A magyar fordítás címe: A Szigetvilág varázslója.

Ismerd meg önmagad – és tanuld meg visszafogni, ha jót akarsz. 

A Gyűrűk Ura és a Narnia-ciklus mellett Le Guin ifjúsági regénysorozata is a mai fantasyirodalom megalapozói közé tartozik; bár engem sokkal inkább emlékeztetett A Végtelen Történet világára, még akkor is, ha esélyes, hogy se Le Guin nem olvasott Endét, se fordítva, ellenben mindketten ismerték és használták a távol-keleti vallások filozófiai hátterét. Amikor belefogtam, nagyjából annyit tudtam róla, hogy ügyesen bánik a nézőpontokkal. No meg nyilván azt, hogy A sötétség balkeze 2024 csúcspontjai közé tartozott. 

Régimódian lassú szöveg, de ez engem egyáltalán nem zavart. Nem is a történet érdekelt igazán (bár határozottan megvan a maga izgalma annak is, a középpontjában álló nagy küldetéssel), hanem a gondolatiság volt az, ami kezdettől megfogott. A kimondott szó felelőssége: ezen alapul a regény egész mágikussága, a főszereplő bűne, szenvedése, utazása. 

Leginkább illúziót teremteni alkalmas a kimondott szó – de ha azt hiszed, hogy az illúziónak nincs ereje vagy jelentősége, akkor nézz bele még egyszer a törikönyvbe. Bizony a helyén van kezelve a kérdés a regényben, vagyis azok közé a szövegek közé tartozik ez, amelyekből semmi hamisat nem tanul az ifjúság, és felnőtt fejjel is élményt jelentenek. Az illúzió, még ha mindenki tudja is, hogy az, pillanatok alatt érvényt szerezhet a saját létezésének, és beleépül a világba. Elég hozzá a közmegegyezés. 

Ugyanakkor – jó modern fantasy módjára – létezik a mindennapi beszéden és az illúziók mágiáján túl valami más is. Egy ősi nyelv, amelyben közvetlen kapcsolatba lép egymással jelölő és jelölt, a kimondott szó pedig nem másnak mutatja, hanem konkrétan módosítja a világot. Na, ezzel kell nagyon vigyázni. Emiatt szól a mese arról, hogy már azzal is felelősséget kapsz a nyakadba, ha egyáltalán elneveztek, nemhogy azzal, ha más létezők nevét kutatod. Mint Goethe Bűvészinasában: ha éretlen személy hívja elő a saját magánál nagyobb erőket, az tönkretehet mindent. Csak itt nincs mester. 

Illetve mester, az van, de nem végez el semmit a tanítvány helyett. Nevelődési regény a Wizard of Earthsea abban az értelemben is, hogy a főszereplő felnőtté válását követhetjük végig, de abban is, hogy a nevelőit és a nevelési módszereiket is látjuk. Nem mondom, hogy minden cselekedetükkel egyetértettem – bár a főszereplő első mesterének módszere határozottan tetszik –, mindenesetre tanulságos volt figyelni, ami történik.* Az történik, hogy, bár az iskola mindvégig biztonságos helynek számít, eljön a pillanat, amikor a főszereplő megérti, hogy most már a külvilág elől való menekülésnek számít a biztonságos térben maradni, márpedig neki nem menedékre van szüksége. 

Jó szöveg, a maga módján izgalmas is, egyáltalán nem okozott csalódást, és minden bizonnyal folytatni fogom a sorozatot. Az első részt még a hangoskönyv-előfizetésem idején, Rob Inglis felolvasásában hallgattam, jólesett. 

* Egyetlen elem öregedett nagyon rosszul: ahogyan az iskolai bántalmazást kezelik. Magától értetődőnek veszik, hogy a bántalmazónak saját magával van baja, és bármennyire is igazuk van, nem lenne szabad kizárólag a bántalmazotton számon kérni, hogy miért nem viselkedik felnőtt módjára. Azért nem, mert gyerek. 

Pontszám: 10/9