Újraolvasás vége. 

Ez most váratlanul jólesett. Elölről tudnám kezdeni. Lehet, fogom is. Olyan szép kis rövid. 

Így hirtelen két nagy fordulattörténet jut eszembe az Újszövetségből. Az egyik Júdásé, aki Jézus tanítványainak legbelső köréből szakad ki, árulóvá válva. Ki tudja, miért. A másik Pálé, aki a kereszténység üldözőjéből válik a legbelső kör tagjává, egészen a mártírhalálig. Júdás „ki tudja, miért”-jére Kodolányi Én vagyok-ja ad nagyon intelligens, frappáns választ – az értelem emberének csalódását, dühét, majd az igazság túl későn érkező felismerését. Mészöly Saulusa ennek a fordítottját meséli el: azt a belső folyamatot, jobban mondva belső versenyfutást (önmagával), amelyiknek a végén új értelmet nyer az élet. Illetve az új értelmet már nem tudjuk meg, hiszen Pál történetét egy Saulusról elnevezett regény nem mondhatja el. 

Saulus csak keresi az igazságot. Mivel nyomozó, jobban mondva ügynök. Ez a modern kifejezés nagyon szépen belesimul az ókort idéző szövegbe, hiába ütne el tőle önmagában.* Hőségben, porban, kövek, kutak és agyagépületek között gyalogolja végig a regényt ez a Saulus, aki feladatul kapta a főnökeitől, hogy kutassa fel „az áruló rabbi” (azaz Jézus) híveit, furfangos kérdések segítségével leplezze le őket, majd adja át őket a hatóságoknak. Saulust azonban már a regény első oldalaitól kezdve ennél jóval több érdekli; az olvasó meg végignézi, ahogy sok-sok bolyongás és még több beszélgetés közben a tökéletes ügynök lassanként maga is azzá válik, amit üldöz. Közben elhangoznak bibliai példázatok és más újszövetségi történetek variációi, az elveszett juh történetétől Jairus lányának feltámasztásáig, a naturalisztikusságig földhözragadt közegben, mégis a csodára koncentrálva. Különösen sokszor utal a fény és a vakság ellentétére a szöveg, egyáltalán nem evidens asszociációkkal (hiszen Saulust a damaszkuszi úton majd a fény vakítja meg). 

A világ, amelyben Saulus él, legalább annyira áll szavakból, mint kövekből, kutakból és agyagépületekből. Ezeket az embereket napi huszonnégy órában körülfogja a Törvény, amely meg is tartja, korlátok közé is szorítja, közösséggé is teszi őket. Nyilván nem akarják engedni, hogy ebből kiléptesse őket valaki. Ugyanakkor Jézus azzal az igénnyel lépett fel, hogy beteljesíti a Törvényt. Ezzel vagy nagyon nehézzé, vagy nagyon könnyűvé teszi az emberek számára a világban való eligazodást. Nekem mint olvasónak is a regénynek ehhez az eleméhez volt a legnehezebb ellentmondásmentesen viszonyulni, úgyhogy most nem is szeretnék többet mondani róla. 

Ugyanakkor pontosan ez a regényelem volt az, amelyik előhívta belőlem magának a regénynek a példázatos jelentését. A hatvanas évek Magyarországán készült; és én nem tudtam nem a kezdődő Kádár-rendszer Magyarországára gondolni olvasás közben. Innentől kezdve pedig Saulus a hatalom emberévé vált a szememben, aki nem haszonlesésből és szolgalelkűségből, hanem meggyőződésből követi a kapott utasításokat, és pont ezért válik egyre gyanúsabbá még saját maga számára is – arról nem beszélve, hogy ő maga is gyanakszik a saját főnökeire, és nem ok nélkül. Tart az idegen katonáktól, kiszolgáltatottnak érzi magát, tisztában van saját felelősségével, amikor a saját közössége érdekében dolgozik. Belső erők is gyötrik: felesége és fia halálát évekkel az eset után sem tudja feldolgozni, ezért képtelen más emberekkel tartós, normális kapcsolatba kerülni, pedig többen is keresik a barátságát, sőt a szerelmét. Aztán addig keres, hogy már végül nem hisz abban, amit megtalálhat, és nem is akar találni. Akkor pedig talál. Vagy őt találják meg. Szóval mégis lehetséges. 

* Mészöly ugyanis végig hibátlanul vegyíti saját korának regénynyelvét a Biblia szóhasználatával. Különösen tetszik, ahogyan az ügynök főnökeinek nevét rövidíti. A.-ról és K.-ról nyilván minden olvasó, aki csak egy kicsit is ismeri az Újszövetséget, tudja, hogy ők Annás és Kajafás, de mennyivel menőbben néz már ki így. Ahányszor látjuk valamelyiket, folyamatosan tudatosulhat az, hogy az ügynök munkájának része a titoktartás. Továbbá revideálom korábbi álláspontomat: Camus-n kívül még ő is tökéletesen meg tudja jeleníteni a hőséget. Csak ez a Mészöly-féle hőség otthonos. Nem tudok erre jobb szót. A szereplők láthatóan annyira hozzászoktak, hogy maximum a kétnapos porvihar hozza őket zavarba, egyébként egyszerűen tudomásul veszik. 

Pontszám: 10/10