„Nagyon régen olvastam, de életem leghatalmasabb benyomása volt az „Opium”. Érdekes, hogy ez is egy Claude Farrere regény. Olvasd el ezt a könyvet, de akármi módon is, mert egyike a legeredetibb és legcsodásabban megírt könyveknek (csak ne képzeld magad hétfejű sárkánynak és engem csinos rablóvezérnek.)”

Ezeket a sorokat nem kisebb személy írta le, mint Rejtő Jenő. Az aktuális szerelméhez írt levélben, keltezés nélkül, de a kontextusból valószínűsíthetően 1923-ban, tehát körülbelül tizennyolc éves korában.* Egyébként ma százhúsz éve, 1905. március 29-én született. 

A hibák is eredetiek. Úgymint: íráshibák és az az állítás, hogy Claude Farrère műve regény lenne, mivel novellagyűjtemény. Igaz, hogy a novellák lazán összefüggenek, úgyhogy akkorát mégsem tévedett a mester, és évek távolából valóban könnyű rá regényként emlékezni. A teljes Farrère-mű soha nem jelent meg magyarul, csak két válogatás, ebből a korábbira mondhatta Rejtő 1923-ban, hogy nagyon régen olvasta, mert az 1913-as.** 

Úgyhogy az idén azzal ünnepeltem a nagy napot, hogy Rejtő kedvenc könyvét olvastam újra, abban a fordításban és abban a kiadásban, amit ő ismerhetett.*** 

Nem mintha maradéktalanul egyetértenék Rejtő ítéletével. Tőle függetlenül is érdekesek ugyan ezek az írások, de azért magamtól nem ezt választanám hétvégi olvasmánynak. Szecessziós-túlvilágvágyas-egzaltált-erotikus voltukban Poe-t és Baudelaire-t folytatják, és annak a kornak a lenyomatát őrzik, amikor már tudták, hogy a drog veszélyes, de még egzotikusnak, romantikusnak, a művészi alkotás kiváltságos állapotát előidéző szernek számított. Cselekményük alig van, nyelvük a mesemondás, a (jó értelemben vett) fecsegés nyelve, sokszor inkább prózavers, mint novella. Az emberábrázolásuk gyakran sematikus, a világábrázolásuk egysíkú, és az égvilágon semmi vicces nincs bennük. Hangulatuk, az van. Nem kicsi. Különösen a két utolsónak, amelyek még engem is magukkal tudtak ragadni. 

Sokkal inkább azért olvastam Farrère-t (másodszor is), mert kíváncsi voltam, ha már Rejtő állítása szerint ekkora hatással voltak rá ezek a novellák, akkor ugyan találok-e bennük bármit, ami a Rejtő-életműhöz köthető. 

És igen. 

Emlékeztek azokra a fura, pársoros, de nagyon hatásos tájleírós részekre, amikben a Rejtő-szereplőkre szakad az egész környezetük, a magány, a kiszolgáltatottság, az embertelen klíma? Nem? Nézzétek meg még egyszer. A humortól nem mindig látszanak, de ott vannak. A nagy Rejtő-regények háttere mindig nyomasztó, szomorú, összevissza hasadozott, még groteszkségében is fájdalmas. Szecessziós, egzaltált, olykor túlvilági. (Erotikusság kizárva, a műfaji elvárások miatt.) Aztán persze jön a trickster, hogy felforgassa és megváltsa az egészet. De ahhoz mindenekelőtt kell egy megváltásra szoruló világ, néhány vonással odavetve, úgy, hogy nyomja agyon a szereplőkön kívül az olvasót is, különben nem üt akkorát a poén. 

Márpedig az üt. Az olyan, hogy az üt. 

Nem állítom, hogy ennek a világnak az ábrázolását Rejtő kizárólag Farrère-től vette volna. Azt állítom, hogy látszik a művein Farrère hatása, még Farrère novelláinak természetfölötti-babonás hangulata is. Csak éppen ami Farrère-nél kísértetiesen igaz, az Rejtőnél rendre illúziónak és humorforrásnak bizonyul, ám éppen ebben a minőségében át is tudja alakítani a világ működését – úgyhogy végső soron mégiscsak a valóság részévé válik. 

No és az a ciklon, amelyiknek a középpontjában felmerül a kísértethajó...

...abból éppen csak a Piszkos Fred hiányzik, de az nagyon.

* A levél a Petőfi Irodalmi Múzeumban található, a Rejtő-hagyaték része, és köszönöm Thuróczy Gergely irodalomtörténésznek, hogy olvashattam. Üzenem, hogy tuti megyek még a többi levélért is, csak előbb azokat nézem végig nagyon alaposan, amiket ugyancsak neki köszönhetően már kiadtak, hogy minél kevesebbet kelljen küzdenem a Rejtő förtelmes ronda kézírásával. De ez utóbbit szerintem ő is sejti. 

** A másik 1921-es, és a fordítója sem ugyanaz (Komjáthy Aladár), sőt, a címe sem. Ópium-mámor címen jelent meg, erre azért valószínűleg emlékezett volna Rejtő, tehát jó eséllyel a '13-as fordításról lehet szó a levélben. 

*** Belerakták a kiadásba, amit bele kellett, mert a kötet több mint száz év után is tökéletesen ép és olvasható. Mint általában a Tevan-kiadványok.

Pontszám: 10/8