Tricksterekről olvasni mindig öröm.* Ha az illető trickster még történelmi személy is ráadásul, aki lazán túlélt két diktatúrát, egy világháborút meg egy szovjet fogságot, és a legutóbbiban még jól is érezte magát, akkor az öröm hatványozódik. 

Karig Sárát életem nagy részében kizárólag a Népek meséi sorozat szerkesztőjeként ismertem. Hihetetlennek tűnt, hogy ennyi és ennyiféle kötetet szerkesszen – nem is gondoltam volna, hogy mindegyikhez értett is, inkább azt, hogy a munkát irányította. Tévedtem. Többek között erről a munkájáról is szól ez az interjúkötet, de mérhetetlenül többről is.

Arról is, amit már csak néhány éve tudtam meg: hogy egyedül ő próbálta (részsikerrel!) megakadályozni az úgynevezett „kékcédulás választások”-at, azaz azt a választási csalást, amely végül a Rákosi-rendszer uralomra jutásához vezetett. Ezért vitték el jutalomüdülésre a festői Vorkutára, pár kilométerre az Északi-sarkkörtől, ahol jobb híján azzal töltötte az időt, hogy pár nyelvet megtanult, és összebarátkozott a fél fogolytáborral. Az ilyen emberek mindig bírják osztatlan tiszteletemet. Éppen megfelelt a Magvető felújított „Tények és tanúk” sorozatába. 

Különben nem olyan könnyű olvasmány ez a szöveg, mint amilyennek esetleg tűnhet. Az a majd' hétszáz oldal igazából hatszáz (a többi jegyzet, de arra nem sok szükségem volt), de beszélgetésből hatszáz oldal is sok. Márpedig ez az: nem szigorúan vett interjú, irányított kérdésekkel, hanem csapongó, bizalmas beszélgetés, sok önismétléssel, közbevetéssel, vargabetűvel. A kérdezőt láthatóan teljesen lenyűgözi az interjúalany (már eleve az, hogy éppen neki adott interjút az a Karig Sára, aki korábban jóformán senkinek), és többnyire hagyja, hogy arrafelé tekeregjen, amerre éppen eszébe jut. Az időkeretet tartják, de nagyjából semmi mást. Nekem tetszik ez a fajta stílus, átsüt rajta az alany spontaneitása, találékonysága, rendkívül sokoldalú érdeklődése, fegyelmezhetetlensége. De olvasni nem mindig könnyű. Hallgatni nagyobb élmény lehetett. 

Az, amiről szól, az persze nagyon is hálás téma. Három embernek is sok lett volna ennyi mindent végigélni. Olyan ember képe rajzolódik ki ebből a beszélgetésből, aki mindenkit ismer, minden öt ismerőséből legalább hárommal össze is barátkozik, egyfolytában olvas vagy nyelveket tanul, amikor meg egyiket se, akkor vagy ő szervez, vagy őt szervezik. Gyakorlatilag bárkinek a segítségére bármilyen képtelen dologban számíthat (a kékcédulás választásokra is azért tudott hatni, mert az ismerős postahivatalban az ő ötlete alapján két nap alatt megszerveztek neki egy komplett Zoom-konferenciát, hatvan évvel a Zoom feltalálása előtt), cserébe ő is hajlandó segíteni bárkinek bármiben, életmentéstől kezdve útlevélszerzésen keresztül egészen a nadrágvarrásig. Minden helyzetben feltalálja magát, minden bajból kidumálja magát, mindent túlél, mindenből a legjobbat hozza ki, minden vallatója idegrendszerét kikészíti. Akármilyen szakmára vagy nyelvtudásra van éppen szükség az életben maradáshoz, nála megvan készleten, és gyakorolja is. 

Teszi pedig mindezt valami elképesztő nagyvonalúsággal. Amikor a Világ Igazai közé választják, vállat von, hogy ő csak egy csavar volt a gépezetben. (Ja, hogy azt a csavart kínhalállal végezték volna ki, ha lebukik? Hát de nem bukott le, hát most mit vannak úgy oda.) Amikor a demokrácia védelméért hazaárulónak bélyegzik, és az Északi-sarkkörre viszik fogolynak, áldja a nevüket, mert ha otthon marad, biztos, hogy koncepciós pert akasztanak a nyakába és kivégzik. Amikor mondvacsinált indokkal megfosztják az állásától, vígan jelenti ki, hogy egyébként is utálta azt az állást (de azért a megfosztás módjáért rázza ki a hideg háromszor azt a mocsok elkövetőt). Amikor pedig érzékeli, hogy mindezért a kérdező hősként néz föl rá, szigorúan megrázza a fejét.

(...) még most is szaladgál a hátamon a hideg, ha visszagondolok. Kérdezte, hogy miért? Mondom, mert féltem. Szisztematikusan, állandóan és rendszeresen féltem, mert nagy fantáziával vagyok megáldva, és ha valamit csináltam, mindjárt elképzeltem, hogy mi lehet a következménye. Tulajdonképpen az ilyen feladatokat buta embereknek kell csinálni, akiknek semmi fantáziájuk nincs, nem gondolnak a következményekre. 

Azért persze nem lehet mindennel azonosulni, amit mond. A saját árnyékát ő sem lépi át: az összes tapasztalatával együtt néha veszélyesen naiv, máskor meglepő dolgokban is átveszi és elfogadja a diktatúra retorikáját. (Pl. ötvenhatot éppen hogy le nem ellenforradalmazza. Fájdalmasan keveset is foglalkozik vele.) De valahogy éppen ezekkel együtt marad hiteles. Nagyon bonyolult időkben élt, nagyon nehéz helyzetekben igazodott ki. Igazán nem csoda, hogy más helyzetekre meg nem maradt energiája. Amit viszont a szovjet fogságról beszél, az egy egész könyvet kitenne, és különösen érdemes elolvasni. Ebből a nézőpontból még senkitől nem hallottam a történetet. A szenvedés valahová nagyon messzire távolodik, a különböző társadalmi helyzetű társak egymásrautaltsága és közösséggé válása nagyon közelről látszik. Ez a fogság alapozta meg a Népek meséit, amely sok-sok kultúra alapjait gyűjtötte össze egyetlen sorozatba. 

Maradjon fenn az emléke még sokáig. 

* Arról, hogy mi a trickster, itt olvashattok. 

Pontszám: 10/10