Nagyon nagy reményekkel fogtam hozzá ehhez a könyvhöz.

Először is még mindig keresem azt a kultúrtörténeti munkát, amely hasonló módon segítségemre lehet, mint Seligmann könyve volt. Másodszor amióta intenzívebben olvasok Calvinót, és megismerkedtem Ende felnőttmeséivel is, és láttam, miket művelnek ezek az írók a tarot-kártyáról szerzett műveltségükkel, azóta permanensen az „énisénisakarok, engemisokosítsonkivalaki” lelkiállapotában leledzem. És keresek.

Most ezt a könyvet találtam, Aleph molytárs segítségével, amelyet már megint és még mindig nagyon köszönök. Sok tekintetben nagyon hasznos olvasmánynak bizonyult – de azért bőven van rajta kritizálni való is. Végül a hasznosság nyomta le jobban a mérleget. Éppen hogy.

Nagyszerű ötletnek tartom, hogy valaki a tarot-kártya történetét, szimbolikáját, mitológiai és filozófiai összefüggéseit szépen összefoglalja egy könyvbe, okosan megmagyarázza egyenként minden kártya minden lapjának minden elemét, és utaljon azokra az irodalmi művekre is, amelyek felhasználják a kártya motívumait. Van itt minden, Goethétől Joyce-ig. Sajnos Calvino meg Ende nincs, de végül is azokat magamtól is megtaláltam. A legjobban annak örülök, hogy ez a könyv úgy van megírva, hogy az ember moströgtönazonnal le akarja szedni a polcról és újraolvasni a Faustot, az Isteni színjátékot, kihozni a könyvtárból az összes létező Jungot, és még sok hasonló jóval terheli meg amúgy is túlterhelt várólistáját. Az is tetszik, ahogyan összekapcsolja a kártyalapok logikáját Madách művének logikájával, és a kötet harmadik harmadában jó kis műelemzést rak össze Az ember tragédiájáról. (Én itt írtam róla.) Persze egyáltalán nem értek egyet mindennel, amit ír, de ez nem is baj, legalább jobban meg fogom tudni fogalmazni a jövőben a saját véleményemet. Bizonyítja azt is (ha eddig nem tudtam volna), hogy a Tragédia szerkesztése abszolút tudatos, következetes, még a látszólag kilógó jeleneteknek is megvan a maguk helye. (Bár nem kifejezetten elegáns, hogy közben egyszer sem hivatkozik Kazanlár Ámin Emil korábbi művére, amely, igaz, jóval rövidebben, de felvázolt már egy hasonló gondolatmenetet.) Sok-sok hasznos adalékkal szolgál, jó ötleteket ad, továbbgondolásra késztet.

DE RÖVID.
Mondhatnám: vázlatos.

Minimum négyszer ilyen hosszúnak kellene lennie ahhoz, hogy mindazt, amit ígér, be is tudja váltani. Nagyon, nagyon sokszor csak a felszínt kapargatja, és tényleg nem csinál mást, csak megmutatja, merre lehetne még menni, és ő merre nem megy. Ez önmagában egyáltalán nem lenne baj, sőt. Csakhogy először is ezt nem vallja be magáról, nem figyelmezteti az olvasót, sőt folyamatosan bizonygatja az ellenkezőjét. (Kedvenc szava az „egyértelműen”. A kártyalapok például szeretnek egyértelműen megfelelni a történeti színeknek.) Másrészt a sietség bizony hamis következtetésekhez is vezetheti. Nem egyszer, nem kétszer. Például itt. Egy olyan könyv érvelését, amelyben elvileg több évtizednyi kutatómunka van, ne lehessen már ilyen könnyedén szétszedni.

Ha ennyire szépen, egységesen felépített koncepciót látok, mint amilyen ennek a könyvnek van – ha azt látom, hogy ebbe a koncepcióba mindennek gyönyörűen bele kell illeszkednie, mindennek mindennel össze kell függenie, az ellentétpárok szemben álló tagjainak jól meghatározott szerepek jutnak, és végül úgyis kiderül, hogy kiegészítik egymást – akkor én azonnal gyanakodni kezdek, és ritkán ok nélkül. A fent linkelt bejegyzésben idézett szövegrészlet is rámutat, mi lehet az ára egy ilyen koncepció fenntartásának: például az, hogy csak a hasonló (vagy hasonlónak vélt) elemeket emeli ki, a különbségek fölött pedig nagyvonalúan elsiklik, mintha észre se venné őket. Bizony nagyon könnyen lehet, hogy ha nem siklana el fölöttük, ha észrevenné őket, ha utánanézne az összes elemnek, és úgy próbálná meg rendszerbe foglalni őket – akkor annyi lenne a szép koncepciónak. De tán még a rendszernek is. Kockázatos művelet.

Ám még mindig jobban megéri végigcsinálni, mint megfeledkezni róla. Mert így például a magamfajta kereső, utazó, vándor és bolond soha nem tudhatja, mit higgyen el a szövegnek és mit ne.

Bár még mindig lehetséges, hogy így járok jobban, hiszen ezek a hiányok arra sarkallnak, hogy menjek és nézzek utána mindennek. 

Ezt javaslom az utánam jövőknek is. 

Ezt 2018. február 20-án írtam. 

Pontszám: 10/6