Kívülről nézem az asztrológiát, nem is szándékozom változtatni ezen. De ha egy ismeretterjesztő tankönyvet a Baktay Ervin jegyez, hát akkor is levenném a polcról, ha az ókori római Vesta-templom szent csirkéihez* kapcsolódó jóslási módszereket kategorizálná. Hát még így, hogy csillagászati alapismeretekkel indít (óóóh, az a fél év gimnáziumi fizika, amelyik még érdekelt is!), majd mitológiával folytatja, végül csudajó jellemzésekkel zár, amelyek közt az ember szorongva keresheti önmagát, kárörvendve az ismerősöket, és még a világtörténelemről is van – ha nem is tetszetős, mindenesetre tanulságos – mondanivalója!

Rokonszenves könyv ez, asztrológusnak is, kívülállónak is való, tényleg direkt népszerűsítésre és ismeretterjesztésre találták ki. Az a titka, hogy bár egyértelmű hatásokat tulajdonít a planétáknak és csillagjegyeknek, azt soha, még véletlenül sem állítja, hogy ezek a hatások kizárólagosak lennének az ember életében. Ebből a szempontból úgy fogja fel az asztrológiát, mint a középkori mágusok, mármint a legálisan (!) működők: van a hajlam meg van az akarat, és az utóbbival helyre lehet tenni az előbbit, sőt: adott esetben kell is. Adott esetben pont arra való a hajlam, hogy helyre tegyék.

Kiknek ajánlom a könyvet?
1. Akik szeretnének asztrológiával foglalkozni, és valami alapot akarnak hozzá.
2. Akik nem szeretnének asztrológiával foglalkozni, de érdekli őket a dolog, és nem papírgyűjtésbe való csillogó-villogó kiadványokra van szükségük. Ezen a kategórián belül különösen…
2b. …fantasyíróknak. 
3. Akik csak egyszer életükben is komolyan vették a magazinokban/interneten/tévében stb. ipari mennyiségben gyártott horoszkópokat.** Kijózanítónak. Hogy rájöjjenek, hogy a képzett asztrológus lenne az első, aki kidobná a tömegtermelt horoszkópot a fenébe. Illetve a papírgyűjtésbe.

Az 1-2. kategóriába tartozó egyedeknek azonban elkel a figyelmeztetés: A könyv 1942-ben jelent meg, és ez látszik rajta! Egyáltalán nem kell neki mindent elhinni, sőt! Aki tényleg foglalkozni akar az asztrológiával, és nem ötletforrásnak tekinti a könyvet, annak a számára csak továbbgondolási és továbbképződési alapnak jó!

Nagyon erősen bele vannak kódolva ugyanis a korabeli társadalmi viszonyok, no meg a modernség. (Amely nem keverendő össze azzal, amit a köznyelv modernnek szokott nevezni. A modernség különböző művészeti és filozófiai irányzatok összessége, amelyek a XIX. század második felétől nagyjából a XX. század hatvanas éveiig hatottak. Nemcsak a művészekre és a filozófusokra, hanem a hétköznapi emberekre és a politikai döntéshozókra is.) Van, ahol ez nyilvánvaló, ott az ember automatikusan lapoz egyet, kész. De ott is kritikával tessenek illetni a szöveget, ahol nem ugrik az olvasó képébe, hogy „engem a negyvenes években írtak!” Mert – és ezért vontam le egy pontot, és a belőle kiinduló ötletfolyamaimnak köszönheti, hogy csak annyit – akárhányszor rajta lehet kapni Baktayt, hogy nagyon ősi, hogy ne mondjam, örökkévalónak és megváltoztathatatlannak tekintett mítoszként kezel valamit, ami az ő saját gondolati konstrukciója, à la modernség. És azt a valamit úgy teszi oda az olvasó elé, hogy ha az olvasó jót akar magának, ehhez igazodjon. És épp hogy hozzá nem fűzi – vagy hozzá is fűzi –, hogy azért, mert ez az Úristen akarata.*** Hát lehet, hogy a negyvenes években ez a fajta gondolkodásmód működött, vagy nem, ld. a törikönyvet, de ma nem. És ne is működjön, köszi, pont elég volt belőle annyi. Sok is.

Ami viszont megbocsátásra hangol a könyv irányában, az az, hogy az elvárásaimat, amelyekkel kézbe vettem, nemhogy beváltotta, még bőven túl is teljesítette. A művelődéstörténeti és szimbólumfejtős része fantasztikus segítség az írói munkámban, csak azt sajnálom, hogy nem találtam rá hamarabb. Segít a jellemzésben, a szereplőkhöz rendelt tárgyak és helyszínek kitalálásában. Nem feltétlenül úgy, hogy mindenben követem, ld. a kritikáról írottakat, de ha csak alapanyagnak tekintem, akkor is igazi kincs. Köszönöm szépen, Várkonyi Nándor. :)

* Voltak olyanok. Tényleg. Nem én találom ki.
** Én soha nem vettem komolyan. Én egyszer sem. Na jó, lehet, hogy volt egy ismerősöm, akinek volt egy ismerőse, aki úgy huszonhárom-huszonnégy évvel ezelőtt a Hernádi Gyula horoszkópjában azt látta, hogy MOST játsszon szerencsejátékot, nyerni fog, de mivel kiskorú volt az illető, a rendelkezésére álló legdurvább szerencsejáték a Füles nevű rejtvényújság pályázatának beküldése volt, miáltal egy hét múlva jött a csomag a postára, miszerint megnyerte a fődíjat, egy 3600 Ft értékű walkmant. Ettől a kilencvenes években rettentő menő lett, mivel a walkmanben még videojáték is volt, teniszezni lehetett a géppel. Az ismerősöm ismerőse, valamint a húga rongyosra hallgatták a walkmant, egymás kezéből szedték ki, minden utazásra magukkal vitték, padlásukon máig őrzik. Soha többet nem nyertek semmit. :)
*** Megjegyzés: Baktay Ervin épp hogy vért nem izzad, hogy összeegyeztesse egymással a buddhizmust és a kereszténységet. Tiszteletre méltó igyekezet, tényleg, de nem kéne erőltetni. Ha meg még a magyar eredetmondákat is megpróbálja (márpedig megpróbálja) belekapcsolni a dologba, akkor csak azért nem bujdosok el, mert hat oldal után hála Istennek abbahagyja.

Ezt 2017. december 30-án írtam. 

Pontszám: 10/9