A képen mari szent liget látható, innen vettem.

Szemadám György könyvét olvasom a tarotról.

„Egyébként annak a lénynek, amelyet/akit a kereszténység ördögként ismer, formai előképei Mezopotámiában Nergal, Óegyiptomban Széth-Tüphón, Iránban Ahriman, a görögség kultúrájában az alvilág ura, Hádész – azaz Pluton –, Pán isten, a kentaurok, a szatírok, az etruszkoknál pedig Kharun (= Harun, vagy Haru) alvilágdémon ábrázolataiban lelhetők fel.
Szibéria és Kelet-Európa népeinek dualisztikus teremtésmítoszaiban ő az egyik demiurgosz. Eszerint a világ teremtésében két testvér vett részt, s egyikük a felső, másikuk az alsó világ ura lett. A manysik és a hantik Kulynak […], a szölkupok Nonnak, a komik Omelnak, az udmurtok Keremetnek, a buddhisták Márának, a muszlimok pedig Sajtánnak (= sátán) nevezik.”
(Vándorok könyve, 180. oldal, „Ördög”)

Az rendben, hogy az ember egyik kultúrtörténeti adatot gyűjti be a másik után. Az is rendben, hogy egy adott koncepcióba illesztve egymás mellé rakosgatja őket. Tisztelem-becsülöm érte Szemadám Györgyöt, hasznosnak találom a könyvét, örülök, hogy megvettem.

Az viszont már nagyon nincs rendben, hogy ha valami nem fér bele a koncepciójába, akkor elegánsan elsiklik a különbség fölött, mintha nem is létezne. Nem is ildomos, nem is célravezető ez a módszer.

Itt például azok a figurák, amelyeket az első bekezdésben felsorol, csakugyan lehetnek a kereszténység ördögének előzményei. Azok, akiket a másodikban, már egyáltalán nem biztos, hogy mind a kereszténység ördögének megfelelői. Ilyen lazán egy kategóriában kezelni őket hiba.

És akkor még nem is beszéltünk arról, hogy maguk az adatok is hibásak lehetnek, jobb esetben egyszerűen csak pontatlanok vagy hiányosak.

A „Keremet” szó ütött meg az idézetben, mert mostanában olvastam Kuzebaj udmurt költő műveit. Emlékeztem rá, hogy van neki egy „A Keremet” című verse. (Itt nem idézem, mert nagyon hosszú, de a kötet sok könyvtárban hozzáférhető, bárki megnézheti.) Az abban szereplő Keremet pediglen nem mitológiai alak, hanem hely. Szent liget. Gyorsan ellenőriztem a kötetet: van a szónak „rossz szellem” jelentése, de nem az udmurtban, hanem a környező népek nyelvében. (Laknak ott pl. tatárok, baskírok, marik…) Ezt az információt a kötetet összeállító finnugrista, Domokos Péter egyik lábjegyzetéből veszem. Természetesen lehetséges, hogy a szent liget neve korábban személynévként is működött. Az is lehetséges, hogy ami szent és magasztos, az ijesztő és félelmetes legyen.

Az viszont biztos, hogy az idézetben nem említett mordvinok hitvilágában valóban szerepel ilyen nevű mitológiai alak. Egy mordvin imádságot épp ma olvastam a Hozott isten, holdacská!-ban. Valóban úgy tűnik, hogy ez a Keremet dualista gondolkodásmódba illeszkedik, hiszen a népi imádság azt mondja: „kisebb vagy bár Istennél, / de te is tudsz Isten lenni”. Az is igaz, hogy lehet rossz szellem. De az is, hogy másféle erőt is képviselhet! Hiszen azt mondja az imádság: „jó is vagy, / rossz is vagy”, majd az emberek a segítségét kérik, és áldozatot mutatnak be neki, mert a Keremet ugyan el tudja venni a test és az ész erejét, de a termést is megnövelheti, a jószágot is szaporíthatja. Ez nem ördög. Természetesen átalakulhat a későbbi gondolkodásban démoni alakká, mert a pogány istenségekkel az gyakran megesik. De akkor is lesznek neki egyedi, a keresztény ördögre nem hasonlító vonásai.

Ami pedig a komik Omeljét illeti, róla a múlt nyáron olvastam. A következőt mondja róla a Vászolyi Erik által szerkesztett komi népmesekötetem utószava: „A zürjének [ez a komik korábbi megnevezése] közvetlenül a keresztény térítést megelőzően kezdtek eljutni a dualizmushoz, éppen ezért az igen rövid életű is volt, és nyoma is kevesebb maradt, mint a korábbi, primitívebb animizmusnak. A zürjén dualista hit szerint a világon két erő uralkodik: Omöl és Burmort. Jellemző, hogy az erdei- és víziszellemekről lényegesen több mondatöredék maradt ránk, mint kettejükről.” (218. oldal) Egy róla szóló történetet beleillesztettek a mesekötetbe, ebben Omöl segít az emberen, de azt várja cserébe, hogy az ember legyen a szolgája. Szerencsére sikerül kicselezni. Szóval rokona a becsapható ördögfigurának – de a fentiek szerint egyáltalán nem olyan fontos alak a komi (zürjén) mitológiában, mint az ördög a keresztényben, és nincs is túl erős hagyománya. Sőt.

…és ez csak az, aminek kapásból utána tudtam nézni abban a kicsike könyvtáramban. Ne már… 

Jól látszik, hogy sokkal összetettebb a probléma, semhogy egy kurta bekezdésben el lehetne intézni. És igenis megérdemelné (a többi könyvbeli problémával együtt), hogy részletezzék. Még akkor is, ha háromszor ekkorára nőne tőle a könyv. És akkor is, ha így esetleg nem jönne ki olyan szépen a végkövetkeztetés, sőt – bár ez már a blaszfémia határa – esetleg még az is kiderülne, hogy nem is „minden egy”. 

Azt viszont nagyon szeretem ebben a könyvben, hogy ennyi mindent leszedet velem a polcról, és újra akarom miatta olvasni Dantét meg Goethét. 

Itt írtam a teljes Szemadám-könyvről. Itt meg (utóbb) az Isteni színjátékról, itt a Faustról.

Ezt 2018. február 10-én írtam.