Gyűjtögetek – válogatok – alakítok – alkotok

Gyűjtögetek – válogatok – alakítok – alkotok

Felnőttmese rengeteg erdővel meg posztmodern kirakóssal (Italo Calvino: Az egymást keresztező sorsok kastélya)

2020. február 23. - Timár_Krisztina

egymast.jpgEz igen! Ez mán tényleg igen! Posztumusz Nobel-díjat Italo Calvinónak!!! Ezt a könyvet megírni nem akármilyen fegyvertény volt. Amilyen kicsike, olyan bonyolult és sokágú. 
Már maga az alapötlet elbűvöl: az elbeszélő betéved a mesék és mítoszok sűrű erdejébe, sűrű erdőben egy átmeneti szálláshelyre (kastély? fogadó?), átmeneti szálláshelyen egy rakás néma közé, akik a tarot-kártya lapjai segítségével próbálják meg elmesélni történeteiket. Amelyekről nagyon hamar kiderül, hogy az európai irodalom legizgalmasabb, legrégibb alaptörténetei, amelyeken a kultúránk nyugszik. Vagy nem nyugszik. Mer billeg. Van benne király, királyné, lovag, óriásnő, apáca, udvari bolond, tudós alkimista, herceg és hercegnő, lebegő város, kincs és kocsma.

Amikor az alapötletet felfogtam, onnantól kezdve (gyakorlatilag tehát az első oldaltól) úgy kezeltem ezt a könyvet, mint felnőttmesék füzérét. És minden olvasónak ezt a módszert ajánlom. Ne akarjon összefüggéseket keresni, ne próbálkozzon azzal, hogy összeálljon valami egységes kép. NEM FOG. Tessék ülni, azt' hallgatni a mesét. Másképp sajnos tényleg nem megy. Mindenkit megértek, aki alacsonyra csillagozta a könyvet. Tényleg rendkívül bonyolult, rendkívül kusza. Mint egy erdő. Mint a mesebeli rengeteg erdő, amelyet direkt arra találtak ki, hogy eltévedjen benne az utazó. Úgyhogy a nb. utazó jobban jár, ha élvezi az eltévedést. Mert ebből kikeveredni nem fog. Ottan leszen hagyva faképnél. Szó szerint.
És aki ennél többhöz nem érez magában elszántságot, annak őszinte jó szívvel (a gúny és az irónia legcsekélyebb árnyalata nélkül!!!) azt tanácsolom, hogy itt hagyja is abba az értékelés olvasását.

Ahhoz, hogy valaki legalább az ösvényt megtalálja, hogy legalább hozzávetőlegesen tájékozódni tudjon, és megértsen valamit a történtekből, ahhoz viszont három dolog szükségeltetik.
1 tonna türelem (lehet több);
1 (de inkább 2 különböző) csomag tarot-kártya (elég elképzelni, mert ott vannak az illusztrációk, de azért örültem volna, ha van, és alaposabban megnézhetem a figurákat);
de mindenekelőtt:
1 db magyar szakos diploma VAGY 1 db tiszteletre méltó elszántság, hogy az ember rengeteg európai klasszikust (az ókortól a felvilágosodásig) önkéntes alapon és nagyon gondosan végigolvasson. 

Igen, kérem. Ez mocsokság. Ez – megint csak az irónia legcsekélyebb árnyalata nélkül mondom – csúf kirekesztés, diszkrimináció. Hogy egy szépirodalmi mű megértéséhez és élvezéséhez legalább harminc másikat készségszinten ismerni kelljen.* És azt rátegyék az 1001 könyv listájára! 1001 könyv, amit olvasnod kell, mielőtt meghalsz – válogatás nélkül mindenkinek. Mintha nekem nyomnának differenciálszámítási szakkönyvet a kezembe azzal, hogy alapmű, ne akarjak tovább létezni nélküle.
Márpedig az elbeszélő alig nyújt valami támpontot a művek felismeréséhez, nem lábjegyzetel, találja ki a nb. olvasó magától, hogy melyik történet hova való. Ha kitalálja, akkor a könyv átlag háromoldalanként a ráismerés örömével boldogítja. Ha nem találja, ugyanennek az örömnek az elmaradásával frusztrálja. Az élmények élménye, a csúcspont (stílszerű kifejezéssel élve): mikor a nb. olvasó arra is rájön, hogy ki az a Vindobonai Zsigmond. Akinek ilyen névvel való ellátása a szerző részéről a legelvetemültebb aljasság.
Viszont irtó jó poén. 

Én – bevallom töredelmesen – ezt az egész felnőttmesét, a rengeteg erdejével meg a hülye posztmodern kirakós játékával együtt mérhetetlenül élveztem. Ahogy a nyelvek megbénulnak, a szájak elnémulnak, és szó szerint minden értelmezés kérdésévé válik. Ahogy a könyv rendszeresen elkezd a világ mérhetetlen bizonytalanságán elmélkedni. Vagy a megismerés lehetetlenségén. Vagy a káosz és a rend összefüggésein. Hogy értettem-e? Hát úgy hellyel-közzel. Na de mire való az újraolvasás?!
(De mire ez az esemény bekövetkezik, legalábbis kölcsönbe beszerzek egy csomag kártyát. Jóslás kizárva, szerencsevadászok kíméljenek! Mesemondást ellenben minden mennyiségben vállalok, ha nem is fogok soha a büdös életben felérni a Calvino szintjére.)

U.i.: Ha valaki még ezek után is oly elvetemült bátor, hogy meg akarja próbálni elolvasni ezt a könyvet, annak a következő módszert ajánlom: tegye a saját különbejáratú 1001-es listája legvégére! Miután korábbról már jó sok másikat ismer, ez sétagalopp lesz, és tényleg élvezni fogja. 

* Canterbury mesék, Az eszeveszett OrlandoFaust, Parsifal, Justine... 

Ezt 2015. december 20-án írtam. 

Pontszám: 10/10

Kiadási adatok: Európa, Bp., 2000. 124 oldal. Szénási Ferenc fordítása

A bejegyzés trackback címe:

https://gyujtogeto-alkoto.blog.hu/api/trackback/id/tr2115487368

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása