Szürreális.
(Ez a szó járt a fejemben a regény első felét olvasva. Alice Svédországban. Rejtő Prücsökje felment északra, miközben fiatalodott hét évet.)
Mit tudtam volna én ezzel kezdeni gyerekként?
(Ez járt a fejemben úgy a közepe táján. Kimaradt ugyanis az életemből, bár Lindgrent olvastam és szerettem. Nem vagyok biztos benne, hogy tetszett volna.)
Biztos, hogy a gyerekem kezébe adnám?
(Ezt gondoltam a meredekebb részek olvastán, pl. amikor Pippi megtöltött pisztollyal játszik, vagy minden ok nélkül kigúnyol egy járókelő gyereket.)
Nem is olyan rossz ez. Mindkét nembéli vagány kölkökkel közösen olvasható, a megfelelő mesemondó hang begyakorlása után, kellő megbeszéléssel körítve. A töltött pisztolyt lazán átlapozva. 
(Ezt gondoltam a felén túljutva, amikor kezdett átmenni a mai napig meghatározó élménynek számító Fecskék és Fruskákba.)
Ha ebben a közegben játszódna az egész, simán kedvencelném még most is.
(Ezt meg akkor gondoltam, amikor helyszínt váltott a történet, de nem spoilerezem el. Ellenben feljebb viszem a pontok számát.)

Felfordult világ, gyerekmódra. Tökéletesen valószerűtlen figura egy nagyon is valószerű svéd kisvárosban. Gyerekek számára abszolút érvényű, felnőttek számára bolondító érvelési módszerek és problémamegoldó készség. A város hamar kénytelen belenyugodni a helyzetbe: a főszereplő kislány majmot tart, barátkozik, süt, főz, hazudik, fára mászik, ölbe veszi a lovat, fél kézzel a szekrény tetejére pakolja a betörőt, kiválóan elvan iskola, valamint mosás, mosakodás és takarítás nélkül, sőt: nemhogy elvan, még csak nem is tetvesedik. A gyom közt nem lakik patkány, a ló zabpogácsát eszik, ám önállóan nem termel újabb és illatosabb pogácsákat, Pippi bőröndnyi aranyát pedig meg se próbálják bántani, ha éppen nincs otthon. Vagyis fölötte áll az égvilágon minden bevett szokásnak. Amibe egy idő után az olvasó is belenyugszik. Én legalábbis.

Azért sokkal hamarabb belenyugodtam volna, ha hamarabb történik a bizonyos helyszínváltás, amelyet nem spoilerezek el. Az első fele olyan volt, mint egy Magyarországon játszódó Rejtő-regény gyerekverzióban. Kettő ilyen regény van (mármint felnőtt, de itt játszódó), de csak az egyiket bírtam végigolvasni, és azt se hittem el. Nekem egy Fülig Jimmy Batáviáról meséljen meg Timbukturól, jöjjön szembe a tangeri expresszvonat, és játsszanak römit a nádkunyhóban, azt készséggel elhiszem. A vége – a vége viszont egyszerűen csak mese volt, az a fajta, amit úgy olvas az ember, hogy még azt is kapásból tudja, melyik mondatban milyen hangsúlyt kellene használni kiskorú közönség esetén. A vége sokat dobott rajta számomra.

Még fel is olvasnám a gyerekemnek. Hadd másszon ő is a fára. Mondjuk, ha rám hasonlít majd, nem kell neki hozzá Lindgren.

Azt a pisztolyos részt, asszem, ügyesen kiszedem majd, ha saját példányom lesz. Igen, ilyen könyvrongálót csinál belőlem ez az izé.* Mondjuk, ezt a tervet még egy darabig csiszolni kell, mert a könyvtári példány apró hibáiról is gondoskodtak figyelmes és megfontolt emberek. Két lap ugyanis összeragadt, feltehetően az illető emberek kevésbé figyelmes és megfontolt életszakaszában (ld. még reggeli-, ebéd-, vacsoraidő), ezért két szó olvashatatlanná vált, de az emberek segítettek magukon, és ceruzával fölírták a lap tetejére, ami kimaradt. A betűk némiképp egymásra dőlnek, és látni valóan még csak a nyomtatott nagybetűk igazán sikeresek, ám a célnak tökéletesen megfelelnek.

* Igen, tudom, a gyerekkönyveket se szabad így bántani, akár hiteltelenné és cukormázassá is válhatnak tőle. Eszemben sincs cukormázasnak mutatni Pippit, az hazugság volna, ilyesmire nem vetemednék. A gyerekek pedig nagyon sok mindent el tudnak dönteni maguktól is, ha mesebeli erőszakról és annak hiányáról van szó.
A fenti két jelenetben az zavart nagyon, hogy egy olyan kislány cselekszik így, akit a szereplők a regény egész tartama alatt nagyszerűnek, abszolút értékesnek, sőt példának tekintenek, és az elbeszélő is végig ezt erősíti meg. Egy ilyen személy tettei nagy súllyal esnek a latba, könnyű vele azonosulni, tehát nem mindegy, mit csinál. Az, hogy kigúnyol valakit csak úgy ok nélkül, az állandóan hangsúlyozott jó szíve ellen szól – mert mindjárt más, ha ezt rosszindulatú emberekkel szemben teszi. Az pedig, hogy igazi pisztolyt süt el a barátai jelenlétében, a saját otthonában, egyszerűen túlmegy a vicces világfelfordítás lehetőségein.
Én gyerekként imádtam eljátszani a kedvenc olvasmányaimat. Ez nem mindig volt veszélytelen. De közvetlen életveszélyt nem eredményezett, mint ebben az esetben.
És azért ha ezt a két jelenetet (vagy akár csak az egyiket) kihagynánk, attól még nem kerülne Pippire egy árva szem cukormáz se. Marad ott elég egyéb csínytevés.

Ezt 2017. december 13-án írtam. 

Pontszám: 10/9