Nagyon szép mese a barátságról, az odafigyelésről, a kölcsönös megértésről, a természet tiszteletéről.

A történet egyszerű, minden gyerek megértheti. Még egy kis kultúrák közötti kölcsönhatás is belefér.

Kár, hogy a szerzőtől nem fordítottak le több kötetet magyarra, pedig igencsak termékeny alkotó. Emmi_Lotta molytárs hívta fel rá a figyelmemet a legutóbbi Merítésben, amelyben Lappföldről, azaz a számik (lappok) világáról volt szó.

A szöveg sem finnül, hanem számiul született eredetileg, és számiból is fordították. Így az igazi. 

– Valamikor apa hozta Chiléből ezeket a csengőket. Még a dédnagymamám ajándékozta édesapámnak, amikor kisfiú volt. Apa azt mondta, hogy ha a tenger vizében megrázom a csengőt, akkor a tenger magába fogadja a hangját. Aztán elviszi oda, ahova te szeretnéd. Én apához szoktam küldeni a csengő hangját.

Külön plusz pont jár a kötet kép- és színvilágáért. Lágy, sötét, mégsem komor színek dominálnak az illusztrációkon, még az árnyékok is színesek. Jólesnek a szemnek, pihentetik.

A pontlevonás a bálnáért jár. Abból, ahogyan őt beleilleszti az elbeszélő a történetbe, hibádzik valami. 

Ezt 2017. december 19-én írtam.

Pontszám: 10/9