Sokan, túl sokan megírták már előttem, miért érdemes megnézni ezt az előadást; ilyenkor már nyomasztóan nehéz megpróbálni hozzátenni valamit az ajánlókhoz. Úgyhogy szubjektív benyomások következnek, némi apró spoilerektől sem mentesen. Mentségem, hogy ennek a darabnak az eseményeit tényleg össze lehet foglalni öt mondatban, és az gyakorlatilag azonos a színház honlapján szereplő ajánlóval. Annál, ami történik, sokkal-sokkal fontosabb a „hogyan”.
Felnőttkoromban a vígjátékaiért bocsátottam meg Molnár Ferencnek A Pál utcai fiúkat, amellyel gyerekkoromban egyáltalán nem tudtam mit kezdeni.* A Molnár-vígjáték könnyedebb, mint egy Rejtő-féle világfelforgatás: nincs akkora tétje, de nem is váltja meg a világot. Csak kimondja, milyen. A nevetés nyelvén. Mert azt komolyan kell venni, ha tetszik, ha nem. Az nem csomagolás a mondanivalón... de erről már sokszor írtam, többek között itt, most nem ismétlem magam.