Gyűjtögetek – válogatok – alakítok – alkotok


Életrajz, korrajz és védőbeszéd (Avilai Szent Teréz: Önéletrajz)

2020. március 06. - Timár_Krisztina

Nem tudtam eldönteni, hány pontot adjak rá, úgyhogy nem pontozom. Ez nem a könyv hibája. Nem a nagy nyilvánosságnak szánták, és ez látszik is rajta. Szerzője rengeteg munkája és betegsége közben mintegy „mellesleg” írta, még csak nem is mulatságból, hanem parancsra. Ettől az írástól függött, hogy…

Tovább

Ötletforrás és továbbgondolási alap, avagy asztrológia a modernségben (Baktay Ervin: A csillagfejtés könyve)

Kívülről nézem az asztrológiát, nem is szándékozom változtatni ezen. De ha egy ismeretterjesztő tankönyvet a Baktay Ervin jegyez, hát akkor is levenném a polcról, ha az ókori római Vesta-templom szent csirkéihez* kapcsolódó jóslási módszereket kategorizálná. Hát még így, hogy csillagászati…

Tovább

A mesemondó és a halál (Kerényi Károly: Görög mitológia)

Februártól decemberig olvastam, persze megszakításokkal. Nem akartam átvinni az új évre, még időben lezártam. Nem könnyű olvasmány, egy napra egy fejezet (vagyis egy mítosz/monda, esetleg több összefüggő történet) bőven elég, nem ritkán még sok is. Nem arra való szöveg ez, hogy egyvégtében…

Tovább

Fantasy, amelyben minden megérthető és kimondható (Hermann Hesse: Az Üveggyöngyjáték)

A 2015-ös Reading Challenge idején olyan könyvet kellett olvasni, amelyet pusztán a borítója kedvéért választ ki az ember. Ha volna olyan kihívás, amelyhez pusztán cím alapján kell választani, arra ezzel nevezhetnék be. Amikor először kedvem támadt rá, csak annyit tudtam róla, hogy ennél szebb címet…

Tovább

Rejtő gyerekváltozatban (Astrid Lindgren: Harisnyás ​Pippi)

Szürreális.(Ez a szó járt a fejemben a regény első felét olvasva. Alice Svédországban. Rejtő Prücsökje felment északra, miközben fiatalodott hét évet.)Mit tudtam volna én ezzel kezdeni gyerekként?(Ez járt a fejemben úgy a közepe táján. Kimaradt ugyanis az életemből, bár Lindgrent olvastam és…

Tovább

Középkori népi történetek nagyoknak (Gesta ​Romanorum)

Középkori elbeszélések gyűjteménye, amelyekre a későbbi korok írói rengeteget építettek? Ebből való egy Thomas Mann-regény és legalább egy Shakespeare-dráma alapötlete, Mikszáth számos novellájának magva? Ide vele!!! Nos, annyira sajnos nem jó, mint amilyen a híre. Legalábbis nem az egész.Népi…

Tovább

Elegáns, szigorú, melankolikus, ijesztő (Publius Vergilius Maro: Aeneis)

Újraolvasás vége.Ha az Odüsszeia a világ első és legnagyobb fanfictionje, hát az Aeneis se sokkal marad el mögötte, legfeljebb időben, de Vergilius nem tehet arról, hogy később született. Cserébe megkapta elődei összes tapasztalatát, és fel is használja őket, hogy aztán csakugyan pontosan olyan…

Tovább

Vita, keresés, időutazás (Madách Imre: Az ember tragédiája)

Ikszedik újraolvasás vége. Mit lehet erről még írni? Fogalmam sincs, mióta szeretem. Az tuti, hogy hamarabb elolvastam, mint kötelező lett volna, úgyhogy csak az a biztos, hogy nem tizenhét éves korom óta. Addigra már legalább a negyedét kívülről tudtam, de nem mintha szándékosan tanultam volna.…

Tovább

Középpont, amelyhez mindent viszonyítani kell (Várkonyi Nándor: Az elveszett Paradicsom)

Szép volt, jó volt, elég volt. :) A kötet elvileg a Sziriat oszlopai és a Varázstudomány között foglal helyet időben, gyakorlatilag a Sziriat oszlopait Várkonyi évtizedekkel később még átírta egyszer, vagyis Az elveszett Paradicsom tulajdonképpen mindkettőt megelőzi. Ez pedig látszik is rajta.…

Tovább

Motoszkál az ember agyában (Arany János: Kapcsos könyv)

Azt mindig is tudtam (na jó, nem mindig, csak amióta megtanították nekem), hogy Arany azért tartotta tudatosan csukva a Kapcsos könyvet, mert nem olyan verseket írt bele, amilyeneket vártak volna tőle. Most meg is bizonyosodtam róla.  Az 1870-es évek végén, amikor a benne szereplő versek legnagyobb…

Tovább
süti beállítások módosítása