Ritka elborult mesejáték, de szerettem gyerekkoromban. Most, hogy Gulácsy műveiből kiállítást rendezett a Magyar Nemzeti Galéria, ismét meghallgattam.* „Kisebbeknek és nagyobbaknak” – mondja az alcím, és teljesen igaza van: ez a mese felnőtteknek is tetszhet, csak persze nem ugyanazért, amiért a gyerekek szeretik.
Nem tudom, kinek az ötlete lehetett, hogy így tisztelegjenek Gulácsy életműve előtt, de elsőrangú az ötlet is, a megvalósítás is. A festő ugyanis verseket és meséket is írt, de ezekből tudtommal szinte semmit nem publikált, Horgas Béla viszont ismerte őket, és gondoskodott róla, hogy mások előtt is ismertté váljanak.
Beledolgozta őket egy tündérien aranyos történetbe, amelyet aztán a nyolcvanas évek nagy színészeinek hangja keltett életre, Vukán György gépzenéje pedig tökéletesen kiegészítette a hangulatot. Mindenestül valami olyan különleges dolgot hozott létre ez a gárda, amilyen csak egy Gulácsy-fanfiction lehet. Nagyon örülök, hogy része lehetett a gyerekkoromnak. Kár, hogy nem ismerik többen (a húgomon kívül egyetlen embert ismerek, akinek megvolt otthon gyerekként), még a kiállításon sem utaltak rá sehol, hogy létezik. Pedig azt a kiállítást gyerekeknek is tervezték – amikor ott jártunk, éppen velük foglalkozott egy múzeumpedagógus, nagyon érdekes dolgokat mesélve nekik.
A történet nem bonyolult: Egy földi herceg és egy holdbeli kisasszony szerelmesek egymásba, össze akarnak házasodni, ennek nyélbe ütéséhez pedig szükségük van a Föld és a Hold között lebegő ország, Na'Conxypan lakóinak segítségére. A lakók többsége kissé ütődött, de igen rokonszenves, továbbá mindkettőjüket szeretik, így magától értetődően segítenek nekik. Persze vannak gonosz akadályozók is, akik olyan unalmas dolgokra vágynak, mint az abszolút hatalom vagy egy jövedelmező vállalat,** és mindenáron megpróbálják megakadályozni a Hold megtámasztását, de a jók csapatmunkában helyükre teszik a dolgokat. Bocs a spoilerért.
Na'Conxypant Gulácsy Lajos, ez a különc magyar festő találta ki a XX. század elején. Kicsit szürreális, nagyon szecessziós, játékos-mókás, mégsem komolytalan világ ez, macskaköves kis utcákkal, tarkabarka házakkal, halandzsa-nevű lakókkal, akik nappal alszanak, éjjel virrasztanak. Saját nyelvet is kitalált hozzájuk, sajátos szótárral, aztán megírta a történeteiket, amelyekből időnként legfeljebb annyit lehet érteni, hogy kinek a szerencséjéért, és kinek a bukásáért kell szurkolni, a szavak meg csak esetlegesen kapcsolódnak egymáshoz. Nyilván volt a háttérben szerhasználat is, meg azt sem esik jól tudni, hogy a festő tizenöt évi alkotói periódus után egy elmegyógyintézetben végezte, számomra Horgas Béla meséje óta mégis az a fajta álombeli táj Na'Conxypan, amelyik szinte szétfolyni látszik, mégis képes megvédeni határait a gonoszság ellen. Az a szappanbuborék, amelyet Piktor Lajos fúj a kerettörténet szerint, hogy megjelenjen benne Na'Conxypan, törhetetlen.
Annyit gyerekként is értettem a meséből, hogy Bucurka, a harangozó felismeri az ellenséget az álarc alatt; hogy Rózsalovag mindent tud, és senkit nem zavar, hogy a beszédéből egy kukkot se értenek; hogy Levuli, az ódondász pillanatok alatt előkeríti a sok régiség közül azt az eszközt, amelyről mindenki megfeledkezett, pedig az lesz a megoldás. A kedvenc jelenetem az volt és marad, amelyikben Tafkó Birgut, bőrványoló és ezermester, akit éppen elraboltak, megunja várakozni a megmentésére igyekvő seregre, és megmenti saját magát – aztán van olyan rendes, hogy a kétbalkezes, de jóakaratú tizedest dicsérje saját maga helyett, hadd örüljön. Azt már csak felnőttként fogom fel, hogy minek a szimbóluma lehet az ezüstszög, a fekete bársonyból való tok, a műlény vagy a virágok. (A virágok felbukkanása és szerepe egyébként szerintem a történet egyetlen gyenge pontja, lehetett volna rajta dolgozni még.) Azt is most értékelem, milyen jó, hogy ennek a mesének nincs is hőse: sok-sok vicces kis figura van, akik időnként még viccesebb hülyeségeket gondolnak, mondanak vagy csinálnak, de mivel mind egy baráti közösség tagjai, vagy azzá válnak útközben, mindegyik elvégzi a ráeső feladatot, aztán pedig átadja a stafétát a következőnek. Igazán megérdemli ez a mese, hogy megőrizzem életem további idejére is.
Most, hogy láttam a Gulácsy-kiállítást, még jobban értékelem Horgas Béla munkáját. Nemcsak a Na'Conxypan-festményeket, -verseket és -novellákat dolgozta fel, hanem sok más Gulácsy-művet is belevett. Egy levél néhány sorát, egy-két más időszakból való festmény címét, egy apró rajzot, egy képrészletet.*** Annak, aki a mesét ismeri, szakadatlan, vidám felfedezések sora ez a kiállítás – a húgom és én is hamar átmentünk gyerekbe, miközben remekül szórakoztunk a képeken, a szövegeken és egymás emlékein. Bármilyen szomorú és nyomasztó a festő életének vége, bennem ez a vidámság fog megmaradni. Hiszen a mesejátékban sincs nyoma semmilyen betegségnek. Augusztus végéig még biztosan visszamegyek. Ja, és a húgom talált árpakásareceptet is az interneten. Jelzem, a Galéria büféjében nem lehet kapni, ez pedig piaci rés. Ha a gulácsys hűtőmágnest (jaj!) el tudják adni, akkor nosza, egy kis reklámmal mehetne az előbbi is. Több értelme van, mint a hűtőmágnesnek.
Szedjétek elő ezt a mesét, hadd kapja meg az őt megillető hírnevet végre. Menjetek el a kiállításra, járjátok be oda-vissza, belehallgatva a múzeumpedagógus kérdéseibe is. Üljetek le a képek elé, bámuljátok gyerek módjára. Főzzetek árpakását. Hűtőmágnest csak az vegyen, akinek tényleg muszáj. Örüljetek annak, hogy ilyen különlegességeket is tud produkálni a mi kultúránk, mint Piktor Lajos, festő, költő és buborékfuvintó.
Utóirat: Gyerekkoromban olvastam Tótfalusi Operameséit, és láttam, hogy van benne egy A rózsalovag című opera, de eszemben sem volt összekapcsolni a mesejátékkal, pedig milyen kézenfekvő a kapcsolat. Gulácsy is szerette ezt az operát. Volt egy Horgas Béla-mesekönyvem is, de azt érdekes módon egyáltalán nem szerettem. Olvasva nem tetszett ez a stílus.
* A Soundcloudon megtalálható.
** '84-ben naná, hogy a kapitalista volt a gonosz, el kellett adni a mesét. De azért ott húzódik a háttérben a leendő diktátor is. Egyébként egész érdekes diktátor még ellenszenvességében is. Ne győzzön, de egész érdekes. Maga is része Na'Conxypannak, de másra vágyik, mint az ország lakói: nem kell neki a barátság, neki a termete is roppant nagy (óriásasszony), a vonzereje is (akármelyik hívéből két perc alatt szerelmes kamaszt csinál), hatalmat is nagyobbat akar. Tetszik, hogy ő is nőnemű, a holdbeli kisasszony is, és az a fénytündér is, aki a legnagyobb segítséget nyújtja a jóknak. Ami viszont az abszolút hatalmat illeti, az dögunalom. A főgonoszok legalább 90%-a, Torzonborz királytól kezdve Goldfingerig abszolút hatalmat akar, esetleg sok pénzt, találjanak már ki valami kreatívabbat.
*** És az összes korábbi Gulácsy-fanfictiont a magyar irodalomból. Erre valamikor gimnazista koromban, meglepetésszerűen jöttem rá. A mesejátékban felhasznált, értelmetlennek ható, különösen szürreális versidézetek nem Gulácsyk, hanem Kormos István és Weöres Sándor Gulácsy iránti tiszteletből írt verseiből valók. A Kormos-vers itt olvasható, a Weöres itt.
