Nekem ez, vagyis a bejegyzés címe fog eszembe jutni még évek múlva is erről a regényről. Az eleje nagyon tetszett, a felénél viszont majdnem félbehagytam, mert rosszul lettem. Aztán mégiscsak végigolvastam, futottak a sorok, de a regény elejének a hangulata nem tért vissza. Nem azt mondom, hogy nem…
Helen Kellerről, a siketvakról, aki egyetemet végzett, Ráth-Végh István valamelyik könyvében olvastam először. Aztán láttam az 1962-es, zseniális filmet (kb. ötször), aztán alaposabban is utánanéztem az életének és munkásságának, és közben bőven volt időm, hogy megtanuljam végtelenül tisztelni őt is…