Ezt bizony az indiános-vernés korszakomban kellett volna (először) olvasni. Akkor már kívülről tudnám. Ennek hiánya most igen komoly terhet jelent nekem, de nem kezdem elölről, most túl sok érdekes könyv van körülöttem, meg különben is, ahhoz a rövidítetlen kiadás kéne. A fene gondolta, hogy ebből vágtak is.

Ez tényleg a Winnetou meg az Old Shatterhand a szibériai tajgán, leszámítva a korukat meg a megjelenésüket. Ki is mondta a minap, hogy hiányoznak az irodalomból az alacsony férfihősök? Az illetőnek egyetlen problémája lesz a könyvvel: hogy nem regény. Derszu Uzala tényleg igen-igen menő: kicsi, okos, maga lövi a vacsoráját, szabad ég alatt alszik, sk. készült ruhákban jár, három lövésből kétszer eltalálja százötven lépésről a legyet, egy letört faágból elmondja az arra járt ember vagy állat teljes kórtörténetét, és legyen hóvihar vagy tűzvész, rendületlenül megmenti a legjobb barátja életét. (Halkan kérdezem: nem lehet, hogy ennyi minden nem is egyetlen emberhez köthető? Nem úgy értem, hogy nem létezett volna Derszu, dehogyis. De néha volt olyan érzésem, mintha azt is Derszuval csináltatná meg Arszenyev, amit esetleg más helybelinek köszönhetett, csak a hatás kedvéért.)

Megj.: a fényképek tanúsága szerint Arszenyev se volt sokkal magasabb. Sajnos nem tudott egyetlen ökölcsapással leütni egy lovat. Ellenben képes volt hóban-fagyban-tájfunban-szúnyogfelhőben emberhalál nélkül végigvezetni három expedíciót Kelet-Szibérián, felszereléssel vagy anélkül. Igaz, Derszu nélkül most a csendes eső moshatná a csontjaikat valahol a tajga közepében. Így meg még a lába ujját se hagyta ott. Az a legjobb, mikor megműti a saját elfertőződött sebét, aztán majdnem elájul, de megmarad. A lába is.

Nagyon figyeltem, hogy rajtakapom-e Arszenyevet bárminemű „nemesvademberezésen”, amire elég érzékeny lettem, mióta kinőttem az indiános-vernés korszakomból, de nem fordult elő ilyesmi. Ellenben az egyik angol nyelvű értékelésből megtanultam a „bromance” szót, ami pontosan az ilyen nagyon-nagyon szoros, ám szexuális vonzalom nélküli férfibarátságokat jelenti. Óriási szerencséje van annak, akinek része lehet benne. És olyan szép látni, ahogyan ez a barátság szinte percek alatt eltüntet minden származás-, gondolkodás- és műveltségbeli különbséget.

Tetszik nekem az a rengeteg földrajzi-növénytani-állattani részlet is, amivel zsúfolásig tele a könyv, nemkülönben a néprajzi adalékok, bár utóbbiak nem felhőtlenül. Nagyon csúnya dolgokat műveltek ott egymással az emberek már száztíz évvel ezelőtt is. Az egyik (egyébként igen bizarr) fotó szerint a helybeli bűnözők levadászásában is részt vettek az egyik expedíció tagjai – a szövegből viszont hiányzik ennek a leírása, nem lehetett valami dicső, tehát fel fogom kutatni a teljes verziót. Mert akár vidáman, akár lehangoltan olvastam ezeket a szakaszokat, egyik esetben sem maradhatnak ki életemből és munkásságomból.

Úgyhogy találkozunk még, kedves Derszu és Valentyin, de jó eséllyel nem ebben a kiadásban.

Ezt 2020. január 4-én írtam. 

Pontszám: 10/10