Gyűjtögetek – válogatok – alakítok – alkotok

Gyűjtögetek – válogatok – alakítok – alkotok

Alternatív valóságok egymás hegyén-hátán (Jonathan Swift: Gulliver's Travels)

2020. február 23. - Timár_Krisztina

gulliver.jpgZseniális fantasy, aprólékosan felépített alternatív világokkal, állandó utalásokkal az európai kultúrára is, irdatlan képzelőerővel és sajátosan kifordult humorral megírva, oly módon, hogy még angolul is pár nap alatt bekanalazható,* választékosságában és régiességében se támaszt az égvilágon semmi komoly nehézséget.** Olvasható konyhaasztalnál ülve, ágyon fekve, vonaton utazva, esetleg a vasútállomáson (állva) várakozva, sőt ha éppen sehol másutt nincs hely, az ajtófélfának támaszkodva is. Aztafészkes, nem is emlékeztem rá, hogy ez ilyen jó! Megyen a kedvencek közé.

Őszintén nem értem, hogy pontozhatják így le ezt a könyvet, ahogy a magyar fordítás százaléka mutatja. Oké, elég sok benne a leírás, de az összes mai fantasytől pont azt várják el, hogy kidolgozzák az általuk kitalált világot, itt meg négyféle világot is ki kell dolgozni, anélkül tényleg nem megy. És nagyon ügyesen csinálja, egy percig se unalmas: minden leírás éppen megfelelő mértékben keveri a fantasztikust a realisztikussal, az ismerőst az ismeretlennel, úgy, hogy még éppen elképzelhető legyen, de közben a sajátunktól gyökeresen különböző is. Tolkiennek se megy jobban. Sőt. Az ember lépten-nyomon eltátja a száját, hogy a fantasynek mint műfajnak a feltalálása előtt kétszáz évvel milyen tökéletesen követi Swift a fantasy (mint utóbb megtudtam, high fantasy) műfaji követelményeit.*** És kiválóan szórakozik. Mármint én. Pluszban visszajött az összes gyerekkori hajózóskalandregény-emlékem, A kincses szigettől a Fecskék és Fruskák-sorozatig.

Na, fordítsuk komolyra a szót. Nem mese ez, gyermek. Kőkemény szatíra a XVIII. század gyarmatosító országairól, szűkebben Angliáról, tágabban egész Európáról, a jelenkorig bezárólag. Azért is lett klasszikus, nemcsak a szórakoztató volta miatt. Sokszor és sokan leírták már róla, milyen kiválóan ért Swift a nézőpontok játékához. Nála mindent a viszonylagosság határoz meg: Lilliputban mindent felülről néz az elbeszélő, Brobdingnagban mindent alulról, és ez korántsem csak méretbeli következményekkel jár – a korszak társadalmának paródiáját is adja mindkét esetben. De itt még csak mérsékelten csúfolódik, a humora akár aranyosnak is nevezhető ahhoz képest, amit Laputának és az okos lovak országának jóval bonyolultabb utalásrendszere produkál. Különösen az utolsó rész annyira, de annyira keserű – hogy az már túlzás. Azt hiszem, a kulcsa is ebben kereshető. 

SPOILER Egyik tartományt se lehet komolyan venni – miért pont a Houyhnhm-országot kellene?! Minden tartomány leírása mélységes iróniával van tele – mindegyik esetében következetesen másképp kell érteni minden szót, mint amilyennek a szó szerinti jelentése tűnik – nem lehet, hogy a lovak között is ezt a stratégiát kéne alkalmazni? Attól, hogy minden második mondatában azt erősítgeti az elbeszélő, hogy ebben az országban minden az utolsó szóig igaz? Oké, szóval tényleg létezett Gulliver, és tényleg járt az okos lovak között, és tényleg megtanulta a nyelvüket, ja, igen.
MÉG KOMOLYABB SPOILER: Egy darabig persze, hogy komolyan vehető, nem is szabad figyelmen kívül hagyni a kritikáját, de mikor Gulliver már jehu-bőrből csinálja a cipőfelsőrészt meg a csónakborítást, gyerek-jehu bőréből a vitorlát, és felbukkan az az undorító portugál kapitány is, aki feneketlen gonoszságában még húsz fontot is átad útiköltségre – vissza nem térítendő módon! fuj!!! – az általa korábban sose látott Gullivernek, aki őneki se kutyája, se macskája, még csak nem is felekezetebeli, akkor az már szerintem több mint egyértelmű felszólítás az olvasó részére, hogy tegye csak fel ugyanazt a szemüveget, amellyel a többi három könyvet olvasta. Mert ez ugyanaz a Swift ám, aki ír hazafiként a Modest Proposalt írta, amely hűvös racionalitással levezeti az írországi éhínség radikális megoldását, mely szerint az írek – vigyázat, felnőtt tartalom! – egyék meg a saját gyerekeiket. SPOILER VÉGE

A felvilágosodás, szűkebben véve a racionalizmus nagy klasszikusa a Gulliver, amely a józan ész nevében kéri számon az emberiségen az összes hülyeségét, a józan ész szabályait pedig az egyetemes természetből vezeti le. Ja, hogy mi az egyetemes természet, azt nem definiálja. Az óriások beleférnek, a hatvan évnél tovább tartó boldog házasságok nem. Ami egyébként a nőkkel kapcsolatos megjegyzéseit illeti, időnként elküldtem Gullivert a nőnemű szülőjének meglátogatására altesti tájékon, na de ha a fentebb spoilerként részletezett csónakkészítést túléltem, akkor erre már, gondoltam, nyugodtan legyinthetek. Különös tekintettel az iróniára meg az önellentmondásokra.
No de vissza a természethez! (Nem, Rousseau ilyet nem mondott, tényleg nem, viszont az már egy másik mese.) Szóval józan ész meg természet, amely egyértelműen sugallja az egyetlen lehetséges és egyedül igaz utat, amely a világ összes népének összes problémájára tökéletes megoldást ad(na) egyszer s mindenkorra (mármint ha a világ összes népe venné a fáradságot és rálépne). Józanságot! Racionalitást! Igazságot! Beszélő lovakat!!!
Na, itt kezdődik az iróniának az a bizonyos mélyrétege. Hiszen ebben a jegyben gyarmatosította Európa a világ többi részét… És hogy éppen a gyarmatosítást milyen csúnyán kicsúfolja Swift, az is igazából csak az utolsó könyvben esett le. 

SPOILER Ahol Gulliver pontosan úgy viselkedik, ahogyan a művelt európai a „vadember”-től elvárta: alázatos, kötelességtudó, bizonyos fokig nevelhető, bizonyos fokon túl saját alsóbbrendűségét maradéktalanul elismerő, utánzásban remek, de magasztos gazdáinak legfeljebb paródiája lehet. SPOILER VÉGE

Szóval milyen ez a felvilágosult polgár? Okos, de nem intelligens. (Aki azt hiszi, hogy ez a kettő kizárja egymást, az keressen fel, mutatok neki ötven olyat, mint Gulliver.) Kíváncsi, utazni és tanulni kész (ami a nyelveket illeti, valóságos zseni), nyitott elméjű, új nézőpontokat készséggel el tud fogadni – de nyitottságában odáig megy, hogy bizonyos idő elteltével bármilyen politikai rendszerért hajlandó rajongani, még a saját öntudata feladásának árán is, alkalmazkodóképessége pedig egyéniségétől fosztja meg – és végül: nagyon, nagyon, de nagyon magányos. Egy darabig legalább tudja, hová tartozik, ha máshová is veti a sorsa; de egy idő után bizony már azt sem. Otthonról messzire űzi a kalandvágy, távoli vidékekről hazavágyik, vele egyenrangú társakra sehol nem talál. Minden humorával együtt igen szomorú könyv a Gulliver.

De attól nem kevésbé szórakoztató. 

* Úgy, hogy közben az ember mos, tereget, diót tör és darál, nagyüzemi méretekben mosogat, családi életet él, valamint húsvéti misét néz a tévében.
** Konkrétan sétagalopp, mondhatnám szak- és stílszerűen, így a Tristram Shandy után.
*** Még arra is odafigyel, hogy a törpék és óriások országában tartsa magát az általa kezdetben megfogalmazott méretarányokhoz. Pontosan feltérképezi magának, hogy nézne ki egy templomtoronnyi méretű ember által készített babaszoba, és hogyan kellene kibélelni, a bútorokat lecsavarozni, hogy ha lóháton viszik, akkor se csúszkáljon el a szék, meg a lakójának se essen baja, ha kiesik a függőágyból. Mindenre gondol. De tényleg. Az első oldaltól az utolsóig.****
**** Na jó, azért bakizik időnként. A harmadik könyv elején például Gulliver alig tud hollandul, a végére meg olyan folyékonyan beszél, hogy el lehet adni született hollandnak. Nem, közben véletlenül se jár hollandok közelében. De az ilyeneket el lehet nézni neki.

Ezt 2016. március 28-án írtam. 

Pontszám: 10/10

Kiadási adatok: Penguin, London, 1984. 360 oldal

A bejegyzés trackback címe:

https://gyujtogeto-alkoto.blog.hu/api/trackback/id/tr915487822

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása