Nagyon szép, nagyon jó, nagyon megérdemelte a Nobel-díjat, valahogy mégse találta meg az utat hozzám. Vagy én őhozzá. Pedig pont az ilyenfajta történelmi regényt szeretem igazán: ezt a kisember-történelmet, ráérősen mesélve, anekdotákkal tele. A fülszöveg alapján választottam, és a könyv…

Nagyon érdekes, nagyon alapos munka, és amennyire meg tudom ítélni, hiánypótló. Nem tudom, hányan foglalkoznak Magyarországon a szerzőn kívül ókori szórakoztató irodalommal, de (emlékezvén a Rejtő Jenő-tanulmányaim megírása során szerzett tapasztalataimra) gyanítom, hogy nem túl sokan. Ajánlom…

Második találkozásom a litván irodalommal. Másodszor se bántam meg. Pedig aj, de fura könyv ez, alig lehet mit kezdeni vele. Megy, mendegél, folyik, folydogál vidáman a népmese útján/medrében, aztán hirtelen kanyarodik egyet, az olvasó meg csak pislog, hogy most akkor hol vagyunk. Hát ott, ahol…

Igazából sose voltam különösebben szoros barátságban az abszurd drámával, bár akadnak kivételek, de az leginkább olyankor szokott előfordulni, ha színházban látom őket. Ezekre az értékelések miatt lettem mégis kíváncsi.  A három darab közül az első aranyos, de valahogy nem jött be nekem. Viszont…

Ez nem regény, ez marionettszínház. Szeretem a groteszket, de nem akkor, ha ilyen otromba, dróton rángatott, tátogó piros szájú fabábukkal van tele. Még akkor se, ha amúgy a könyv TÉNYLEG nagyon jól meg van írva. Mégse bántam meg, hogy elolvastam. Azt tanultam, hogy ha egy szöveget nagyon, de…

Ez nagyon gyors olvasmány volt. Valami három-négy óra alatt vége lett. De most nem azért, mert túl akartam rajta esni. Sőt. Olvastam, míg megfőtt a rizs, míg bekapcsolt a számítógép, míg megettem a kakaós csigát. A helyszín az Ottomán Birodalom egy meg nem nevezett nagyvárosa, de van egy olyan…

Két kisregény: mesék felnőtteknek. (Közülük is csak az erős idegzetűeknek.) Mesék a szó legősibb értelmében. A Kyra Kyralina a „mesébbik” a kettő közül: egy fiú veszélyes és szomorú bolyongásáról szól. „Túlcsordul”. A boldogság csak szilaj és szenvedélyes lehet, a szenvedés csak kegyetlen és…

Őszintén csodálom ezt a nőt. Agatha Christie kortársaként angol krimit írni, a klasszikus műfajból valót – ahhoz már eleve merészség kell. Jó krimit írni – ahhoz tehetség. De hogy angol is, klasszikus is, jó is, és mégse utánozza Agatha Christie-t?! Na, ahhoz már a zsenialitás környékén kell…

„Bizony, csodás ország, ahova jöttünk,Minthogyha a perc szárnyakon osonna…” Sebességet vált. Leül/fekszik, tetszés szerint. Könyvet kézbe fog. Olvas. Újraolvas. Hatodszor is újraolvas. Emlékezik. Próbálja egésszé összerakni a széttörtet, az elveszettet. Nem sikerül. Tapasztalt ember nem esik…

Jajj, hát ez az Inés Suárez, ez Az ellopott futárból a Babette anyó fiatalon. :D Csak lavór helyett serpenyővel likvidálja a nemkívánatos elemeket. De a kard meg a páncél se áll neki rosszul, és pofozkodni is tud. Közben tésztát süt, csontot rak helyre, és várost alapít. Történelmi alak, a mai Chile…