Amikor a tizenhét éves hitetlenkedve mondja: „tanárnő, merem állítani, hogy ezek élvezik az iskolába járást”. 

Rendhagyó poszt következik. 

Iskolai Erasmus-projektet zártunk Észak-Litvániában, Šiauliai városában. Kísérőként vettem részt a lezárásban. Benyomásokat rögzítek, fényképeket osztok meg. Kirándulásnak és tapasztalatszerzésnek egyaránt tökéletesnek bizonyult az utazás. Leszámítva, hogy gyakorlatilag egy hétig nem aludtam a fehér szalagfüggönyök miatt. Mondom, fehér (!) szalagfüggöny a szálloda ablakán, egy olyan országban, ahol ugyan nincs éjféli nap, de azért nyáron tizennyolc óra hosszat van világos. 

Ritka elborult mesejáték, de szerettem gyerekkoromban. Most, hogy Gulácsy műveiből kiállítást rendezett a Magyar Nemzeti Galéria, ismét meghallgattam.* „Kisebbeknek és nagyobbaknak” – mondja az alcím, és teljesen igaza van: ez a mese felnőtteknek is tetszhet, csak persze nem ugyanazért, amiért a gyerekek szeretik. 

Nem tudom, kinek az ötlete lehetett, hogy így tisztelegjenek Gulácsy életműve előtt, de elsőrangú az ötlet is, a megvalósítás is. A festő ugyanis verseket és meséket is írt, de ezekből tudtommal szinte semmit nem publikált, Horgas Béla viszont ismerte őket, és gondoskodott róla, hogy mások előtt is ismertté váljanak.

Arról, hogy miként tör ki, miként válik önjáróvá és kivédhetetlenné, majd pedig miként okoz totális összeomlást egy évtizedekig tartó világháború,* sokféleképpen lehet írni. Ricarda Huch úgy döntött, hogy az átlagember nézőpontját választja. Ez nemcsak azt jelenti, hogy arról ír, hogyan hatott a harmincéves háború bármely zsoldoskatonára, titkárra, lelkészfeleségre vagy kolostori szakácsnőre, hanem azt is, hogy a legmagasabb méltóságoknak is a leghétköznapibb motivációit keresi ki. A választófejedelmet eszi a méreg a hadvezére árulása miatt, a hadvezér gyászolja a kétévesen meghalt kislányát, a király adrenalinfröccsöt akar, a herceg jókat nevet, pedig köszvényes, a gróf meg azért akar két új birtokot, mert ki kellene házasítania az unokahúgát, és nincs elég hozomány. A sok-sok apróbb-nagyobb késztetés aztán oda fut ki, hogy már megint felégettek egy várost, a lakosságot válogatottan brutális módszerekkel elintézték, és mivel nem tudtak vetni, jövőre se lesz élelem a környéken. De legalább a katolikus tábornoknak elégtétel, hogy nem lehet evangélikus istentiszteletet tartani, a tehetséges evangélikus zsoldostiszt meg annak örül, hogy a szomszédban több pénzt szerezhet, mint amennyire susztermesterként a szülővárosa nyolcszoros konkurenciája közepette bármikor is lehetősége lett volna. 

Időutazós ifjúsági (?) sci-fi a harmincas évekből, egy olyan írótól, akit később művelődéstörténeti egyvelegeivel vált méltán népszerűvé. Utóbbiakat nagyon ajánlom, külön előnyük, hogy gyakorlatilag bárhol kinyithatók, elkezdhetők, folytathatók, letehetők. Az ércmadár is rendben van, bár nem tudom, mit szóltam volna hozzá célcsoport koromban. 

Az nem egészen világos, hogy miért nem lehetett kiadni a háború után, miért kellett 1989-ig várni az újrakiadásával.* Van ugyan benne egy misztikus-reinkarnációs szál, és arra tudom, hogy ugrott a '48 utáni irodalompolitika, de annyira enyhe az a misztikum, szinte fuvallatszerű, szerintem nem indokolja az elhallgatást. Hol van ez egy Meyrinktől, például (aki egyébként szintén nem jelenhetett meg '89-ig újra). 

Wednesday Addams rég megérdemelte, hogy önállóan is figyelmet kapjon, hiszen az Addams Family-franchise egyik legérdekesebb figurája. Nem biztos, hogy mindjárt egész sorozatot kellett volna szentelni neki, mert ennek a műfajnak az esetében mindig fennáll a túlírás veszélye, de a Netflix nem esett bele ebbe a hibába. 

A Wednesday-ről ugyan időnként nehéz eldönteni, hogy inkább tinisorozat, vagy horror-vígjáték, és meg is vannak a maga hibái, de figyelemre méltó alkotás, akárcsak a rendező-producer, Tim Burton más művei. Azok is élvezhetik, akik egyébként egyik műfaj célcsoportjának sem tekinthetők. Fejet hajt a klasszikusok előtt, mai problémákra reflektál, és még jóindulatúan „neveli” is a közönségét. 

A sorozatról írt kritikám a KULTeren olvasható. A teljes szöveget jogi okból nem másolhatom ide, de a link odavezet.

Persze, hogy a Cápa-dalt ismertem belőle először, mégpedig Márkus László zseniális előadásában. Még bakeliten is megvan itthon.* Napok óta dallamtapadásom van tőle. Számomra ez a sláger az egész darab sűrítménye: muszáj rajta mosolyogni, sőt, pillanatokra még szurkol is az ember Bicska Maxinak, de közben mindvégig tudatában kell lennie annak, hogy nyomorúságos és bűnös világgal szembesül, amelyikkel semmilyen módon nem lehet és nem szabad azonosulnia.

(Nemcsak a darabról fogok írni lentebb, hanem a szolnoki Szigligeti Színház jelenleg műsoron levő előadásáról is, amelyet Eszenyi Enikő rendezett, és tegnapelőtt láttam.)

Amikor életre kel a törikönyv. De tényleg. És még stílusa is van. 

Ráadásul véletlenül éppen Hamvas Béla születésnapján írom róla ezt az értékelést. Az ő életműve (A száz könyv) nélkül biztosan nem vettem volna meg ezt a könyvet az antikváriumban. Posztumusz köszönöm, egyébként meg lassan anyagi csődbe visz, de ezt legfeljebb majd a túlvilágon róhatom fel neki. 

Újraolvasás vége. 

Kamaszkorom kedvenc Karl May-regénye volt. (Majdnem) minden benne van, amitől May jó* – és bizony benne van az is, amitől May idejétmúlt. Jól sejtettem, hogy meg fogom tőle kapni a régi élményeket; de kaptam hozzá felnőttként is jó sok megfigyelni valót. 

Újraolvasás vége. 

Ez most váratlanul jólesett. Elölről tudnám kezdeni. Lehet, fogom is. Olyan szép kis rövid. 

Így hirtelen két nagy fordulattörténet jut eszembe az Újszövetségből. Az egyik Júdásé, aki Jézus tanítványainak legbelső köréből szakad ki, árulóvá válva. Ki tudja, miért. A másik Pálé, aki a kereszténység üldözőjéből válik a legbelső kör tagjává, egészen a mártírhalálig. Júdás „ki tudja, miért”-jére Kodolányi Én vagyok-ja ad nagyon intelligens, frappáns választ – az értelem emberének csalódását, dühét, majd az igazság túl későn érkező felismerését. Mészöly Saulusa ennek a fordítottját meséli el: azt a belső folyamatot, jobban mondva belső versenyfutást (önmagával), amelyiknek a végén új értelmet nyer az élet. Illetve az új értelmet már nem tudjuk meg, hiszen Pál történetét egy Saulusról elnevezett regény nem mondhatja el.