Gyűjtögetek – válogatok – alakítok – alkotok

Gyűjtögetek – válogatok – alakítok – alkotok


Minden a kísérteteken múlik (Henry James: A csavar fordul egyet)

2020. február 05. - Timár_Krisztina

Amikor először olvastam, nagyon zavarosnak találtam. Normál körülmények között ettől még tudok szeretni egy könyvet, ezt azonban nem szerettem. Aztán három-négy év múlva feladták kötelezőnek, és kérdést is tett fel hozzá a tanár. Hogy tudniillik amíg olvassuk, a következőre próbáljunk válaszolni:…

Tovább

Nyelvtörténet olvasmányosan (Tótfalusi István: A forró kutya)

Rongyosra nem sikerült olvasni, de csak azért nem, mert kemény borítós. Azért még így is elég megviselt kinézete van. Ajánlom mindenkinek, akinek a gyomra nem veszi be a nyelvtant, esetleg szeretné felkelteni a saját vagy mások érdeklődését idegen nyelvek iránt, és természetesen azoknak, akiket…

Tovább

Móra Ferenc: Kincskereső kisködmön

Huszonévesen igen-igen meglepődve tudtam meg, hogy ezt a könyvet mennyien utálták/utálják az iskolában. Mivel nyomasztó. És depressziót is okoz. Megértem, aki így gondolja, de én nagyon szerettem. Semmi depresszió. Egy percig se. Talán azért, mert én ezt a regényt úgy olvastam, ahogyan a meséket…

Tovább

Jules Verne: Grant kapitány gyermekei

Ennél többször csak A rejtelmes szigetet olvastam. Gyerekként is, felnőttként is élmény. Ez lett az első regény, amelyet teljes egészében végig tudtam olvasni franciául is. Megérte. (Plusz: Sok-sok évtizedig, gyakorlatilag a 2000-es évek elejéig ez volt az egyetlen Verne-regény, amelyikből…

Tovább

Karl May: Winnetou

Elolvasva kb. nyolcvanszor. Állapota: saláta. Gerinc: felismerhetetlen. Borító: elmosódott. Kiszolgálta édesapámat, aztán engem, aztán a húgomat. Az első fejezetek lapjai előbb megcsonkultak, aztán elengedték a kötést, aztán egyszerűen kihullottak, úgyhogy ki kellett venni a könyvet a könyvtárból,…

Tovább

John Gillingham: A Rózsák Háborúja

Diákként olvastam, egy történelemversenyhez kellett. Aztán sokkal több lett versenyre való tananyagnál. Mert kitűnően megjeleníti a korszakot, mert az eseményeket rendszerbe fogja, mert érthetővé teszi azt is, ami bonyolult, mert érdekessé teszi azt is, ami esetleg száraz lenne, és még a stílusa is…

Tovább

Felfedező szellemű gyermeklelkűeknek (Jókai Mór: Egész az északi pólusig!)

Így lehet, kérem szépen, tudományos-fantasztikus regényt írni a XIX. században úgy, hogy ne utánozzuk a Verne Gyulát (bármennyire is tiszteljük és szeretjük). Kóstoltál már bálnatejet? Hát ősgyíkmadarak barlangban jegelt húsát? Láttál már búzavirágkék jegesmedvét? Szerinted hány ezer évig tud az…

Tovább

Turai Kálmán: Libahajó

 Gyerekkoromban véletlenül került hozzám. Aztán még vagy háromszor elolvastam. Nagyon hasonlít Fekete István műveire, de nem lehetne velük összetéveszteni, mert egyedi is. A XX. század első felében játszódik, olyan vidéken, ahol sose jártam, de úgy van megírva, hogy akár az én családom története is…

Tovább

Charlotte Brontë: Villette

Egész életemben rajongani fogok a Jane Eyre-ért, és egész életemben tudni fogom, hogy a Villette jobban van megírva a Jane Eyre-nél. Az angol széppróza teteje. Éppen ilyen szépen lehet írni angolul, ennél szebben nem. Sötét, faragott fából van és cizellált ezüstből, no meg hideg, de tökéletesre…

Tovább

Erling Haagensen – Henry Lincoln: A templomosok titkos szigete

Nagyon izgalmas könyv. Ismeretterjesztő akar lenni, ehhez képest eléggé elhajlik a tudományosság felé, amitől néhol nehéz volt olvasni, de engem nem zavart. Sőt. Nem vagyok matekos, de ez után a könyv után mindenáron meg kellett tanulnom aranymetszéssel ötszöget szerkeszteni.  Ezt 2014. április…

Tovább
süti beállítások módosítása