Nagyon érdekes könyv. Antikváriumi garázdálkodásaim közé tartozik, és egyáltalán nem bántam meg, hogy megvettem. Nem nehéz olvasni, mert úgy tud tudományos lenni, hogy nem használ bonyolult műszavakat, értelmesen magyaráz, és állandóan rövid, tanulságos vagy mulatságos történeteket iktat közbe a régészek munkájáról. Elég durvák, főleg a főtt birkafej szétosztása.

A szerző nemcsak régészként, hanem művészettörténészként (van belőle egy diplomája) és néprajzosként is működött a terepen, és kereste az összekötő szálakat a valahai és a mai nomád társadalmak között. Meg is találta.

És hát kiderült, hogy ezek a nomádok, szegények, olyan időjárási körülmények között éltek/élnek, hogy ahhoz képest Észak-Anglia maga a paradicsom. Azért is alakulhatott ki a sztyeppén viszonylagos egyenrangúság a nemek között (mindkét nem képviselői részt vettek/vesznek a vadászatban és az otthon védelmében éppúgy, mint a háztartás vezetésében és a gyermekek felnevelésében), mert ennyi megterheléssel egyszerűen nem engedhették/engedhetik meg maguknak azt a luxust, hogy a társadalom egyik felét kihagyják a számításból. Azonkívül bármikor bárkivel előfordulhat, hogy magára marad, és magában kell boldogulnia.

Amúgy a szerző maga se semmi. Elmúlt ötvenéves, mikor úgy döntött, hogy régész lesz, utána diplomázott és doktorált, utána tanult meg oroszul és valamennyire kínaiul is, és még hetvenévesen is jobban bírta az ásást a kazah pusztán (természetesen a mérnök férjével együtt), mint a harmincas helybeliek. 

Ezt 2014. július 16-án írtam. 

Pontszám: 10/10