak között sajnos sok a nagyon személyes hangú költemény és a tanító jellegű szöveg is. A nagyon személyes hangúval nem tudok mit kezdeni (és bocs, de ezen nem segít a végjegyzet sem, amely helyenként elmagyarázza, mire gondolt a költő, sőt ez engem személy szerint még piszkosul idegesít is), a didaktikustól meg a hideg lel.

A fordító ugyanúgy dolgozott, mint Abramov kötetének esetében: igyekezett a lehető legpontosabban visszaadni a verssorok jelentését, és ha ezért fel kellett áldozni a jó hangzást, a zeneiséget, a ritmust, a rímet, akkor vesszen a jó hangzás, a zeneiség, a ritmus, a rím. Értem, hogy miért, és méltányolom is, csak a fülemnek nem esik jól. Megjegyzendő viszont, hogy erre itt ritkábban került sor, mint Abramovnál. Lehet, hogy a közelebbi nyelvrokonság miatt – meg az is lehet, hogy Gyiniszlamova jobb költő. Mert azért az Abramov-kötet egy egész életműből válogatta ki a legjobbakat, itt meg egy konkrét kötet lefordításáról volt szó, amelybe be szoktak csúszni jobb és rosszabb versek is – és még így is nagyságrendekkel több jó szöveg van a Vízcseppben, mint a Kétszer harmincháromban.

Fekete szárnyú Varjú-asszony,
Hol jártál előbb, madár-asszony?
Magas fa ágára kutyorodtál,
Kényedre-kedvedre kiabáltál.
Teli torokból rikoltoztál,
Hogy gyönge szívem fölvidítsd tán?
Tudom én, sok földet bejártál,
Sejtem én, mennyi mindent láttál.
Tán dobszót hallottál valahol,
Talán sámánt láttál valahol?
Ki kiáltozva kiáltozott,
Neked talán valamit mondott?
Meg akarom őt már találni,
Elég volt rá sok évet várni.
Sűrű vadonban él valahol,
Háza tán egy cirbolyabokor.
Varjú-asszony, kérlek, mutasd meg,
Hagyj nekem valamilyen jelet.
A doboló dobot hallgatom,
A sámánkiáltást felfogom…
Fekete madár Varjú-asszony,
Hangodat miért nem hallom?
Téged elijesztettelek,
Sámánról hogy kérdeztelek?

Utóirat: A szószedetet akármeddig el lehet böngészgetni, de annál jobbat úgyse találtok, mint a magyar „zöld” szó manysi megfelelőjét. Úgy van manysiul a „zöld”, hogy „nyár”. De tényleg. Így kell mondani. :) A „folyó” meg „já”. Ez a magyarban önállóan már nem létezik, de a középkorban még megvolt, „jó” alakban, és ma pl. a Berettyó nevében („Berek-jó”) érhető tetten.

Ezt 2018. január 25-én írtam.

Pontszám: 10/10