Gyűjtögetek – válogatok – alakítok – alkotok


Megvan-e még a lelked? (Nyikolaj Vasziljevics Gogol: Az arckép)

2020. február 28. - Timár_Krisztina

Újraolvasás vége.Amikor utoljára olvastam ezt a kisregényt, egyetemista voltam. Nem egészen annyi idős, mint a történet első részének festője, és épp csak egy kevéssel vagyonosabb.* Művész akartam lenni mindenáron.Több mint tizenöt év telt el azóta.És most nagyon furcsa volt újra találkozni ezzel a…

Tovább

Ókori avantgárd és sok-sok szépség (Széphajú Khariszok tánca)

Hiánypótló kis kötet, és én vagyok a menő, mert megvan nekem itthon, ráadásul csak ötven forintomba került!Egy ideje értetlenkedek már, hogy mit esznek ezen a Pindaroszon a magyar klasszikusok. Kölcseytől, Hamvastól kapásból tudom idézni Pindarosz dicséretét, de ha kicsit akarnám, tuti, hogy…

Tovább

Soklapú kristály és álomszínház (Stefan George és Hugo von Hofmannsthal versei)

Szégyen, nem szégyen, éppen csak harangozni hallottam erről a két költőről, mielőtt a válogatásba belefogtam.* Mint ahogy azt is csak az utószóból tudtam meg, hogy Rilkével együtt ugyanúgy triumvirátust alkotnak a modernség német nyelvű irodalmában, mint ahogy pl. az angol romantikában Byron,…

Tovább

Bújj bele, szedd szét, vitatkozz vele, szamárfülezd, keltsd életre a múltat, mert az a jelened (Plutarkhosz: Párhuzamos életrajzok)

Első olvasásra tíz pont, és ha* újraolvasom, tuti, hogy kedvencelem is.Okulásomra kezdtem bele, és legnagyobb meglepetésemre szeretetből folytattam.Egyébként se taszít az ókori irodalom, sőt, de azt tényleg nem vártam, hogy 2016 decemberétől napjainkig munkás délelőttjeim és délutánjaim során…

Tovább

Percy Bysshe Shelley: Prometheus Unbound

Valami gyönyörűséges. Érdemes eredeti nyelven olvasni, lehetőleg többször. Én is azt tettem. Jóval később jutottam hozzá a fordításhoz is. Csak imádkozzon az ember, hogy ne vizsgára kelljen olvasni (nekem szerencsére nem arra kellett). Az a fajta dráma ugyanis, amelyet oldalanként elölről kell…

Tovább

Gótika, bűntény, angol humor, zseniális jellemek (Charles Dickens: Our Mutual Friend)

Van olyan, hogy az ember nagyon szereti a paprikás csirkét (tejföllel).Meg a gesztenyepürét (tejszínhabbal). És van olyan (egy ideális világban), hogy az ember mindennap paprikás csirkét kap (tejföllel) és gesztenyepürét (tejszínhabbal), de reggel, délben, meg este is.Tessék kitalálni, mi fog…

Tovább

A puszta kimondott szó és a népi élet (Kalevala)

Paraszt-eposz.És most felejtsük el, hogy a „paraszt” szónak elítélő felhangja is van a magyar nyelvben. Itt nincs.* Odüsszeusznak se derogál király létére sk. tutajt ácsolni, de ennyi munkába, amennyit ebben az eposzban végeznek, még ő is belerokkanna. Akhilleusz hozzá se tudna fogni. Mert ezek az…

Tovább

Egy halom barokk klisé (Miguel de Cervantes: Ferrara hercege)

Don Quijote for ever, míg a világ áll, meg még azon is túl, könyvben, filmen, színpadon! Na de ami ezeket az elbeszéléseket illeti, hát…A borítón jót röhögtem, visszahozta a gyerekkoromat, amikor pont ilyen bombasztikus címlapokkal kezdték újranyomni a hatvan-hetvenéves fordításokat változtatás…

Tovább

Alternatív valóságok egymás hegyén-hátán (Jonathan Swift: Gulliver's Travels)

Zseniális fantasy, aprólékosan felépített alternatív világokkal, állandó utalásokkal az európai kultúrára is, irdatlan képzelőerővel és sajátosan kifordult humorral megírva, oly módon, hogy még angolul is pár nap alatt bekanalazható,* választékosságában és régiességében se támaszt az égvilágon semmi…

Tovább

Vásári forgatag, mitikus főszereplőkkel (Charles Dickens: The Old Curiosity Shop)

Vásári forgatagba való, hat-hétszáz oldalas kis szösszenet. Időnként szinte hallani lehet az utazó bábszínház kerekeinek nyikorgását, vagy a kikiáltó hangját: „Itt látható az angyali szép gyermek és a rút, gonosz szalamandra törpe kegyetlen összecsapása! Nyerhet-e megbocsátást a bűnös öreg?…

Tovább
süti beállítások módosítása