Nem akarok itt most mindenre kiterjedő filmelemzést írni, csak egy kósza ötlet nyomán keletkezett gondolatmenetet írok le. Nyomkövetés közben ugyanis nagyon hamar kiderült, hogy nem is olyan kósza az az ötlet, és nagyon is sok értelme van. Avagy: hányszor megesik, hogy amit ötvenszer látott az ember, arról hirtelen rájön, hogy ötvennél (de még száznál is) sokkal több van benne!

Anyukám szereti a régi magyar filmeket (amik egyébként már az ő gyerekkorában is réginek számítottak), ezért sokat néztük őket gyerekkoromban. Az a vígjáték, amelyikről itt beszélni fogok, mások számára is ismerős lehet, akkora siker volt a maga korában, és akkora klasszikus lett belőle: az 1949-es Mágnás Miska, Keleti Márton rendezésében. Mi körülbelül ötvenszer láttuk.

A filmet természetesen nem lehet elválasztani a kortól; bőven a Rákosi-korszakban keletkezett, abszolút a kor elvárásaihoz igazodó, sztereotip szereplőkkel – de nyilván nem ezektől lett klasszikus, és most nem is erről akarok beszélni. Még csak nem is a zseniális színészekről és a csodálatos zenéről. Hanem arról, hogy én gyerekként ennek a filmnek a megnézésekor szembesültem először azzal, mit jelent a szexuális zaklatás, mit jelent az áldozathibáztatás, ÉS hogy mindkettő kivédhető, sőt.

Az egy másik kérdés, hogy a filmen látott stratégiák mennyiben vihetők át a mindennapi életbe, hiszen ez a film finoman szólva nem túl realisztikus eszközöket is alkalmaz. (Például tündérmeseieket. Mondjuk, a tündérmesék is arra valók, hogy az embert alternatív módokon szembesítsék a valósággal, de ebbe most nem megyek bele.) Ám önmagában az, hogy sok millió ember láthatta azt, hogy zaklatással és áldozathibáztatással szemben fel lehet lépni, és ezt a fellépést még meg is tapsolják, el nem évülő érdeme a filmnek. Oly sok más érdeme mellett.

Mondom a konkrétumokat, ha valaki még nem látta volna (ötvenszer):

Mivel a filmet operettből írták, kötelező eleme volt a két szerelmespár. A komikus pár két népi alak, a címszereplő Miska (Gábor Miklós), segédlovász, és Marcsa (Mészáros Ági), cselédlány. A cselekmény kezdetén Marcsa megjelenik a vásárban, ahol találkozót adtak egymásnak Miskával, és miközben Miskát keresi, összefut Pixi gróffal és Mixi gróffal (Latabár Kálmán és Latabár Árpád), akik azonnal zaklatni kezdik. Marcsa nem rest magabiztosan visszaszájalni, Miska pedig néhány jól irányzott csapással elintézi a zaklatókat. Sajnos ezt segédlovászként következmények nélkül nem teheti, ráadásul a falusi bírót is kedveli, akitől a grófok elégtételt követelnek. Úgyhogy, nehogy a bírót elcsapják, bevonul éjszakára a tömlöcbe.

A következő jelenetekben már azt látjuk, hogy a cellában ülve Marcsát hibáztatja az egészért („biztosan riszálgattad magad”), és meg is fenyegeti. Gyerekkori igazságérzetemet sértette is a viselkedése. Érdekesebb ennél, hogy a rendező tesz róla (1949-ben!), hogy még kérdésként se merülhessen fel az, hogy Marcsa hibás lehet-e bármiben. Marcsa mégsem tiltakozik, mert tudja, hogy nem hinnének neki. Ehelyett előbb Miskának is visszaszájal, utána pedig Miska szeme láttára elmegy a két gróffal táncolni. Itt is tesz róla a rendező, hogy látszódjon: nem a grófok kellenek Marcsának, hanem Miska érdemel (komikus) büntetést, mivel nem bízott Marcsában. Ráadásul úgy, hogy annak a büntetésnek még csábító ereje is legyen Miskára nézve.

Nem mondom, hogy szépen öregedett ez az eszköz (ne próbáljátok ki otthon), de a maga helyén tökéletesen működik. Teszem hozzá: a grófok itt már sokkal udvariasabban bánnak a cselédlánnyal („szabad a karját?”), Marcsa pedig egyértelműen a tudtukra adja, hogy a karjánál többet nem kapnak. Csak ezt Miskának nem kell tudni.

Nagyon furcsa így felnőttként belegondolni, hogy Marcsa és a grófok következő jelenete úgy van megcsinálva, hogy explicit szexuális zaklatást és tárgyiasítást látunk („milyen szerencse, hogy itt találjuk magát, ágyhoz készítve, mint egy reggelit”), és hogy én ezt gyerekként néztem, és nem tűnt fel. Annyit azonban pontosan értettem, amennyit egy tündérmeséből értettem volna: hogy vannak a gonoszok, akik megfenyegetik a jót, de a jó nem ijed meg, hanem előbb visszabeszél („ágyhoz készítve a keresztanyjuk őméltósága”), utána pedig üt („majd mindjárt én adok maguknak valamit, de attól még az onokáik is sántítani fognak”).

Marcsa társadalmilag alárendelt helyzetben van (abban a kastélyban szolgál, ahol a grófok vendégek), de úgy tudja megvédeni magát, hogy abból nem lesz még annyi kára sem, mint Miskának előző nap. Mert a büntetéstől a két grófot „csak” a nézőközönség neveti ki, de ha nyilvánosságra kerülne a többi szereplő számára is, hogy mit kaptak, akkor még a szereplők is rajtuk röhögnének. Gyerekfejben elraktározott ismeret: a kinevettetés valid és hatékony büntetés. (Sajnos sokkal nehezebb annál, mint amit a filmben látunk, de hát ettől mese a mese.)

További ismeret (felnőtteknek): abból, hogy egy nő (akármilyen okból, jelen esetben a kedvese felbosszantása érdekében) flörtöl egy vagy több férfival, semmilyen módon nem következik, hogy kötelező lenne lefeküdnie velük, ha pedig rá akarják kényszeríteni, az büntetendő. Ja, és a nő akár önállóan is kezdeményezheti a büntetést, nem muszáj a férfit megvárni hozzá.

Nyilván ezt gyerekként nem gondolja így végig az ember. Az is nyilvánvaló, hogy nagyon sok mindent egyszerűen azért nem fogtam fel, mert (ebből a szempontból) védett gyerekkorom volt, hála Istennek soha nem voltam kitéve hasonló traumatizáló helyzeteknek sem a közvetlen környezetemben, sem azon kívül. (Hogy a közösségbe mennyire hagytak vagy nem hagytak beilleszkedni a kortársaim, azt most hagyjuk.) Fogalmam sincs, hogyan nézné ezt a filmet az, akinek számára a szexuális zaklatásnak való kitettség és kiszolgáltatottság napi tapasztalat.

Felnőttként sem feltétlenül gondolunk át ennyi mindent, miért is tennénk, elég „csak” nézni a szórakoztató mesét. De ne higgye senki azt, hogy ha nem tudatosítunk egy információt, akkor az nem hat. Dehogyisnem. Hat az, csak más módokon. Operettben, ponyvaregényben, akármiben. Ha történetesen nem klasszikusai a műfajuknak, akkor is. Attól, hogy valami szórakoztató komédia, még minden további nélkül lehet súlya. No és attól, hogy súlya van, még lehet rajta szórakozni. Én aztán tudom, a mai napig ott tudok ragadni előtte, és nagyon jókat nevetek rajta. A jelen írás összes idézetét fejből írom.

De vissza a film cselekményéhez. Miska most már mindenkin bosszút akar állni. A grófokon is, és az általa hibásnak talált Marcsán is. Ráadásul ez az a korszak, amelyben a testi fenyítés elfogadottnak, sőt elvártnak számít. Ez még nem az az idő, amikor ki lehet mondani, hogy aki szeret, az nem bánt. Illetve ki lehet, de komédiában. Mert Miska ugyan másnap a szakítás és a büntetés szándékával megy a kastélyba Marcsához, de Marcsától elég egy mosoly meg egy kedves mondat ahhoz, hogy Miska így válaszoljon: „ne hízelegj, Marcsa, ne hízelegj, mer' a vége megin' az lesz, hogy nem verlek meg”. Vagyis korábban sem bántotta, és most se fogja. Megjegyzendő, hogy Marcsa most sem próbál magyarázkodni vagy tiltakozni, viszont látható, hogy Miska iránti szerelme nem zárja ki, hogy titokban nevessen a férfin.

A bosszú végül azokat éri, akik megérdemlik. Miska „átváltozása” mágnássá ugyan elvileg pusztán eszköz lenne Baracs mérnök kezében ahhoz, hogy nevetségessé tegyen minden arisztokratát, de Miska a gyakorlatban egyáltalán nem viselkedik passzív eszközként, ezért is válhatott címszereplővé.

Marcsa zaklatóinak megbüntetésében nagyon is aktív, és itt már ő is komikus eszközöket használ. Nagyon szórakoztató módon lelepleződik a kettős mérce jelensége. Ugyanaz a három mozdulat, amivel Miska a vásárban megütötte Pixi grófot és Mixi grófot, egy segédlovásztól büntetendő, de ha az illető szintén grófként jelenik meg, akkor barátságos és üdvözlendő, még akkor is, ha komoly fájdalmat okoz. De még nem elég: Miska nemcsak erővel tud élni, hanem ésszel is, és egymásnak ugrasztja a két grófot, akik még párbajt is vívnak. Persze senki nem sérül meg, viszont most már a közönségen kívül a szereplők is rajtuk nevetnek. Ráadásul amikor Marcsa is felveszi a grófnői ruhát, és féltékenységből botrányt rendez, akkor az is egyértelmű lesz, hogy – bár ő sem bántaná Miskát – az erőviszonyok kiegyenlítettek.

Ez az egész gondolatmenet a filmnek „csak” mellékszála, nem mintha attól veszítene a fontosságából. De a hatásából sokat veszítene, ha nem adódna hozzá a rendezés és a színészi alakítások. Hogy Gábor Miklós, és különösen Mészáros Ági mekkorát alakít, azt elmondani messze túlmegy ennek az írásnak a keretein. De amit a két zseniális Latabár művel, arra külön kitérek, mert a témához tartozik. Mert ők úgy tudnak a két gróf bőrébe bújni, hogy komikusságukkal és veszélyességükkel együtt szerethetővé tudják őket tenni. Körülbelül úgy, ahogyan a Gyalogkakukkban a Prérifarkas szerethető. Hiszen az egy dolog, hogy bántani akarja a Gyalogkakukkot, az meg egy másik, hogy az első pillanattól kezdve egyértelmű, hogy, bármilyen jó ötletei vannak, akkora idióta, hogy ez soha nem sikerülhet neki.

Akkor pedig már túl is léptünk azon, hogy a Rákosi-korszakban készült film szerint arisztokrata csak rosszindulatú lehet (kivéve, ha hajlandó lemondani kiváltságairól), népi alak meg csak jó. Nem kérdés, hogy ez kártékony és igazságtalan látásmód, akkor is, ha bőven léteztek példák mindkettőre. De ennek taglalása ismét túlmenne a jelen írás határain.

A képek forrása: IMDB.