Michael Ende felnőttmeséit olvasom. El vagyok bűvölve egészen, és rettentően irigykedem.

„A fekete ég alatt lakhatatlan ország” kezdetű szövegben felbukkan egy sajátos mitikus szereplő. Igen-igen titokzatos figura, kell némi segítség az azonosításához.

Így néz ki:

„A színpad félhomályában áll valaki, magas, furcsa kalapban. Bal kezével felfelé mutat, a jobbal lefelé. Így áll egy darabig mozdulatlanul. Aztán hirtelen kilép a rivaldára, leveszi a kalapját és meghajlik mélyen, csaknem földig az utolsó sorban ülő gyermek előtt.”

Így mutatkozik be:

„– Ki vagy te? – kérdezi a gyermek.
– A pagát – válaszolja az ember.
– És mi vagy? – kérdezi a gyermek.
– Mágus – válaszolja az ember –, és komédiás. Mindkettő.
– És hogy hívnak? – akarja tudni a gyermek.
– Tudod, én sokfelé jártam, sokféle nevem van – feleli a pagát –, például már hívtak engem Alfának, és sokkal gyakrabban Omegának. A Szajnánál Monsieur Fin volt a nevem, a Temzénél Mr. End, a Dunánál Végh úr – itt, a Rajnánál Herr Ende.”

(Hogy egy írónak ekkora mázlija legyen a nevével, az pofátlanság!)

No de ki ez a pagát?
Ő a tarot-kártya első lapján látható bűvész, a Nagy Arkánum egyik lapja: rangban az egyik legalacsonyabb, értéke mégis nagyon magas.

Az egyik ábrázolásmódja a fenti képen látható. Ami minden képen állandó, azt kb. fedi a leírás is: furcsa kalap, felfelé és lefelé egyaránt mutató kéz. (Meg elvileg kéne a környékére jó sok szétdobált holmi is, amelyek között a Kis Arkánumok jegyei is szerepelnek, de azok ebből a novellából speciel hiányoznak.) A figura kultúrtörténeti hátteréről részletesen olvashattok Seligmann könyvében (itt írtam róla), vagy Kazanlárnál (arról meg itt), most csak annyit mesélek el, hogy ő a közvetítő ég és föld között, a kalapja formája pedig a végtelen nyolcast idézi. A „pagát” a kártyalap olasz nevéből („Il Bagatto”) származik – erre a névváltozatra Seligmann nagyon haragszik, mert szerinte hibás olvasás az oka, és leértékeli a figurát.

Pedig szerintem pont ez a figura az, amelyik a leértékelést is vígan elviseli. Hiszen nem feltétlenül varázsló ő, hanem bűvész, azaz illuzionista, sarlatán. Vagyis olyasvalaki, aki van is meg nincs is. Ha akarom, komolyan veszem, ha akarom, nem veszem.

Mágus és komédiás – vallja be magáról az idézetben –, aki a novella szerint még csak nem is húsból és vérből való, és az, hogy egyáltalán megjelenhessen, a közönsége koncentrációjától függ… ami nem jelenti azt, hogy ne volna nélkülözhetetlen tudás, magas rendű bölcsesség birtokában… de nem spoilerezek többet. Olvassatok Endét, minél többet!