Ikszedik újraolvasás vége.

Mit lehet erről még írni? Fogalmam sincs, mióta szeretem. Az tuti, hogy hamarabb elolvastam, mint kötelező lett volna, úgyhogy csak az a biztos, hogy nem tizenhét éves korom óta. Addigra már legalább a negyedét kívülről tudtam, de nem mintha szándékosan tanultam volna. Két szót se. Csak megragadt és kész.

Ez olyan szöveg, amelyik csak úgy „ott van” az ember életében.
Ami nem jelenti azt, hogy ne lehetne vele vitatkozni. Sőt.

Végül is az egész egyetlen hatalmas vita, olyan kérdésekről, amelyek a mai napig nem vesztették aktualitásukat, és amelyekre a művön belül nincs válasz. Vagy éppen az a válasz, hogy nincs válasz, és ez maradjon is így. (Mármint nem az olvasó akarja, hanem a szereplők, hogy maradjon így.) Vita és keresés, folyamatos utazás az időn keresztül (ez a darab igenis sci-fi). Nemcsak a szavak, hanem a cselekedetek is arra valók, hogy a legnagyobb kérdésekre válaszoljanak, örökké nemet és igent, felváltva, vagy éppen egyszerre. Természettudományos érdeklődésű ismerőseim odavannak érte. Társadalomtudományos érdeklődésűek szintén.

Pedig még csak nem is tér ki mindenre, amire az ember kíváncsi lenne. Nyitva hagy sok-sok kérdést, amelyekre mind válaszolni lehet. A két főszólam mellett a mellékszólamok is helyet kaphatnak. Hogy mást ne mondjak, itt van mindjárt Éva, akinek a hangját hallani halljuk ugyan, de a fejébe csak egyetlen egyszer látunk be, a londoni szín végén, akkor is nagyon rövid időre. Álmodik-e Ádámmal együtt? Ha igen, mit? Vajon végig ugyanazt-e, vagy csak akkor, ha éppen találkoznak az álomban? Ha nem álmodik, miért nem? Hogyan és miért történik vele mindaz, ami történik? Hogy lehet, hogy nem öregszik? Hogy lehet, hogy nem emlékszik az álomra? Vagy emlékszik, csak nem mondja?

Azt hiszem, nagyon jól jártunk, hogy éppen ez a szöveg vált a magyar irodalom legelterjedtebb alkotásává. Csak a Molyon öt különböző fordítása van, ezeken kívül gyors borítókereséssel találtam még négyet, a Wiki tizennyolcról tud, de pl. a portugálról nem, pedig a borítóját megtaláltam. Ha a külföldi magyar irodalmat keres, addig jó, míg ilyeneket fog ki elsőként.

Utóirat: Ez a kiadás legalább akkora tragédia, mint maga a mű. Klasszikusban ennyi sajtóhibát ritkán lehet látni. Minimum a ritmus bicsaklik meg tőlük, de gyakoriak az értelemzavaróak is. Pedig máskülönben olyan kis helyes kiadvány, puha lapú, kényelmesen kézben tartható.

Pontszám: 10/10

Ezt 2017. november 14-én írtam.