Életemben semmit nem olvastam, ami egyszerre lett volna ennyire bűbájos és ennyire kegyetlen…

Igaza volt Romain Rolland-nak: ez a könyv tényleg olyan, mint egy folyó. De nem(csak) úgy, ahogy ő mondja. Hanem úgy, hogy a sok-sok apró történet, amelyekből a regény felépül, mint kisebb-nagyobb vízfolyások, elindítják, aztán egyre nagyobbra duzzasztják, ahogy egyre újabbak és újabbak csatlakoznak hozzájuk, és kibontakozik a regény.

Till Eulenspiegel elvileg történelmi alak volt, a XIV. századi Németországban csavargott és rontotta a levegőt, vidám (gyakran otromba) tréfákat űzött, aztán annyi jó vaskos humorú népmesét találtak ki róla, hogy sok száz évig folyamatosan ihlette a német írókat. Óriási ötlet volt Charles de Coster részéről ezt a figurát kölcsönvenni Belgiumnak, Thyl Ulenspiegelt csinálni belőle, és áttenni kétszáz évvel későbbre, Németalföld szabadságharcának idejébe.

Meglepően könnyen lesz a népi tréfacsinálóból népi szabadsághős – de hogy egyúttal megtartja tréfacsináló mivoltát is, az már zseniális. Ez a figura egyszerűen úgy van megírva, hogy az égvilágon mindent el lehet róla hinni, még azt is, hogy barátaival együtt évtizedeken keresztül szép, fiatal és erős marad, hiszen egyszerre hús-vér alak és jelkép. Mint ahogyan az egész történet egyszerre földközeli és jelképes. Ez annyira népmesei talajon áll, hogy simán elhiszem a jókról, hogy csak jók tudnak lenni, a rosszakról meg, hogy csak rosszak – pedig mindegyik, még amelyik csak hat sort kap, az is eleven jellem. Máskor meg inkább népballada, ritmikus prózában, ismétlésekkel és refrénekkel (a párbeszédek gyakran mintha egymásnak felelgető, prózában írt balladaversszakok volnának, nem mindig könnyű őket követni) és persze népballadába illő rémtettekkel. Itt aztán folyik literszám a vér, egymás sarkára hágnak a könyörtelenebbnél könyörtelenebb kivégzések, kínvallatások, válogatott keservek. És amikor a legszomorúbb, legkeservesebb, éppen akkor a legköltőibb, minden sora gondos munkával megírva.

Az se ártott a szövegnek, hogy pont Illyés Gyula meg Szabó Lőrinc fordította magyarra. 

No de egye fene Thyl Ulenspiegelt. Lamme Goedzak a csúcs!!! :D Mert hát még jó, hogy a népi szabadsághősnek jár egy nyúlszívű, dagadt, tiszta erényű és angyali jóságos másodhegedűs, aki gyávasága ellenére tűzbe-vízbe követi Ulenspiegelt, mikor éppen nem a felesége fantomképét kergeti egész Flandrián keresztül. 

Egyetlen hátránya a szövegnek, hogy (mivel a németalföldi szabadságharcról az ember az én koromban már legfeljebb annyi emléket őriz, hogy volt olyan) nem mindig lehet követni, ki kicsoda. Azt viszont két perc alatt be lehet lőni, hogy ki melyik oldalon áll, vagyis hogy mellette kell szurkolni vagy ellene, aztán két oldallal később úgyis újak váltják fel.

Mit mondjak még? Éljen a Koldus! :)
(Mekkora ötlet volt már a németalföldiektől így kitalálni ezt a remekül üvölthető jelmondatot, egy fél csatát már megnyertek pusztán ennyivel.)

Ez a bejegyzés egy sorozat része, amelynek minden darabja a világolvasási kihíváshoz kötődik. A teljes listát itt találjátok. 

Ezt 2014. július 28-án írtam. 

Pontszám: 10/10