Kiváló és hiánypótló kultúrtörténeti munka, magánkönyvtáram megbecsült darabja, avagy „hová lennénk a szolnoki vasúti aluljáró könyvesstandja nélkül?!” Ismeretterjesztő szöveg, szóval mélységet ne tessék tőle várni, de nem is az a dolga. Igaz, végső soron lehetővé teszi az elmélyedést is, amennyiben újabb és újabb, a témához kapcsolódó műveket ajánl a szerző is, az utószó írója (Szőnyi György Endre) is.

Az ókortól a XVIII. századig tekinti át a könyv a mágikus gondolkodás történetét. Az utószó értetlenkedik is erősen, hogy miért pont ott hagyja abba, ahol aztán tényleg kibontakozhatna, amennyi témába vágó munkát az utóbbi kétszáz évben csak Európában megjelentettek. Én se értem, de mindegy is, lényeg, hogy addig megvan.

Nem hibátlan munka tehát, és nem is teljes (hogy is lehetne az?). Már csak azért is így van ez, mert a szerző művésznek lehet, hogy profi volt, de történésznek amatőr. Látszik is: többnyire sikerül neki tartania a tárgyától a távolságot, de azért időnként elragadtatja magát. Kedvencem, mikor végigelemzi, hogy az asztrológia, az nem mond igazat, ellenben a tarokk…!* (ujját fölemeli) :) De egy szavam nincs, mert annyira érdekesen írja le a tarokk-kártya művelődéstörténeti hátterét, csak azt sajnálom, hogy nem bővebb. Viszont pont ez a hozzáállás teszi lehetővé, hogy abszolút komolyan vegye a műve tárgyát, és ne felülről, hanem szinte „belülről” nézze.**

Ennek köszönhetően pedig rengeteg izgalmas dolgot lehet megtudni a könyvből, amelyek egyéb, innen-onnan összeszedett ismereteim rendszerébe szépen be is épülhetnek, és nemcsak kiegészíthetik azt, hanem a már meglevő elemeket is új megvilágításba helyezhetik. Különösen a kötet második felében értek elég gyakran azok a bizonyos homlokra csapós „szóval ezért mondta/tette X. Y. történelmi alak ezt vagy azt!”-élmények. Nincs korszak, amelyből ne merítene a szerző, bőven akad itt még reneszánsz és felvilágosodás kori mágus is, senkinek kétségei ne legyenek. (Egy ilyen felismeréssel még az utószó is szolgált: sose jutott még eszembe a szimbolizmus stílusirányzatát összekapcsolni a korszakban igen népszerű teozófiával, pedig milyen kézenfekvő.)

A nyelvezete könnyen olvasható: Seligmann jó stiliszta, és ügyel az ismeretterjesztés követelményeire (plusz Greskovits Endre kiváló fordító). Ráadásul rengeteg korabeli festmény, metszet, nyomat került illusztrációként a könyvbe, hogy minden egyértelmű legyen, és csökkenjen az amúgy sem túlzásba vitt oldalszám. Nemcsak kultúrtörténeti munkákat jelöl meg szakirodalomként, hanem minden fejezetben hivatkozik a korszakból fennmaradt, és ma is hozzáférhető, olvasható szövegekre. Az államat úgy kellett összekaparni a porból, amikor kiderült, hogy nem egy különleges darab konkrétan pár saroknyira található a lakásomtól, magyar fordításban. Az egyiket, egy XVII. századi allegorikus kalandregényt Christian Rosencreutz nevében írta Rosencreutz egy követője, és bár ez a mocsok Seligmann elspoilerezi az egészet, azért a Szerb Antal-rajongó énem nem tehette meg, hogy ma ki ne vegye. Remélem, élvezni fogom.*** (Az ezoterikus magyarázat annyira nem érdekel, majd meglátjuk, átrágom-e magam azon is.)

Hasznos munka, nagy jótétemény, hogy Seligmann így összehozta, a kalapomat leveszem előtte virtuálisan.

* Tudom, tudom, tarot, de ebben a könyvben következetesen tarokknak írják.
** Mégis emiatt vonok le egy pontot. Egy kultúrtörténeti munka lehet éntőlem elfogult, de azért a túlkapásoktól legyen szíves tartózkodni. Tisztelheti valaki Paracelsust, hihet a módszereiben, sajnálhatja azért, hogy tanait üldözték, és folyamatos világcsavargásra kényszerítették – de enyhén szólva is túlzás azt állítani, hogy a Paracelsus ellenfeleinek módszerével, vagyis gyógyfüvekkel kezelt betegek mind meghaltak (!), és milyen vagány dolog már, hogy Paracelsus nyilvánosan elégette Galénosz könyveit. Oké, nem hatalmi pozícióból, hanem lázadásból tette, valamint nem folytatta emberek megégetésével, de 1. nem biztos, hogy ez rajta múlt, 2. ezt így leírni 1948-ban!!! Eszem el ne hagyjon. El tudom képzelni, hogy Paracelsus módszere sok esetben működött, de nem tudok elképzelni semmit, ami elfogadtathatná velem, hogy a nyilvános könyvégetés vagány dolog. Ez persze csak a legkirívóbb elfogultság, akad még, ld. tarokk, csak ez zavart a legjobban.
*** Frissítés: NEM élveztem. Remélem, Szerb Antal jól szórakozott rajtam a túlvilágon.

Ezt 2016. december 20-án írtam. 

Pontszám: 10/9