Tipikusan az a könyv, amelyet nem merek pontozni.

Csodálkozva olvasom a Molyon az értékeléseket, hogy milyen vadnak, sötétnek, sőt veszélyesnek tekintik ezt a könyvet. Hát nem tudom, engem nem akart bántani. Érdekelt, ahogy valami egészen idegen és furcsa, ám békés kultúra érdekli az embert. Meg se fordult a fejemben, hogy ki is próbáljam.

Amúgy is elsősorban férfiaknak szól. Igaz, hogy aki először hírt adott erről a kultúráról Európában, az éppen egy belga utazónő volt, akire Hamvas bőven hivatkozik is.

Ami a legkülönösebb ezekben a misztériumokban, az az, amit Hamvas is kiemel a bevezető tanulmányban: hogy semmi elragadtatottság, semmi szárnyalás nincs bennük, csak pontos és részletes gyakorlat-leírások, amelyeket nyugodtan száraznak is lehet nevezni, eltekintve attól, hogy az idegekből előtörő sugarakról meg kimondott hangok színéről beszélnek.

Aki békében van saját magával, olvassa nyugodtan, nem lesz tőle semmi baja. Fönn van az egész a Terebessen.

Utóirat: Hogy Hamvas csak fordító vagy inkább szerző, abba nem merek belemenni, inkább feltüntetem mind a két helyen. 

Ezt 2014. augusztus 11-én írtam.