(Avagy egy molyos booktag, amely annyira személyes válaszokat vár, hogy a blogon is helye van)
1. Melyik az első könyv, amit olvastál, amiről emléked van?
Pif kalandjai à la Szutyejev. Ötéves koromban addig meséltettem magamnak, hogy már kívülről tudtam, azt is, hogy hol kell lapozni. Aztán meguntam, hogy mindig várni kell addig, míg valakinek lesz ideje olvasni nekem. Haladjunk, ezt így nem lehet. És addig néztem össze a hanggal a betűt, míg egyszer csak kikiabáltam a konyhába, hogy "anya, tudok olvasni!", és kimentem bemutatót tartani, és tényleg tudtam.
2. Melyik az a könyv, ami után rohamos mennyiségben kezdtél el olvasni, tehát mikor lettél könyvmoly?
Lásd eggyel fentebb. Én azóta le nem álltam.
3. Könyvek, amiket a könyvmollyá válásod után olvastál, szerettél, de nem feltétlen változtattak volna könyvmollyá magukban.
Tove Jansson: A láthatatlan kisgyerek. Hiba volt mesekönyvként kiadni. Valóban az, de felnőttmesékkel. Rettenetesen megijesztett és nyomasztott. Pedig igen-igen nehezen megijeszthető gyerek voltam, tessék csak megnézni a következő válaszaimat.
4. Második könyvmolyság – melyik könyv volt az, aminél másodszor érezted a kiugró könyvmoly életérzést?
Ezt a kérdést nehezen tudom értelmezni. Létezik olyan, hogy valaki többször válik könyvmollyá? Nem folyamatosan az? Vagy úgy kell érteni, hogy valaki gyerekként könyvmoly, aztán más hobbijai lesznek, aztán visszatalál az olvasáshoz?
Biztos, ami biztos: megjelölöm életem első kedvenc könyvét. Felix Salten: Bambi. És most nagyképű leszek: nemcsak olvasót, hanem írót is csinált belőlem, mégpedig akkor, amikor még nem is olvastam.
Fú, de rosszul hangzik...
Pedig csak annyi történt, hogy az egyik osztálytársamnak megvolt hanglemezen, én pedig belehallgattam náluk. Néhány mondatra emlékszem, ahogy az őzgyerekek kiabálják egymás nevét. Kezdetben nem is ismertem mást a történetből, csak ezeket a neveket. Nem tudtam, hogy ez egy meseregény, a hanglemez pedig nem volt meg nekünk. Úgyhogy kitaláltam a nevekhez még néhány más nevet, és egy saját történetet. Írólapokra írtam – nyomtatott betűkkel, mert az írottakat még nem ismertem –, illusztráltam, majd összevarrtam a lapokat. Nagyjából egy évvel később találtam meg a könyvtárban és olvastam el a könyvet, fura érzés volt, hogy egész más a történet, mint az enyém. De azért nagyon tetszett. Kivéve, hogy annyian meghalnak benne. Aztán már az sem zavart, mert az én történetemben, amelyet természetesen folytattam, mindegyiket megmentettem.
5. Melyik az az általános iskolai kötelező olvasmány, amely nagy hatással volt rád (lehet negatív/pozitív egyaránt)?
A kedvenc kötelezőm. Au. Bevallani is alig merem.
Mindenekelőtt leszögezem, hogy attól, hogy nekem kedvencem volt, még egyáltalán nem tartom kicsiknek való könyvnek, és szerintem nem lenne szabad kötelezőként olvastatni. Mélységesen megértek mindenkit, aki utálta. Még akkor is, ha én konkrétan húszévesen tudtam meg, hogy ezt rajtam kívül körülbelül mindenki utálta.
Másodszor azt szögezem le, hogy amikor megtudtam, hogy mindenki azért utálta, mert depressziós lett tőle, akkor őszinte döbbenettel kérdeztem meg, hogy mitől. (Ezért most duplán elnézést kérek, az empátia teljes hiányára vall a kérdés, főleg azt tekintve, hogy felnőttként is újraolvastam a könyvet legalább kétszer.) Engem a depresszió olyan messzire elkerült olvasás közben, mint Magyarországot a tengeri hajók járatai. Mondjuk, volt egy nagy előnyöm a többiekkel szemben: ismertem egy falusi temetőt, amelyikbe szívesen jártam, mert egyáltalán nem találtam szomorú helynek. Azt igazából fel se fogtam, hogy annak kellene találnom. Békésnek találtam, szépnek, bokrokkal, rigókkal és vadvirágokkal tele (ritkán gazolták). Az öreg fejfákba vésett neveket még izgalmasnak is. Mármint elolvasni őket, ami ötven-hatvan év után már nem csekély teljesítmény.
Viszont a könyv mesei-mágikus elemei az utolsó szóig megtaláltak, és mindegyiket meggyőződéssel el is hittem, akkor is, amikor az összes osztálytársam rájött, hogy melyik szereplő hazudik (tréfából vagy kedvességből). Én elhittem a gyémántcserepet, a cinegekirályt, az ezüstgyűszűt, mindent.
Igen, lepleződjön le sötét múltam: Kincskereső kisködmön...
6. Műfaji könyvmolyság – olyan meghatározó könyvek, amik egy-egy műfajt szerettettek meg Veled.
Fantasy: Pavel Bazsov: Lidérc anyó kútja
és Michael Ende: A Végtelen Történet
Történelmi regény: Fekete István: A koppányi aga testamentuma
Kalandregény: Szentiványi Jenő: A fehér csapat
Ismeretterjesztő regény: Jules Verne: A rejtelmes sziget
Mitológia: Trencsényi-Waldapfel Imre: Görög regék
Western: Hosszú Toll: A Sós Sziklák Völgye
Romantikus: Charlotte Brontë: Jane Eyre (oké, tudom, igazából gótikus, de ezt akkor még nem fogtam fel)
Krimi: Astrid Lindgren: Az ifjú mesterdetektív
Dokumentumregény: Joy Adamson: A pettyes szfinx
7. Egy olyan könyv, amit rejtélyhez kötsz, és rejtély is maradt benned azóta is (lehet rejtély, hogy kitől kaptad, miért kaptad, vagy akár a könyv körüli rejtély).
Altay Margit: Két várkastély. Fogalmam sincs, honnan került nagymamámhoz az a tizenöt-húsz amatőr módon egybekötött, három nemzedék által agyonolvasott háború előtti Tündérvásár, amelyik folytatásokban tartalmazta ennek a regénynek a második felét. (Az első fele sajnos hiányzott, csak egy összefoglaló volt róla.) Nem ő gyűjtötte, az biztos. És fogalmam sincs, miért nem adták ki a regényt kötetben, amikor teljesen rendben levő kis ifjúsági kalandregény volt, elrejtett kinccsel, álruhával, nyomozó gyerekekkel, titkos térképpel. Arra persze nem emlékszem, melyik évben jelentek meg ezek a folytatások. Lehet, hogy a háború miatt nem vált lehetővé a kiadás.
8. Van-e kiemelkedő, egyetemi olvasmányod? Ez a kérdés nagyrészt bölcsész szakosoknak lehet releváns, ha nincs, hagyd ki. :)
Szerintem ez a kérdés diszkriminatív, miért ne lehetne kiemelkedő egyetemi olvasmány a Vektorgeometria és lineáris algebra, ha az érdekel valakit? Egyébként természetesen Mihail Bahtyintól a François Rabelais művészete. Valami olyan kaput nyitott ki bennem, amely az egész életem számára irányt adott. Részben azért is kezdtem el franciául tanulni, hogy Rabelais-t olvashassak eredetiben. Éppen folyamatban is van.
9. Könyvek, amiket korosztályodon kívül olvastál, mégis iszonyatosan lekötnek.
Dieter Ott: Az ördöngös Caprioli. Hogy ez hol volt gyerekkoromban... Miből maradtam ki...
10. Harmadik könyvmolyság – ki az a szerző, akinek a művei nagy hatással voltak rád, de inkább a szerző lett a kiemelkedő élmény benned, és nem egy-egy kötet magában. (Nem feltétlenül kell a kedvenc szerződnek lennie)
Már meg nem is kettő, hanem mindjárt három? Remélem, jól értem, hogy itt olyan szerzőt kell megemlíteni, akit felnőttként ismertem meg, és úgy vált meghatározóvá. Hát legyen Hamvas Béla. Nemcsak azért, mert a könyvei nagyon rokonszenvesek nekem (főleg a Scientia sacra és a Karnevál), hanem azért is, mert A száz könyv című műve sok-sok eddig ismeretlen életműhöz is elvezetett. Egyáltalán nem vált mindegyik meghatározó élménnyé, és nem is értek egyet mindenben Hamvas ítéletével, de most sokkal többet tudok a világról, mint az előtt, hogy az első "százkönyves" vállalkozásomba belefogtam volna.
11. Nagy a füstje, kicsi a lángja, vagy fordítva?
Legyen fordítva. Annyi olyan író van, aki fantasztikus teljesítményt tett le az asztalra, és alig olvassák. Például Kele Fodor Ákos. Vagy Lesznai Anna. Vagy Sigrid Undset, akinek a Nobel-díjas regényét illene már újrafordítani.
12. Melyek azok a könyvek, amelyek olvasási élményét egy-egy személyhez kötöd, és a személy miatt hagytak benned maradandó nyomot?
Rengeteg olyan könyv van, amelyet mások ajánlottak nekem, de amelyik csak a személy miatt hagyott volna maradandó nyomot, olyan nincs.
13. Egy trend, ami miatt többet kezdtél olvasni.
Lásd a 10. pontot, amennyiben Hamvas trendnek számít. Amennyibe már nekem került a könyvek beszerzése... szembesíteni fogom vele Hamvast majd a túlvilágon...
