Művelődéstörténetileg mindenevő vagyok, az ilyen gazdag háttérrel megírt könyveket különösen szeretem, főleg, ha vagy egy hónapig el lehet szórakozni vele. Látszik rajta, hogy olyan ember írta, aki tájékozott történelemben, filozófiában, művészetekben, vallásokban, nyelvekben. Eszemben sincs kétségbe vonni a hitelességét annak, amit a középkori Provence-ról, a perzsa miniatúra-festészetről vagy az asztrológiai jeleknek a kártyalap-festményeken betöltött szerepéről ír. Bár egyikben sem vagyok szakértő, a hozzáértést így is látom.* Legfeljebb azt sajnálom, hogy nem ötször ilyen hosszú a kötet. Ez a nyolcvannyolc oldal gyalázatosan kevés a jóból. Nagyon szívesen olvastam volna még.

Főleg úgy nagyon kevés a nyolcvannyolc oldal, hogy valahol a harmadánál hirtelen elfelejti a szerző, hogy ő elsősorban kultúrtörténetet ígért, és beveti magát a miszticizmus berkeibe. De még ha csak azokba vetné. Azt se bánnám, azt is szeretem. Ő viszont annál messzebb is megy, egészen a paratudományokig eljut, és a végén még az üveggömbjósláshoz is tanácsokat ad.
Biztos nagyon hasznosakat, és még biztosabb, hogy a paratudományok iránt érdeklődő ember számára is hiteles marad ez a könyv, de az meg a legbiztosabb, hogy az az ember nem én vagyok. Az még tetszik, ahogy tippeket ad három vallás képviselőinek, hogyan érdemes a kártyák fölött meditálni,** de amikor áttér arra, hogy melyik kártya milyen helyzetben milyen életeseményt jelez, no, ott engem elveszít a könyv. Nem baj, csak nem merek rá semmiféle pontszámot adni, ezt csak sejtem, hogy jó lehet, érteni nem értek hozzá. Nagyon nem is szeretnék, itt a küszöbön megállok. 

A mellett viszont nem mehetek el szó nélkül, hogy milyen elképesztően gyönyörű ez a könyv. A legszebb könyv, amit életemben láttam. Nem túlzok. Kazanlár igazi művész, a szó minden értelmében. Van tehetsége és van mesterségbeli tudása. Ennek kimondásához persze nem én kellek, nélkülem is teljesen egyértelmű, de azért hadd mondogassam már. Olyan allegóriákat fest, hogy majd megszólalnak (meg is szólalnak, attól allegóriák), minden apró elemnek, számnak, színnek jelentése van – és azok a színek! Hát elájulok, de komolyan.
És nem arról van ám szó, hogy illusztrált lenne a könyv. Nem, az „illusztrált” címke csak hozzávetőleges jelzés. Ez olyan, mint egy Blake-kötet: a kép magyarázza a szöveget és a szöveg magyarázza a képet. Még az írástükör nagysága, még a betűnagyság is számít. A lapok szélén a csíkozás se csak dísznek van ott, tessék alaposan megfigyelni, sem a mintája, sem a színe nem véletlen. Kazanlár személyesen tervezte meg az egész könyvet.

Akkor most már csak egyvalamit szeretnék megérteni. Szemadám György a Vándorok könyve című, szintén (bár ennél kevésbé) hasznos könyvében, amely a tarotról szól, miért nem hivatkozik egyszer sem erre a Kazanlár-könyvre. Sem a bibliográfiában, sem sehol. Annak ellenére, hogy részletesen elemzi a kártyalapok segítségével Az ember tragédiája című klasszikust, amelyre Kazanlár könyve is kitér, ugyanebből a szempontból, csak jóval rövidebb terjedelemben. Természetesen juthat két ember egymástól függetlenül ugyanarra a következtetésre. Van is Szemadámnak magától annyi ötlete, hogy ne szoruljon a máséra. De azért az egyik művész ismerje (és ismerje el) annyira a másik művészt, hogy legalább egy lábjegyzetet szentel neki. 

Nagyon köszönöm az ajánlást, Aleph és viharmacska, ezt megérte végigolvasni! 

* (suttog) A latinhoz viszont konyítok, és azt azért látom, hogy abban ejteget néha hibákat a szerző. Bocsánatos bűn, ha valaki ennyi minden mellett egyvalamiben nincs otthon – de azért igazán megkérdezhetett volna legalább egy latinszótárt…
** Többféle szent szövegből – az Újszövetségből, az Ószövetségből, a Koránból, a Széfer Jecírából, néha Assisi Szent Ferenc verseiből is – illeszt a könyvbe idézeteket, tényleg ügyesen megválasztva, mindennapi lelki tápláléknak. A „húzz egy lapot” kb. úgy működik itt, mint a „hol nyílik ki a Biblia”, éppen csak egy kicsit kötöttebben. Nem hiszem, hogy kipróbálnám, nem vagyok éppen meditálásra alkalmas alkat, ez szép megfogalmazás arra, hogy fél percig nem bírom ki egy helyben olvasás vagy írás nélkül, de aki kipróbálja, biztosan nem fog ártani neki.

Ezt 2018. március 30-án írtam.